Martin Heidegger személy

…az ember melankóliája (Böhme komplexiója). Az elveszettség. Geworfenheit. [Heidegger: létbe dobottság] Elvetélt ember. Elhagyatottság. Igazság nélkül élni a földön…

– Ki az a Heidegger? – böki ki végül.
Nem írtam én Heideggerről az alatt az egy egyetemi év alatt? Nem ő mondta, hogy az ember összes kapcsolata a valósággal pillanatnyi csodálkozásokból ered, mint a gyerekeké vagy a mező vadjaié?
– Német filozófus. Miért kérdezed?
– Ma reggel telefonált, veled akart beszélni. Mondtam neki, hogy rossz számot hívott.

42. oldal

…a halál az élet elválaszthatatlan része, s ennek folyamatos figyelembe vétele inkább gazdagítja az életet, semmint tönkreteszi. Bár a halál fizikailag elpusztítja az embert, a halál tudata megmenti őt.
…a halál tudata ösztönöz bennünket arra, hogy egyik létformából egy magasabbrendű létformába váltsunk át. Heidegger úgy gondolta, hogy a világban két alapvető létezési mód van: (1) a létezést elfelejtő állapot vagy (2) a létezést tudatosító állapot. Amikor az egyén a létezést feledő állapotban leledzik, a tárgyak világában él és belemerül a rutinba: „alacsonyabb szinten él… haszontalan fecsegésbe” merül, elvész, megadja magát a mindennapi világnak, a dolgok milyenségével foglalkozik.
A másik létezési módban az ember nem a dolgok milyenségén csodálkozik, hanem azon, hogy vannak. Ebben a létformában élni azt jelenti, hogy az egyén állandóan tudatában van a létezésének. Ebben az állapotban, amit gyakran ontológiai létformának… is neveznek, az ember folyamatosan tisztában van a létezésével, és nem csupán a lét mulandóságával, de a létezése miatti felelősségével is… Mivel az egyén csak ebben az ontológiai létformában áll kapcsolatban önteremtő képességével, csak itt képes arra, hogy megváltoztassa önmagát.
…az első létformában… az egyén nincs tudatában annak, hogy ő maga élete és világa teremtője… Amikor azonban átkerül a második létformába…, valódi értelemben, autentikusan él… Ebben az állapotban az egyén teljes öntudatra ébred… és szorong.
…a halál egy olyan körülmény, ami lehetővé teszi a számunkra, hogy valódi, autentikus életet éljünk.

30. oldal

Az ember kitalálta az időt, és boldogtalan miatta. Az idő nem dolog – mondta Heidegger. Szent Ágoston szerint se létezik idő, hiszen nem lehet mérni azt, ami elmúlt, vagy ami még el sem jött, vagy a jelent, aminek nincs kiterjedése. Ha ez számít valamit a nagy nevek mellett: én is azt gondolom, hogy visszaélünk az időélménnyel. A múlt semmi más, mint egy metafora, szinte nem is használjuk más kontextusban, csak valami szomorú, gyászos, traumatikus dologgal kapcsolatban. Még a szép időkre emlékezve is az a végső szomorkás konklúzió, hogy elmúlt, soha nem jön vissza már.

193. oldal

    A halált olyan határhelyzetnek nevezem, amely képes az embert a mindennapi létmódból kizökkenteni, és ontológiai módba átlendíteni (abba az állapotba, amikor tudatosul a létezés), és ami lehetővé teszi a személyiség változását. A döntéshozatal is ilyen határhelyzet. Nemcsak szembesít azzal, hogy bizonyos fokig saját magunk teremtői vagyunk, hanem rádöbbent, hogy a lehetőségeink korlátozottak. A döntéssel elvágjuk magunkat a többi alternatívától. Ha lecövekelünk egy nő, egy karrier, egy iskola mellett, azzal elengedjük a többit. Minél világosabban látjuk a korlátainkat, annál inkább szertefoszlik az egyéniség, a végtelen lehetőségek, az elpusztíthatatlanság és a biológiai rendeltetésről való függetlenség mítosza. Ezért mondja Heidegger, hogy a halál „minden valamihez való viszonyulás, minden egzisztálás lehetetlenségének lehetősége”. A döntéshez vezető út göröngyös, mivel a végesség és a talajvesztés birodalmába vezet – a szorongás felségterületére. Minden elmúlik, és a választások kizárják egymást.

162-163. oldal Fókuszálj a döntéssel szembeni ellenállásra

    Heidegger a létezés kétféle módját különbözteti meg: a mindennapiság módját és az ontológiai módot. A mindennapiság módjában a minket körülvevő anyagi valóság leköti és eltereli figyelmünket – az tölt el csodálattal minket, hogy hogyan vannak a dolgok a világban. Az ontológiai módban magára a létre összpontosítunk – az tölt el csodálattal minket, hogy vannak a dolgok a világban. Amikor az ontológiai módban létezünk jelenvalólétben – a mindennapi gondokon túli világban –, különösen fogékonyak vagyunk a személyes változásra.

141. oldal

Heidegger: „Az igazság: rejtetlenség” […] Az önmagával azonos rejtetlen önmaga előtt. Az önmagával azonosban nincs helye a titoknak. A titok az önmagával való azonosság fellazulásával lép fel.

Heidegger elemzései – úgy tűnik – ágostoni gondolatra nyúlnak vissza. S valóban. Szent Ágoston emberképében a 'halálra rendeltség' az élő létező egyik belső határozmánya. Az ember, amíg csak létezik – haldoklik.

    Heidegger hidegen szemléli az emberi sorsot, kijelenti, hogy a lét megalázott. Az élőlények minden szintjén az „aggodalom” az egyetlen realitás. A világban és a világ nyújtotta szórakozások közt tévelygő embernél ez az „aggodalom” röpke félelem. De ha ez a félelemtudatosul, szorongássá változik, a tisztán látó ember állandó hangulatává, „melyben a lét megtalálja önmagát”.

Sziszüphosz mítosza, 300.o.