Marlee Tames személy
Idézetek
– Feladom. Sajnálom, America, te annyira türelmes voltál, én viszont gyűlölöm hallgatni a saját klimpírozásomat. A zongorából olyan hangok jönnek ki, mintha betegeskedne.
– Egész pontosan inkább olyan, mintha éppen haldokolna.
– Ugyan már, America! Csak észrevetted a szemét meg a hangját…
– Kivéve, amikor elneveti magát! (…)
– Na jó, a nevetése tényleg vicces kicsit, de azért az is cuki.
– Na persze, már amennyiben élvezed az asztmaroham füledben felhangzó édes dallamát minden alkalommal, ahányszor csak elmondasz egy viccet.
224. oldal, 16. fejezet (GABO, 2013)
És az emberek sokszor nem tudják, hogy a csöndességet az önbizalom vagy a félelem jeleként értelmezzék. Ezért aztán úgy néznek rád, mint valami apró rovarra, hátha ettől annak is fogod érezni magad.
120. oldal, 10. fejezet (GABO, 2013)
– Mi az ördögöt műveltél?
– Pedig jó ötletnek tűnt – húztam el a számat.
Szemében együtt érző fény csillant.
– De America, neked főként szörnyű ötleteid vannak. Csodálatosak a szándékaid, de az ötleteidről inkább ne is beszéljünk.
141. oldal
– Mi az ördögöt műveltél?
Láttam a szemén, hogy fontolóra veszi, mielőtt válaszolna.
– Pedig jó ötletnek tűnt. – Mindössze ennyit mondott.
Oldalra billentettem a fejem.
– De America, neked főként szörnyű ötleteid vannak – jelentettem ki uralkodva magamon, nehogy felnevessek. – Csodálatosak a szándékaid, de az ötleteidről inkább ne is beszéljünk.
Kiera Cass: The Selection Stories 2. – Párválasztó történetek 2. 91% A királyné / A kedvenc
-Állandóan azt képzelem, hogy már kezdem felfogni, mit is jelent szerelmesnek lenni, aztán hallom magukat, ahogy minden erejükkel egymást kímélnék, és eltűnődöm, hogy vajon értek-e bármit is az egészből.
(…)
-Pontosan érti. Ebben biztos vagyok. -Rá emeltem a tekintetem. – Ő azonban… ő olyan lány, akinek talán még szüksége van egy kis időre.
119. oldal (A Kedvenc, Marlee és Maxon)
Kiera Cass: The Selection Stories 2. – Párválasztó történetek 2. 91% A királyné / A kedvenc
– Reménytelen vagyok! – panaszkodott Marlee.
– Nem, nem, egész jól megy – hazudtam szemrebbenés nélkül.
Már egy hete szinte minden nap zongoraleckéket adtam Marlee-nak, és ha őszinte akarok lenni, nagyon úgy tűnt, mintha egyre rosszabbul menne neki a dolog. Az ég szerelmére, még mindig csak skáláztunk! Újra melléütött, mire önkéntelenül is megrándult az arcom.
– Hű, micsoda képet vágtál! – kiáltott fel. – Iszonyú vagyok. Ennyi erővel akár a könyökömmel is játszhatnék.
– Lehet, hogy meg kéne próbálnunk. Hátha a könyököddel biztosabban eltalálod a billentyűket.
