Marianne Daventry személy
Idézetek
Nehezteltem Philipre, amiért ilyen félvállról veszi a barátságunkat. De ő talán nem is gondolta olyan komolyan a dolgot, mint én. Ő talán megengedhette magának azt a luxust, hogy elveszítsen. Hirtelen elfogott a pulykaméreg. Felpattantam, és sarkon fordultam.
– Várjon! – kapta el Philip nevetve a szoknyám szélét. Ökölbe szorult a kezem. – Ne hagyjon itt! – Az ajkán szétterülő hamiskás mosoly ellenállhatatlan bájt kölcsönzött az arcának. – Ígérem, jó leszek.
Hát, legalább kitalálta, mivel bosszantott fel. De hogy jó lesz? Ugyan!
Mély szkepticizmussal vontam fel a szemöldököm.
– Öt percig – tette hozzá Philip hahotázva.
– Szóval, versenyló vagy – súgtam Meg fülébe, miközben tovább csutakoltam. – Miért nem árultad el? Ha ezt tudom, még jobban megszorongatlak. Úgy lehagytuk volna a fekete csődört, mint a sicc.
Meg egyetértően nyihogott.
A pimaszsága nem ismert határokat. Bármeddig hajlandó volt elmenni, a legnagyobb lelki nyugalommal folytatta a tolakodó flörtölést.
– Áhh! – toppantottam ökölbe szorított kézzel.
Philip félrebillentette a fejét.
– Jól látom, toppantott? – rándult meg az ajka.
Hiába préseltem össze a számat, Philip kaján pillantásának egyszerűen nem lehetett ellenállni. Kibuggyant belőlem a nevetés. Philip válla is rázkódni kezdett, és kisvártatva megint úgy hahotázunk, mint első este a fogadóban. Úgy kacagtam, hogy még a torkom is belesajdult.
– Örülök, hogy megfogadta a tanácsomat – csukladozott Philip – Bár ez a toppantás nem sokat ért.
I didn't want to discuss this anymore.
„Let's not talk about that. Not when the day has been so pleasant.” I forced a smile and waved the piece of grass at the view before us. „Look at all of this beauty before you. Wouldn't you rather just enjoy it?”
„I am looking at it,” he said, never taking his eyes off of me, „And I am enjoying it,” he added with a smile and a wink.
Chapter 12
„You know, your glare is not quite the punishment you think it is,” he said.
His breath brushed my neck and made another shiver run through me. I lifted an eyebrow.
„And why is that?” I tried to keep my voice frosty.
The steps of the dance took us apart, and I had to wait, tense with anticipation, to hear his answer. Philip never looked away from me. When we finally met in the middle again, he said, „You are even more beautiful when you're angry.”
Chapter 20