Marianne Daventry személy
Idézetek
– Kár, hogy nem látta az arcát, amikor anyám azt javasolta, énekeljünk duettet. Azt hiszem, ezt nevezik páni félelemnek – kuncogott Philip. – Mondja csak, mitől ijedt meg jobban? A rablótámadástól, vagy attól, hogy énekelnie kell?
– Az utóbbitól – válaszoltam nevetve. – Semmi kétség.
88. oldal, 8. fejezet (Könyvmolyképző Kiadó, 2015)
– Rendben. Tekintve, hogy már barátok vagyunk, szólítson egyszerűen Philipnek.
– Nem szólíthatom a keresztnevén! – kiáltottam fel megdöbbenéstől fátyolos hangon.
– Könnyebben menne, ha én is Marianne-nek szólítanám?
– Megtiltom!
– Csak szeretné, Marianne – villant pajkos fény a férfi szemében.
Éreztem, hogy elpirulok.
– Modortalan fráter!
– Általában nem vagyok az – kuncogott a férfi. – Csak ma este.
– Hova tűntél? Már megint az erdőben csatangoltál, mint valami parasztlány? […]
– Nem, nagymama, csak páratlan napokon lófrálok az erdőben. Páros napokon fejni tanulok.
– Most, hogy levetette a fejőnő szerepét, elárulná, kit tisztelhetek önben?
Olyan kedvesen, olyan megnyerően mosolygott, hogy habozás nélkül megbíztam benne.
– Miss Marianne Daventry vagyok.
A férfi megdermedt, és összeszűkült szemmel meredt rám. Fürkésző tekintete láttán elbizonytalanodtam.
– Mi az? Így megcsúnyultam volna?
Halvány mosoly jelent meg az ajkán.
– Nem, éppen ellenkezőleg. Örvendek a szerencsének, Miss Daventry!
Azzal a tűz felé fordult, és mély hallgatásba burkolózott. Türelmesen vártam, hogy ő is bemutatkozzon.
– Lesz szíves elárulni a nevét?
A férfi habozott, majd udvariasan így szólt:
– Inkább nem.
– Bocsásson meg! Hirtelen azt hittem, úriemberrel van dolgom. De már látom, hogy önnek van igaza: valóban összetévesztettem valakivel.
– Jé, egy vívóterem! – kiáltottam fel, amikor megpillantottam a szemközti vitrinben sorakozó kardokat. Tetszett, hogy a lépteink hosszasan visszhangzanak az üres teremben, amit a magasan elhelyezkedő mennyezeti ablakok világítottak meg. Elragadtatott sóhajomba némi irigység vegyült. – Régi álmom, hogy kipróbálhassam a vívást!
Rögtön el is szégyelltem magam: úrinő nem ragadtatja magát ilyen kijelentésekre. Nagyanyám magánkívül lenne a felháborodástól.
Philip egyáltalán nem tűnt felháborodottnak, inkább kíváncsian nézett rám.
– Honnan ez a szentségtörő érdeklődés a férfidolgok iránt? – kérdezte mosolyogva.
– A férfiaknak csupa szórakozás az életük: vívnak meg vadásznak, amíg a nők otthon ülnek, és csendben hímezgetnek. Van fogalma róla, milyen unalmas egész nap hímezgetni? – kérdeztem fájdalmas pillantással.
– Nincs – válaszolta Philip derűs mosollyal. – Igaz, nem is nagyon gondolkodtam rajta. – Nos, biztosíthatom, hogy semmiféle izgalmat nem tartogat. […]