Maria Martinez személy
Idézetek
Az agyam a megszokottnál gyorsabban működik, és a börtönben a nap minden másodpercében arra kényszerít, hogy küzdjek vagy meneküljek. Ez lehet az oka, hogy a színek élénkebbek, a szagok erősebbek, a zajok hangosabbak, az ujjaim nyughatatlanabbak.
203. oldal
Amikor elkészülök, visszaolvasom a rémes macskakaparást, és akkor ébredek tudtára annak, amit látok: a teljes folyamatát annak, hogyan kell névtelenül meghekkelni egy weboldalt.
Alig kapok levegőt. Orvos vagyok, plasztikai sebész. Honnan tudom, mit kell tennem?
216. oldal
Ellazítom a vállam, lehunyom a szemem. Hegedűk. Fuvolák. Körbetáncolják a szobát, kavarognak, forognak, egymásba fonódnak.
292. oldal
A férfi mozdulatlanul ül velem szemben. Mereven tartja a fejét és visszafojtja a köhögését. A nap betűz a szobába, és még úgy is elviselhetetlenül meleg van, ha kigombolom az ingemet. Őt nézem. Nem szeretem- sem őt, sem magamat, sem ezt a szobát… ezt a ketrecet.
(első mondat)
Remeg a hangom. Vajon hallotta, amit mondtam? Állj! Maradjunk a tényeknél! A körmeit nézem. Tiszták, ápoltak. Az inge fehér, a gallér nyitott. Az öltönye fekete. Drága anyag. Gyapjú lehet? Selyemzoknit és bőr papucscipőt visel. Nem házicipők. Mintha egy elegáns képes újságból lépett volna ki.
8. oldal
Lehunyom a szemem. Le kell hunynom, hogy gondolkodni tudjak, hogy megnyugtassam magam. Az otthonomra, Spanyolországra gondolok. Narancsligetek, napfény, hegyek. Bármire, ami eszembe jut, bármire, ami messze röpít innen, ahol vagyok. Attól, aki vagyok.
19. oldal
Nem gyakran sírok. Az én huzalozott agyammal ez nehéz – erős vagyok, kemény, harcedzett.
22. oldal