!

Maria Joáo személy

Pascal Mercier: Éjféli gyors Lisszabonba

Idézetek

>!
Chöpp 

Ha Maria Joáo átjött és a lépcsőn leült Amadeu mellé, akkor Amadeu mintha egyszeriben megnyugodott volna: egyszeriben megszabadult éberségének és gyorsaságának, az állandó szellemi készenlétnek a terhétől, attól az állandó gyötrelemtől, hogy a lelke mélyén folyton saját magát kell lehagynia és legyőznie. Ha Maria Joáo mellette ült, előfordult, hogy nem hallotta a harangocska órára szólító csilingelését, és az az érzése volt az embernek, hogy a legszívesebben többé fel sem állna mellőle. Ilyenkor Maria a vállára tette a kezét, és oly drágán megszerzett figyelmetlenségének paradicsomából visszahozta a földre. Mindig Maria volt az, aki megérintette; nem láttam soha, hogy Amadeu keze valaha is hozzáért volna a lányhoz. Amikor Maria visszaindult az iskolába, gumival lófarokká fogta össze fényes fekete haját. Amadeu ezt mindig megbabonázva figyelte, még századszorra is, bizonyára nagyon szerette ezt a mozdulatát. Az egyik napon aztán már nem az egyszerű gumival fogta össze a haját, hanem egy ezüstcsattal, és Amadeu arcán látszott, hogy ez az ő ajándéka volt.

212. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Amadeu de Prado · Maria Joáo
>!
Chöpp 

A lelkében mindenkinek megvan a maga szerepe, és ha az nem felel meg neki, akkor kegyetlenné válik", folytatta Maria Joáo. „Ez az önimádat emelkedettebb fajtája.”
Rám nézett és megajándékozott a mosolyával, amely egy éberen élt élet tágas pusztaságából jött.

410-411. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Maria Joáo
Hirdetés