Margot Song Covey személy

Margot clears her throat. She hesitates and then asks, “So, how does he kiss?”
I’m blushing. I tap my fingers on my lips before I say, “He kisses like… like it could be his job.”
Margot giggles and lifts the spoons off her eyes. “Like a male prostitute?”

A mi életünkben ennek kellett történnie; haszontalan dolog azt kérdezgetni: mi lenne, ha.

18. oldal, 2. fejezet (Könyvmolyképző, 2015)

Margot amolyan Fúj, azok az érzelmek! arcot vág.

– Mert az is! Le kéne szállnia a magas lóról! – kiabálja Chris jó hangosan.
– Hallottam! – kiabál vissza Margot a szobájából.
– Neked szántam! – kiabálja vissza Chris, és bekapja az utolsó darab gnocchit.

Apám szereti Josht, mert fiú, és apám kizárólag lányokkal van körülvéve. Ez így igaz — egész álló nap nők között van. Nőgyógyász, ráadásul három lány apja, úgyhogy csak és kizárólag lányok, nők és asszonyok veszik körül. Azért is kedveli Josht, mert Josh szereti a képregényeket, és együtt járnak horgászni. Apám minket is megpróbált egyszer rávenni, de én sírva fakadtam, amikor sáros lett a cipőm, Margot sírva fakadt, amikor vizes lett a könyve, és Kitty folyamatosan sírt, mert igazából még nagyon kicsi volt.

… Ahogy Kitty egyre idősebb lesz, látszik rajta, hogy inkább hasonlít Margot-ra, mint rám.
De aztán hozzáteszi:
– Mi lenne, ha a sütiformával inkább szív alakú palacsintákat készítenénk? Tehetnénk bele piros ételfestéket.
Vidáman rámosolygok.
– Szép! – Tehát talán mégis van benne belőlem is egy kicsi.
– A szirupba is tehetnénk piros ételfestéket, hogy úgy nézzen ki, mint a vér. Egy véres szív!
Nem, tévedtem. Kitty tetőtől talpig saját maga.

153

Mióta világ a világ, a Song lányok most először élnek majd külön. Mi hárman valószínűleg soha többé nem fogunk egy tető alatt lakni. Hazajövünk majd a szünidőkre, de az már nem lesz ugyanaz. De gondolom, egy ideje már nem ugyanaz, mióta Margot elment egyetemre. Az a helyzet, hogy az ember egy idő után hozzászokik.

81. oldal

– A nővérem hamarosan hazajön a téli szünetre, és fogadok veled egymillió dollárban, hogy újra összejönnek.
Peter kinyújtja a karját, hogy kezet rázzunk, és amikor megfogom, odahúz maga mellé a kanapéra. A lábunk összeér. Huncut fény villan a szemében. Úgy érzem, mindjárt megcsókol, és ettől elfog a félelem, ugyanakkor az izgalom is. De ekkor meghallom Kitty lépteit a lépcsőn, és a pillanat elillan.

– Elkezdem bepakolni az autót – jelenti be. Az ágyról nézzük, ahogy lecipeli az egyik bőröndöt a lépcsőn, majd visszajön a másikért. – Nehogy felálljatok! Ne is zavartassátok magatokat! – jegyzi meg szárazon.
– Ne aggódj, eszünk ágában sincs! – kiáltjuk vidáman.

Őszintén szólva, fogalmam nincs, ki lett belőled.