Marcus Porcius Cato Maior személy
Idézetek
[…] nincs olyan vénember, aki ne hinné, hogy elélhet még egy évet; de ugyanők olyan dolgokban is fáradoznak, amelyekről tudják, hogy semmiképpen sem nekik hajtanak hasznot.
Fát ültet, mely száz év múlva terem csak,
mint Statiusunk mondja az Ifjúkori barátokban. És valóban, arra a kérdésre, hogy kinek ültet, a földműves, jóllehet öreg, nem késlekedik a válasszal: „A halhatatlan isteneknek, akik azt akarják, hogy ne csak őseimtől kapjak fákat, hanem utódaimnak is adjak át belőlük.”
36. oldal, Az idősebb Cato vagy az öregségről (Kriterion, 1987)
Aulus Postumius […] Végül megkísérelt görögül megírni egy verset és egy komoly történeti művet, melynek előszavában elnézést kér az olvasóktól, hogy római lévén, nincs teljesen tisztában a görög kifejezésmóddal és az adott téma tárgyalási módjával. Erre Marcus Porcius Cato igencsak helyénvaló választ adott: „Kíváncsi vagyok – mondta –, hogy minek alapján kérsz ilyet. Ha az amphiktüónia* tanácsa megbízott volna téged azzal, hogy írd meg a történetet, akkor talán rákényszerültél volna, hogy megemlítsd ezt a mentséget és kérd, vegyék ezt figyelembe. Ám ha saját elhatározásodból kifolyólag fogsz neki a történeti könyv írásának, mikor semmiféle kényszer hatása alatt nem állsz, és ezek után megértést kérsz, ha hibás görögséggel írsz, ez meglehetősen esztelen cselekedet. Olyan ez, mintha valaki benevezne egy ökölvívó, vagy egy pankráció** mérkőzésre valamely játékon, és mikor a stadionba érve rákerül a sor, hogy megküzdjön, akkor megkérné a nézőket, bocsássák meg neki, hogy képtelen elviselni a fáradalmakat és az ütéseket. Az ilyen embert természetesen kinevetnék és bírságot szabnának ki rá.”***
* Az amphiktüónia egy szentély, vagy egy szent hely köré szerveződött vallási közösség volt a görögöknél.
** A pankráció (gör. pankration) az ökölvívás és a birkózás keveréke volt, a görög sportversenyek egyik legkedveltebb sportága.
*** A történetet Plutarkhosz is megörökíti Cato életrajzában (Plut. Id Cat. 12).
459. oldal, II. kötet - Harminckilencedik könyv (Attraktor, 2002)
→ |
---|
Amikor Scipio Polübiosz kedvéért közbenjárt az akhaiai száműzöttek érdekében, és a senatusban hosszasan vitatták az ügyet, mert egyesek hajlandók voltak hazatérésüket engedélyezni, mások a hazatérés ellen szólaltak fel, Cato is beszédet tartott, és ezt mondta: „Mintha semmi más dolgunk nem volna, itt ülünk naphosszat, és azon töprengünk, hogy néhány görög vénembernek nálunk adják-e meg a végtisztességet vagy Akhaiában." Így aztán engedélyezték hazatérésüket, de néhány nappal később Polübiosz és társai ismét a senatushoz fordultak azzal a kéréssel, hogy a száműzöttek visszakaphassák Akhaiában korábban betöltött tisztségeiket, s Polübiosz igyekezett megtudni, mi ebben az ügyben Cato felfogása. Cato erre mosolyogva odaszólt Polübiosznak, hogy olyan ez a dolog, mintha Odüsszeusz vissza akarna menni a Küklópsz barlangjába az ottfelejtett süvegéért és övéért.
499-500. oldal, Első kötet, Marcus Cato (Osiris, 2005)
Mondják, hogy Themistocles, midőn egy seriphosi emberrel civakodott, s midőn ez azt mondta neki, hogy őt nem a maga, hanem a hazája dicsősége tette oly nevezetessé, így felelt: „Bizonyára én sem lettem volna soha híressé, ha seriphosi volnék, de te sem lettél volna, ha athéni volnál is.” Ugyanezt lehet mondani az öregségről is. Mert a legnagyobb nyomorúságban semmiképp sem lehet könnyű az öregség, még a bölcsnek sem, a balgának viszont még a legnagyobb bőségben is terhes marad.
312. oldal, Filozófia, Az idősebb Cato vagy az öregségről (Európa, 1974)
Akikből ugyanis teljességgel hiányzik a jó és boldog élet képessége, azoknak minden életkor teher; akik ellenben minden jót magukból merítenek, azoknak semmi sem tűnhetik rossznak abból, amit a természet rendje parancsol. Az ilyen dolgokhoz tartozik elsősorban az öregség, amelyet mindenki szeretne megérni, de ha elérte, szidalmazza […]
25. oldal, Az idősebb Cato vagy az öregségről (Kriterion, 1987)
Én egyaránt dicsérem az ifjat, ha van benne valami az öregből, és az öreget, akiben van valami az ifjúból; aki így él, az testben lehet öreg, de lélekben sohasem.
43. oldal, Az idősebb Cato vagy az öregségről (Kriterion, 1987)