Marcellus Gallio személy

– Persze, hogy ezt! – szónokolta Paulus. – Beültette őket egy kertbe, ahol egy fát növesztett, amelyről megtiltotta nekik, hogy egyenek. Persze ettek róla, nem azért, hogy az éhségüket csillapítsák, hanem, hogy a kíváncsiságukat elégítsék ki.
– Az ember azt gondolná, hogy Jehova még örülhetett is a kiváncsiságuknak – vetette közbe Marcellus –, hiszen minden jó dolgot valakinek a tudásvágya révén fedeztünk fel.
– Igen, de ez felmérgesítette Jehovát – magyarázta Paulus –, ezért kivetette őket a sivatagba, s engedte, hogy szolgaságba essenek. Azután megmondta nekik, hogyan szabadulhatnak meg s eleresztette őket egy pusztába. Majd meg saját országot ígért nekik…
– S ez lenne az?! – nevett Marcellus. – Szép kis ígéret földje!
– Nincs értéktelenebb földdarab az egész világon! – jelentette ki Paulus. – S most a zsidók még e fölött is elveszítették az uralmat. Az ember azt hihetné, hogy ezerötszáz évi súlyos megpróbáltatások, szegénység és szolgaság után Jehovának ezek a különösen kedvelt gyermekei elkezdenek tűnődni azon, vajon nem lenne-e jobb nekik ennyi isteni támogatás nélkül.
– Talán ez a magyarázat arra a Messiás-ügyre, amiről a minap beszéltél. Talán lemondtak már arról a reménységről, hogy Jehova gondjukat viseli, s úgy vélik, majd ha megjön a Messiás, az fog javítani a helyzetükön. Nem gonolod, hogy ezt forgatják a fejükben? Nem is ésszerűtlen. Merem állítani, hogy mi is meg a görögök is így halmoztunk fel annyi istent magunknak. Amikor az egyik elfárad és tehetetlen lesz, egy újabb isten foglalja el a helyét. Az öreg Zeusz is nem vonult-e vissza egykor fia, Apollo javára?

95. oldal