Marc Ramos személy

[…] Mássz a francba le rólam!
Marc lemosolygott rám és a tenyerére támaszkodott, két térde közé fogva a csípőmet.
– Egy jó okot adj rá!
Homlokráncolva felhagytam a próbálkozással, hogy fenyegetőn bámuljak rá.
– Adok én neked, öt másodpercet adok, hogy felkelj, mielőtt végét szakítom minden apró lehetőségednek, hogy valaha is gyereket csinálj, akár nekem, akár másnak!
Ahelyett, hogy komolyan vette volna a fenyegetést, megint csak nevetett és lehajolt, hogy megcsókoljon. Ráfújtam, és ellöktem magam a padlótól, a kezemet sötét pólója elejére csaptam, és csúnya nyögéssel próbáltam eltolni magamtól. Nem szabadultam ki – ami azt illeti, szinte meg sem mozdítottam Marcot – de a düh tisztán kiolvasható lehetett a szememben, mert apám megköszörülte a torkát és mindketten ránéztünk.
– Marc, kelj fel!
A szám is elnyílt meglepetésemben, a kezem visszahullott a hasamra. Az alfa nekem ad igazat? Marc helyett? Befagyott a pokol? Piros hó esik?
Apámra mosolyogtam, örültem, hogy támogat, még ha nem is volt rá szükségem. Le tudtam volna vetni magamról Marcot. Már volt rá példa.
De aztán apám egyszerűen hazavágta a pillanatot, amely apa és lánya minden előjel nélküli kötődését jelenthette volna. Marc szemébe nézett, finom ráncokkal szegélyezett szájszeglete mosolyra húzódott.
– Unokákat akarok.

– Szeret téged – vetett Marc a válla felett egy pillantást Jace-re. – De én jobban. Ő képes lenne elszakadni tőled, ha muszáj, és csak a szíve törne össze, de életben maradna, és képes lenne újra szeretni is. Én nem. Amióta először megcsókoltalak, nincs más, csak te. Sem az ágyamban, sem az életemben, sem a szívemben. És nem is lesz soha.

401. oldal

Egy ágyban vagyok Marckal és Jace-szel? Ebből már igazán kellene valamire emlékeznem!!

208. oldal

– Tökéletes vagy a számomra, Faythe, úgy ahogy vagy, éppen azért, mert nem vagy tökéletes. Makacs vagy, lobbanékony és szókimondó, én pedig birtokló és túlóvó, amellett nagyon könnyen megdühödök. Mindkettőnkben rengeteg hiba rejlik, de egymáshoz tökéletesen illünk. Érted?

– Hagyd abba a gondolatolvasást! – csattantam fel, és magam alá húztam a lábamat, törökülésbe a szőnyeg szélén.
– Az arcodat olvasom. – Vékony, önelégült mosolyra húzta a száját. – Nem az én hibám, ha minden átfutó gondolatod meglátszik rajta. – Ahogy mondta, olyan könnyűnek, logikusnak tűnt, de ez is csak egy újabb emlékeztető volt, hogy jobban ismer a világon bárki másnál. Akár tetszik ez nekem, akár nem.

29. oldal

427. oldal

– Szeretlek, Faythe – súgta, még mindig bennem; és aztán, olyan halkan, hogy alig értettem, hozzátette: – Ne hagyj el!

17. fejezet

Nélküle létezni szívás. De ha nem tudom, él-e még, vagy már halott, az kínzás.

156. oldal

– Folyton olyan helyekre mászkálsz, ahol nem tudlak megvédeni.
Meglepetten pislogtam rá.
– Igaz. De folyton visszajövök.

379. oldal