Márai Sándor személy

Oravecz Imre: Egy hegy megy
Esterházy Péter: Az elefántcsonttoronyból
Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére
Esterházy Péter: A szabadság nehéz mámora
Szobotka Tibor: Menyasszonyok, vőlegények
Kosztolányi Dezső: Levelek / Naplók
Popper Péter: Holdidő
Moldova György: A Szent Imre-induló / Elhúzódó szüzesség
Popper Péter: Az önmagába térő ösvény
Köves József (szerk.): Bölcsek ajándéka
Örkény István: Négykezes regény
Franz Kafka: Naplók, levelek
Ungváry Krisztián: Budapest ostroma
Lénárd Sándor: Római történetek
Esterházy Péter: Esti
Colin Swatridge: Marslakók földje
Dušan Šimko: Gubbio
Kondor Vilmos: Budapest romokban
Aczél Judit (szerk.): Ne félj!
Ady Endre: „Legyetek emlékezéssel hozzám”
Sajó László: hal.doc
Határ Győző: Irodalomtörténet
Alexander Giese: Szabadkőművesek
Hegyi Béla: Alkotó időszakok
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2
Szegedy-Maszák Marianne: Csókolom a kezét
Sajó László: Magyar versek
John Lukacs: Fél évszázad magyar írásai
Kertész Imre: A néző
Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló
Bödőcs Tibor: Addig se iszik
Zoltán Gábor: Szomszéd
Szilasi László: Luther kutyái

Idézetek

olvasóbarát P>!

Valamikor a 80-as évek elején, mikor szegény Márai Sándor még nem volt divatban, mi kevesebb, Magyarországon jószerével ismeretlen szerzőnek számított, valami olyasmit olvastam tőle, talán a Füves könyvben, hogy fiatal íróként úgy képzelte az öregséget, hogy üldögél majd a háza mögötti kertben, a méhesben, és egész nap nem tesz egyebet, minthogy elégedetten, bölcsen és boldogan Horatiust olvas, miközben egy keskeny résen át besüt az asztalra a nap, méhviaszillat terjeng a levegőben, és méhek döngenek körülötte. De aztán ebből semmi nem lett. Se ház, se kert, se méhes, és nem tanult meg latinul sem, sőt még a méhektől is fél. Hát, erről van szó.

25. oldal, Szőlő

Kapcsolódó szócikkek: Márai Sándor
3 hozzászólás
Kogoro P>!

Elolvastam Jókait németül. Nem volt jó ötlet.

149. oldal, Márai Sándor (Helikon, 2017)

Kapcsolódó szócikkek: Jókai Mór · Márai Sándor
Frank_Spielmann I>!

Ki hiányzik?

Mindenki. Nekem minden magyar író hiányzik Vörösmartytól Máraiig, Pázmánytól Hajnóczy Péterig. Most nem a magánveszteségemre gondolok, azaz nem arra, hogy milyen jó lett volna velős csont után kajtatni Krúdyval, csajozni Szabó Lőrinccel, vagy szerelmesnek lenni Csokonai Liliként Kosztolányiba, félni Babitstól, berúgni Vitéz Mihállyal, sétálni Arannyal, utazni Jókaival, okosnak lenni Keménnyel, el gatni-getni (Tandori szava) Pilinszkyvel, meg nem nevezhetőket művelni Csáthtal, focizni Petőfivel,

mindez nagyon jó volna, hasznos és barátságos, de főképpen az volna jó, hogy velük másféle szellemi térben vagy légben volnánk, tehát azokra a helyzetekre gondolok most inkább, amelyekből ezen emberek hiányoznak, s hiányozván mi őket, finoman szólva, mérsékelten oldjuk meg, mert természetesen ezek úgynevezett megoldásra váró helyzetek, fokozódók.

Nemcsak egyéni kvalitásaik révén működtek jobban eleink, hanem mintha a szellemi élet egésze is jobban lett volna trenírozva, a bármikori, mozgékonyabb, találékonyabb, bátrabb, függetlenebb volt… Ez valószínűleg túlzás, és mindez csupán messziről ilyen sima; bár érthető, ha sóvárogva gondolok egy Eötvös, egy Kemény politizálására, vagy akár egy Karinthy-glosszára, ami helyére tenne egy szokásos irodalmi csip-csup ügyet, ami körülményeink közt nyílván mértéktelenre dagadna, volna sértődés, értelmezés, magyarázat, előbb-utóbb zsidózás és magyarozás, le – le le, ti…, csak épp az a nyolc sor nincs, a glossza, amely helyére tenné az egészet, több szóra sem érdemesnek nyilvánítván… Sokszor nincs helyük a helyükre teendő dolgoknak, így állunk. Helyteremtés, ez kell következzék, nem csupán helykeresés.

Hajnóczy is hiányzik. De jellemző, hogy ez nem magamtól jutott az eszembe, hanem csak mert hallottam egy rádióműsort róla (Markovits Ferenc munkája). A rossz emlékezés buta emlékezés, az emlékezőt sújtja. Mielőtt elmondanám, hogyan is hiányzik Hajnóczy, elmondom legszemélyesebb találkozásomat vele. Akkor már halott volt.

Halálhíre napján itt nem részletezendő oknál fogva Koppánymonostoron voltam. Reggel a postára mentem újságért. Mint sokan, én is hátulról kezdem olvasni az újságokat, most talán az idegen hely miatt, eltévesztettem, amikor észrevettem, lapozni kezdtem hátra, előre, a sporthoz.

Akkor, ahogy mondani szokás: spétben, igazi rémület fogott el, megmerevedtem, ténylegesen lépni se mertem. Ijedelmem a legteljesebb mértékben jogos és arányos volt, ugyanis lapozás közben azt olvastam, hogy meghaltam. Ezt lapoztam át, erre kaptam a spétet. Azért ez eléggé sajátos érzés volt ott a festői Koppánymonostoron, hogy minden kétséget kizáróan az áll a reggeli lapban, hogy végem, odavagyok, dermedten álltam, igen, a földbe gyökerezett a lábam, láttam magam előtt a Magyar Nemzet-betűket, Meghalt E. P. Tényleg nem képzelődtem, tudtam, ezt olvastam. Kicsit meg voltam hatódva. Vajon hogyan történhetett? Lelőttek az oroszok. Egy férj. Egy orosz férj. Próbáltam elgondolni, valóban hogyan kerülhetett bele a hír az újságba. Akkor már több napja nem voltam Pesten, ez megkönnyítette a fantaziálást.

De végül is újra meg kellett néznem. Meghalt Hajnóczy Péter, ez volt a címben, és rögtön láttam is a tévedés okát. A ZY PÉTER volt az ok, zy péter, kultúrrovat, azonnal és egyértelműen magamat olvastam, az „embernek” nagy gyakorlata lesz abban, hogy a saját nevét egy szövegben fölfedezze…, a narcizmus enyhe mámora. Hát így.

A mai irodalmi beszéd egyszerre durva és túl udvarias. Ez nem ellentmondás, ezek egymást föltételezik, és – megint – az organikus hiányára utalnak. Indulatosság és evvel együtt valamiféle kenetteljes papolás, amelynek mintha az volna a lényege, hogy a világ természete végül is jó, csak eddig eltakarta az államszocializmus.

A Hajnóczy káromkodása hiányzik! De nem az a jóízű, nyelvi leleményekben gazdag, barokkos, néprajzos, amely bármennyi dühöt tartalmaz is, bármennyi fájdalom van is mögötte, mégis leginkább arról szól, hogy ki a legény a gáton. A Hajnóczy káromkodása, azt nem mondanám, hogy csöndes volna, de szegény. A Pilinszky-vonal. Kemény, és keménységét magán gyakorolja. Nem süti le a szemét, és nem is festi. Kíméletlen. Milyen legény. Milyen gát. Ki a…

113-116. oldal

virezma P>!

Mindenki. Nekem minden magyar író hiányzik Vörösmartytól Máraiig, Pázmánytól Hajnóczy Péterig. Most nem a magánveszteségemre gondolok, azaz nem arra, hogy milyen jó lett volna velős csont után kajtatni Krúdyval, csajozni Szabó Lőrinccel, vagy szerelmesnek lenni Csokonai Liliként Kosztolányiba, félni Babitstól, berúgni Vitéz Mihállyal, sétálni Arannyal, utazni Jókaival, okosnak lenni Keménnyel, el gatni-getni (Tandori szava) Pilinszkyvel, meg nem nevezhetőket művelni Csáthtal, focizni Petőfivel,
mindez nagyon jó volna, hasznos és barátságos, de főképpen az volna jó, hogy velük másféle szellemi térben vagy légben volnánk, tehát azokra a helyzetekre gondolok most inkább, amelyekből ezen emberek hiányoznak, s hiányozván mi őket, finoman szólva, mérsékelten oldjuk meg, mert természetesen ezek úgynevezett megoldásra váró helyzetek, fokozódók.

Ki hiányzik?

AeS P>!

– Mivel tölti a napjait?
– Olvasok, többnyire olvasok.
– Szereti Márait?
– Nem ismerem.
– Ugyan mit olvashat akkor – töprengett Szatmár. Maga nagyon szerette a Válás Budán-t, A gyertyák csonkig égnek-et, de Márai darabjai, a Kaland, a Kassai polgárok is elbűvölték.
– És Krúdyt?
– Unalmas író. Megpróbálkoztam egy-két könyvével, de hát az a világ, amelyről ír, réges-rég elmúlt. Mit kezdek vele?
Az, hogy valaki Krúdyt nem szereti, Szatmárt ingerültté tette. Ugyan mit ül itt, és mit cseveg ezzel a kis libával irodalomról?

55-56. oldal (Szépirodalmi, 1982)

Kapcsolódó szócikkek: Krúdy Gyula · Márai Sándor
dacecc P>!

Vannak, akiket olvasok; Márait szeretem. Akkor is, ha nem mindent olvasok tőle szívesen. – Szeretem még: Thomas Mannt, Camus-t, Bernhardot; szeretnék szeretni valakit ma, magam körül, de nem szeretek senkit.

36. oldal

Kertész Imre: A néző Feljegyzések 1991–2001

Kapcsolódó szócikkek: Albert Camus · Márai Sándor · olvasás · Thomas Bernhard · Thomas Mann
Frank_Spielmann I>!

„Nehéz vitatni, hogy Ady a világirodalom legnagyobb ripacsa” – olvasható Márai Sándortól (1900-1989).

314. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Ady Endre · Márai Sándor
8 hozzászólás
fióka P>!

Miért jövök folyton az írókkal? Megszokásból? Mert mindennél egyszerűbb levenni a polcról egy Mészöly-kötetet, és kikeresni, mit írt a városmajori gyilkosságokról? Gyönyörködni Vajda Miklós mondatainak iróniájában és eleganciájában, a szakmai nagystílűségben, amivel a nyilasokat megörökíti? Elmerülni Vas István Azutánjának érzékletesen megfestett világában? Felkutatni a csattanós ítéleteket Márainál?
Nem ezért csinálom. Egyébként Márai naplójában és verses naplójában se csak az ítéletek érdekesek, hanem mindig és mindenekelőtt az aktuális észrevételek rögzítése. Meg ahogy az író megfigyeli önmagát, amint megfigyel, ahogy olykor megítéli ítélkező önmagát is. Szükségem van például arra a feljegyzésre, hogy az író egy adott ponton azon veszi észre magát, hogy kezdi már unni a túlélők beszámolóit: túl sok az ismétlődés, folyton jönnek a nyilasok, elviszik a nagymamát, és megeszik a szilvalekvárt. És ebben természetesen benne van önmaga elítélése is, hisz a százegyedik elhurcolt nagyi és elzabrált gyümölcsíz is részvétre méltó, a lélek gyengeségére utal a reakció kifáradása.

307. oldal

Zoltán Gábor: Szomszéd Orgia előtt és után

Kapcsolódó szócikkek: fásultság · Márai Sándor · Mészöly Miklós · Vas István
morcos>!

Híre járt, hogy Márai Sándor depressziós. Kun Miklós kezelte, nem sok eredménnyel. Elvonszolta hozzá Petőt. Márai egy besötétített szobában feküdt és nyögdécselt. A számára ismeretlen Pető megállt az ajtóban.
– Sándor! – mondta sztentori hangon. – Keljen fel és írjon! Mert ez a maga dolga a Földön!
– Majd ha az Úristen elküldi hozzám egyik angyalát – lehelte Márai –, akkor felkelek.
A kopasz, kövér, heresérves Pető akkorát ordított, hogy remegtek a falak:
– Sándor! Itt az angyal!
És a mellére csapott.
Akkor Márai felnézett az Angyalra, és lassan kikászálódott az ágyból.

55. oldal, Buddha Budapesten (Pető András) (Saxum, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: heresérv · Kun Miklós · Márai Sándor
1 hozzászólás
Chöpp P>!

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

Leszoktál. Egészséges lettél és kövér, Márai megmondta előre, hogy ne csináld, mert ez lesz belőle. Ez is lett. Igyál keserűsót. Egyél szilvalekvárt. Oké, bazd meg. De dohányozni azért elegánsabb volt.

174. oldal

Szilasi László: Luther kutyái Oligodendroglioma WHO Grade II

Kapcsolódó szócikkek: Márai Sándor