Mao Ce-tung személy

Mao Ce-tung mindent megtett, hogy teljesen lerombolja az ország hagyományos oktatási rendszerét, mivel elfogadhatatlan fenyegetést látott benne a kommunizmus ideológiájával és céljaival szemben. 1976-ban bekövetkezett halála előtt ezt a célját sikeresen meg is valósította, egy egész generációt hagyva hátra könyvek, tanárok és iskolák nélkül.

170. oldal

A kormány különlegesen képzett katonákat és hivatalnokokat küldött völgyeinkbe, hogy megtanítsák az embereket másképp gondolkodni. Mi, moszók ugyanis mindenen megosztoztunk, még szeretőinken is, s bár ez fölért egyfajta primitív kommunizmussal, e szokásunk egészségügyileg nagy veszélyeket rejtett magában. Mi voltunk a modern Kína képét elcsúfító gennyes kelevény, ez pedig nem illett kiváló vezetőnk, Mao Ce-tung elképzelései közé.

90. oldal

Ha Mao elnök még él néhány évet, talán újabb, kilencedik forradalmi opera születik: Feljegyzések a sertéstelepről a gaomi Macskanyávogás előadásában.

452. oldal

A többi hírhedt diktátor – Lenin, Mussolini, Hitler – mind nagyszerű szónok és meggyőző ideológus volt. Mao viszont nem hódított magának lelkes híveket. Ő csak kiválogatta az ismeretségi köréből azokat, akik hajlandóak voltak teljesíteni a parancsait.

39. oldal, Első rész – A közönyös hívő, 3. A közönyös hívő (1920-25, 26-31 életév) (Európa, 2006)

Hiába övezi bizonytalanság a mű keletkezésének idejét és szerzőjének személyét, A háború művészete mégis az ókori világ legnagyobb hatású könyvei közé tartozik.
[…]
Még a keletkezéséhez képest 2500 évvel később is világszerte tanulmányozzák a katonai vezetők, és olyan emberekre volt hatással, mint Napóleon vagy Mao Ce-tung. Manapság a cégvezetők forgatják lelkesen. Fókuszában a felkészültség, a fegyelem és a jó vezetői kézségek állnak. A legfontosabbnak azt tartja, hogy mindig mi határozzuk meg az összecsapás körülményeit, és ne csak reagáljunk az ellenség lépéseire.

27. oldal

– Hamvakat tartanak ilyenben – dünnyögte maga elé Lin. Arra a szantálfa dobozkára gondolt a szekrényben, Manna ruhái alatt. Sosem került le fedeléről a bronzlakat, s ő akaratlanul is kíváncsi lett, mi rejtőzhet benne. Pénz, a takarékkönyve, a kiváló munkáért kapott oklevelek? Ki tudja, miért, az utóbbi időben sokat foglalkoztatta ez a lakkozott ládikó.
Egy este viccelődve megkérdezte Mannát: – Mit rejtegetsz előlem a ládikádban?
– Miről beszélsz?
– A szantálfa dobozról a szekrényben.
– Ja, semmit. – Manna elnevette magát. – Miért vagy ilyen kíváncsi?
– Megnézhetem, mit tartasz benne?
– Ühüm… de csak akkor, ha megígérsz valamit.
– Mit?
– Azt, hogy nem nevetsz ki.
– Persze, hogy nem nevetlek ki.
– És ígérd meg, hogy mostantól fogva megosztod velem az összes titkodat.
– Semmit sem fogok eltitkolni előled.
– Jó, akkor megnézheted.
Kikászálódott az ágyból, a szekrényhez ment és elővette a dobozt. Leszedte róla a lakatot, majd felnyitotta a fedelét, amelynek belső oldalát ráragasztott üdítőcímkék borították. Krémszínű, összetekert szivacs púposodott ki belőle a többi holmi fölött. Manna kiemelte a szivacsrolnit, s amint széthajtogatta az ágyon, két tucatra való Mao-jelvény tűnt elő, egytől egyig gondosan a szivacshoz tűzve. A legtöbb alumíniumból készült, pár darab porcelánból. Domború felületük csillogott. Az egyik jelvényen katonai egyenruhában a sapkájával integetett az elnök, valószínűleg a Tiananmen téren felvonulókat üdvözölte. Egy másikon, kezében szalmakalappal szivarozott, miközben parasztokkal beszélgetett Hunan tartománybeli szülővárosában.
– Hűha! Sosem gondoltam, hogy ennyire rajongtál Mao elnökért – jegyezte meg mosolyogva Lin.

230–231. oldal, Harmadik rész, 6. (Ulpius-ház, 2000)

A „kulturális forradalom” alatt, amikor a fiam volt hétéves, örökké csak azt ismételgette: „Mao elnök tanít minket…” Egyszer már nem bírtam tovább: „Ide figyelj! Mao elnök erős tájszólással beszél, ha most valóban hozzád szólna, tanítana, egyetlen szót sem értenél, te kis szarházi!”

Csak parádézunk a Tienanmen téren... (189. oldal)

Azzal uralkodott, hogy megutáltatta az embereket egymással. Így érte el, hogy Kínában az átlagemberek is elvégeztek sok olyan feladatot, amit más diktatúrában egy szakmai elitre bíznak. Maónak sikerült a diktatúra leghatásosabb fegyvereivé formálnia az embereket. Ezért volt lehetséges, hogy kormányzása alatt nem jött létre Kínában egy KGB-hez hasonló szervezet. Nem volt rá szükség. Azzal, hogy felszínre hozta és táplálta az emberek leggonoszabb tulajdonságait, Mao egy erkölcsi átokföldjét hozott létre, megteremtette a gyűlölet országát.

576. oldal, 28. fejezet - Valahogy ki kell jutnom innen (1976 - 1978) (Európa, 2006)

Egyik éjszaka éjfél körül arra ébredtünk, hogy dörömbölnek az ajtón: a szálloda minden vendégének „esti jelentést” kellett tennie Mao elnöknek. Ez a nevetséges tevékenység a „hűségtáncokkal” tartozott egy kategóriába. Össze kellett gyűlni egy Mao-szobor vagy -portré előtt, idézeteket skandálni a kis vörös könyvből, és azt kiáltozni: „Éljen Mao elnök, soká éljen Mao elnök, éljen, éljen, éljen!” , és közben ritmikusan lengetni a kis vörös könyvet.

467-468. oldal, 22. Eszmei átbevelés munkával", A Himalája lábánál (1968. január-június) (Európa könyvkiadó, 2015)

Győzelme után Mao pontosan ugyanígy folytatta a kormányzást. 1958 és 1961 között, az általa irányított „nagy ugrás” során 45 millió ember halt éhen – ez volt az emberiség történetének legnagyobb éhínsége. A parasztokkal beolvasztatta az ekéket és a fazekakat, hogy azok kis „kohókat” építsenek. Eddig közismert a történet. Ez azonban csak részigazság. Mint azt Jung Chang és Jon Halliday feltárja, Mao gabonát és húst sajtolt ki a parasztokból, hogy a Szovjetuniótól és a többi szocialista országtól megvásárolhassa az atombomba építéséhez szükséges módszereket. „A legsúlyosabb két évben, 1958-59-ben, pusztán az ország gabonaexportja (hétmillió tonna) elegendő lett volna arra, hogy ennek a 38 millió embernek napi 840 kalóriával több jusson – ami elég az életben maradáshoz.

103. oldal