!

Mandzsúria helyszín

Jung Chang: Vadhattyúk
Csingiz Ajtmatov: A tengerparton futó tarka kutya
Haruki Murakami: 1Q84 (angol)
Paul Johnson: Az amerikai nép története

Idézetek

>!
hunny

She pulled a book from her shoulder bag and started reading. It was a history of the South Manchurian Railway Company of the 1930s. The line and right-of-way had been ceded to Japan by Russia after the Russo-Japanese War of 1904–1905, after which the company had rapidly expanded its operations, becoming fundamental in Japan's invasion of China. It was broken up by the Soviet army in 1945. Until the outbreak of the Russo-German War in 1941, one could travel between Shimonoseki and Paris in thirteen days via this line and the Trans-Siberian Railway.

53. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Mandzsúria
>!
Uzsonna

    Ezekben a percekben újra megtömködte a pipáját. És a dohányfüstöt élvezve ezt gondolta: „Ugyan hol nőhet ez a fű. Azt mondják, ártalmas, de a lélek mégis megkönnyebbedik tőle… A kereskedők azt mondják: Mandzsúriában. Onnan hozzák. Messze lehet az a Mandzsúria, a mieink közül még soha senki nem járt arra… Valóban úgy nő ott a dohány, mint nálunk a fű az erdőben? Milyen csudálatos dolgok vannak ezen a világon…”

37. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Mandzsúria
>!
Nazanszkij

Mikor a vonat Tianjinbe ért – kétszázötven mérföldet tettek meg délnyugati irányba –, meg kellett állniuk, mert a vasútvonalnak vége szakadt. Apám felajánlotta, hogy megmutatja anyámnak a várost. Tianjin óriási kikötőváros volt, az Egyesült Államok, Japán és más európai országok a legutóbbi időkig koncessziós területeket, területenkivüliséget élvező városrészeket tartottak fenn ott. (Xue generális a tianjini francia koncessziós területen halt meg, de anyám akkoriban ezt nem tudta.) Egész negyedeket építettek különféle idegen stílusokban, hatalmas épületekkel: elegáns századfordulós paloták, könnyed olasz palazzó-k, túldiszített késő rokokó osztrák-magyar udavarházak sorakoztak bennük: különös, sűrített tárlata volt a város nyolc különféle nemzeti stílusnak, mindegyikük túl akarta szárnyalni a másikat – és a kínaiakat. A Mandzsúriából ismerős, zömök, súlyos, szürke japán és a zöld tetős, különleges, rózsaszín-sárga falú olasz bankokat kivéve anyám életében először látott ilyesfajta épületeket. Apám sok külföldi regényt olvasott, mindig lenyűgözte az európai épületek leírása, de látni életében most látott először ilyet. Anyám a megmondhatója, hogy mennyire törte magát, hogy lelkesedésével tűzbe hozza, de a felesége bizony még mindig kedveszegetten rótta az illatozó „kínai tudós” fákkal szegélyezett utcákat. Már most hiányzott neki az anyja, és sehogyan sem tudta túltenni magát apám iránt érzett haragján, hogy a férje egyetlen együttérző szóval sem vigasztalta, hogy ilyen merev volt, pedig tudta: esetlenül ugyan, de mindegyre próbálja őt jobb kedvre deríteni.

161-162. oldal, 7. "Öt hágón keresztül " - Anyám hosszú menetelése (1949-1950), (Európa, 2011)

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Kapcsolódó szócikkek: Mandzsúria · oszták-magyar
Hirdetés
>!
Nazanszkij

Hoover elnök idején az amerikai kormányzat továbbra is szerepet vállalt a világpolitikában azzal a céllal, hogy elősegítse a béke megőrzését – tettei azonban rendre visszafelé sültek el. 1930-ban rávette a félig-meddig pacifista brit munkáspárti kormányt, hogy írja alá a londoni tengerészeti egyezményt, amely a 17. század óta példátlan tehetetlenségre kárhoztatta az angol haditengerészetet. Az amerikai haditengerészet viszonylag erős maradt, de felszerelése egyre jobban kiöregedett, a tiszteket és legénységi állományt is beleértve 132 069 fős amerikai hadsereg pedig a világnak csupán a 16. legnagyobb hadserege volt, kisebb, mint a csehszlovákoké, lengyeleké, törököké, spanyoloké vagy a románoké. (…) Hoover elnök ugyanakkor nem volt hajlandó megvétózni a Smoot-Hawley-féle vámtörvényt, amely meghiúsította Japán Amerikába irányuló exportját, amely az ország kivitelének 15 százalékát tette ki. Ez – a vonakodva aláírt londoni egyezménnyel párosulva – tökéletesen szembefordította Japánt a Nyugat országaival, és arra az elhatározásra vezette a japán uralkodókat, vagy legalábbis a japán hadsereget és a haditengerészetet ténylegesen irányító katonai vezetői csoportokat, hogy a saját útjukat kezdjék járni. Japán 1931-ben megszállta Mandzsúriát, 1933-ban pedig kilépett a Népszövetségből. Hoover nem tett lépéseket a japán terjeszkedés megakadályozására.
Roosevelt a beiktatása után mindjárt még jobban elrontotta a dolgokat. Hoover segített neki megtervezni egy világgazdasági konferenciát, amelyet a tervek szerint 1933 júniusában, Londonban tartottak volna meg, s amely talán meggyőzte volna a „have not” -nak nevezett* hatalmakat, mint Japán vagy Németország, hogy a háborúnak vannak alternatívái. Július 3-án azonban Roosevelt megtorpedózta a tervezetet. Az Egyesült Államok ezután csakugyan az elszigetelődés irányába mozdult el, habár ebben az 1930-as években nem állt egyedül a civilizált nagyhatalmak közül. A franciák a Maginot-vonal megépítésével jelezték, hogy a továbbiakban nem kívánnak részt venni a kollektív biztonság előmozdításában, a létesítmény egyfajta katonai eszképizmus volt, pusztán defenzív gesztus az újrafegyverkező Németország előtt. A britek továbbra sem akartak fegyverkezni, és inkább engedményekkel próbálták volna kielégíteni az újrafegyverkező németeket. A nyers valóság előli, sebeket nyalogató menekülés a kor általános hangulata volt: W. H. Auden „hitvány, dicstelen évtizednek” nevezte. Az első világháború győztesei között általános volt a rettegés egy másodiktól, amely értelmetlenné teszi a meghozott áldozatokat. Az Egyesült Államokat a világ leggazdagabb és legerősebb országává tevő, közel hetvenévnyi robbanásszerű gazdasági növekedés után hirtelen bekövetkezett gazdasági válság a népesség felét nyomorba taszította. Az évtized derekára az ország egyes részeiben, de még Washingtonban is hisztérikussá vált a közhangulat, ezt jól mutatta egy intellektuális kór fellángolása, amelyre az amerikaiak amúgy is fogékonyak, felbukkantak az összeesküvés elméletek.

* Nyersanyagban szegény, jelentéktelen gyarmatbirodalommal rendelkező és (állításuk szerint) lakosságukhoz képest elégtelen területű hatalmak.