Malcolm (Mal) Ericson személy
Idézetek
– Anne, már nagyon viszket a gatyám! Azt hiszem, gatya-allergiám van! Gyere, és segíts levenni!
302
“Where’s Anne?” asked Vaughan.
“My beloved wife is nose deep in a romance book and doesn’t want to be disturbed.” With a grin, Mal took another mouthful of beer. “I got a feeling this one’s going to be awesome.”
“What?”
“Dude.” Mal crooked his finger, motioning Vaughan closer. When he did so, Mal smacked him on the forehead. “Listen and learn, you fool. You’ve got a babe now. You need to know these things.”
Rubbing his red forehead, Vaughan did not appear impressed. Or any more knowledgeable. Yet.
“When women read romance books, one of two things generally happen.”
Mal ran a hand through his lovely locks. “They either want to discuss the book in great depth. And probably, life and your relationship. Now sometimes that’s okay. You reach a higher level of understanding with each other and shit. But sometimes it sucks, pure and simple. You wind up getting bitched at for days because of something the dude in the book did that makes you look bad. But if it’s an awesome book, however, a hot one? Well then … kinky fuckery like you wouldn’t believe, man. The ideas Pumpkin has gotten out of some of those books. Gold. I could never have talked her into trying half of that stuff.”
“Huh.”
“Trust me, never mock a romance book,” said Mal with all the zest of a manic street preacher. “You have no idea the amount of good they can do for you between the sheets and on the streets. If you love your girl? Buy her books.”
Chapter 22
– Anyám, Vaughan, ha még egy cuki kisbabás videót végig kell néznem, esküszöm, széjjel fogok robbanni. Komolyan mondom, nem bírom tovább. Mármint, kedves egészségükre, meg minden. Gratulálok a termékeny kis úszóikhoz, jó nekik. De nem muszáj látnom minden egyes kibaszott apróságot, amit a porontyaik művelnek, érted? – Felhajtotta a söre maradék harmadát, és a bárpult fölött újratöltésre nyújtotta a poharát. – Meg is mondtam az asszonynak, hogy az én spermámat aztán tutira nem fogjuk szaporodásra használni, még hosszú évekig, köszönöm szépen.
– És mit szólt ehhez? – érdeklődtem.
– A képembe röhögött – ráncolta a homlokát Mal. – Néha nem is tudom, hogy én irányítom-e a saját életemet.
– Úgy kell neked. Ez a baj azzal, hogy lehorgonyoztál a csajod mellett – jelentette ki Vaughan, és karba tette a kezét. – Nála van az aduász, amire vágysz… vagyis amire a farkad vágyik, ugye. Ilyen erővel simán búcsút inthetsz annak, hogy te hordd odahaza a nadrágot.
359. oldal
Ahogyan a házba vezető lépcsőn rohantam lefelé, egy vadiúj, koromfekete Jeep állt meg előttem.
Az ablak lecsúszott, és a kormány mögött megláttam a tegnap esti segítőmet, Malt. Szélesen vigyorgott a napszemüvege mögül.
– Szia, kismenyasszonyka!
Beintettem neki egy egyezményes kézjellel, majd kocogva elindultam a kanyargós kocsibehajtón, a kovácsoltvas kapu felé. Ott vár rám a szabadság és a régi életem; vagy legalábbis, ami megmaradt belőle.
Bár soha ne mentem volna Vegasba! Bár határozottabban győzködtem volna Laurent, hogy nekem az is nagyon jó lesz, ha otthon csapunk valami bulit! Akkor ez az egész nem történik meg. Istenem, hogy lehettem ennyire hülye? Miért kellett nekem annyit vedelni?
– Ev, várj már! – Mal megállt mellettem a Jeeppel.
– Mi baj van? Hova mész?
Nem feleltem. Már nem érdekelt egyikük sem. Ráadásul tisztában voltam vele, hogy bármelyik pillanatban elsírhatom magam, hogy az isten verje meg! A szemem máris égett. Rémes!
– Állj már meg! – Behúzta a kéziféket, majd kiugrott a kocsiból, és utánam szaladt.
– Hé, nem akartalak megbántani!
Még mindig nem szóltam egy szót sem. Nem volt mondanivalóm neki.
Az ujjai finoman a karomra fonódtak, de nem érdekelt. Felé lendítettem az öklömet. Életemben soha senkit nem ütöttem meg, és sajnos ez sem az az alkalom volt, amikor elkezdhetem. Könnyedén elhajolt az öklöm elől.
– Hé! Jól van, na! – Hátrább lépett, és a napszemüveg fölött óvatos pillantást vetett rám.
– Be vagy pöccenve, felfogtam.
Csípőre tette a kezét, és a ház felé pillantott. Ted és Adrian a lépcső tetején állva nézett bennünket. A Dinamikus Duó még ilyen messziről sem tűnt különösebben boldognak. Két rosszindulatú szarházi!
Mai sziszegve fújta ki a levegőt.
– Basszus, ez valami rossz vicc? Ez a gyökér képes volt rád küldeni Tedet?
Bólintottam. Csak pislogtam, miközben próbáltam visszanyerni az önuralmamat.
– És teljesen egyedül voltál velük? – kérdezte.
– Igen.
Oldalra billentette a fejét.
– Sírni fogsz?
– Nem.
– A fenébe! Na, gyere! – Kinyújtotta felém a kezét. Hitetlenkedve bámultam.
– Ev, gondolkozz! A ház előtt egy csomó fotós és rajongó szobrozik, és még ha sikerülne is elsunnyognod mellettük, hova mennél? Igaza volt. Mindenképpen el kellene hoznom a cuccomat. Milyen hülye voltam, hogy erről így elfeledkeztem! Amint sikerül visszanyernem az önuralmamat, visszamegyek érte, és elhúzok innen a francba. A tenyeremmel az arcomat kezdtem legyezni, és néhány nagy levegőt vettem. Minden rendben lesz.
A keze ezalatt még mindig felém kinyújtva maradt. Amikor lenéztem, kis hólyagokat vettem észre ott, ahol a hüvelyk- és a mutatóujj bőre összeér. Fura.
– Te a dobos vagy? – kérdeztem szipogva.
Ezt hallva valamiért olyan vad nevetésben tört ki, hogy a könnyei potyogtak, és a hasát fogva le kellett hajolnia. Ez be van állva, vagy mi?
Lehet, hogy ő is egyike az ápoltaknak ebben a hatalmas diliházban? Még Batmannek is meggyűlne a baja azzal, ha ezt a sok őrültet egyedül próbálná felügyelni!
– Most meg mi bajod van? – kérdeztem, és távolabb léptem tőle, mert az ember soha nem tudhatja.
A nagyon menő napszemüvege leesett a fejéről, és csörögve hullt az aszfaltra. Felkapta, majd visszatette a fejére.
– Semmi. Nincsen semmi baj. Gyere, tűnjünk el innen! Van egy házam a parton. Ott elbújhatunk. Nagy buli lesz, majd meglátod!
Haboztam, és gyilkos pillantást vetettem a lépcső tetején álló két bunkóra.
– Miért akarsz segíteni nekem?
– Mert értékes ember vagy.
– Tényleg? Miből gondolod?
– Nem lesz ínyedre a válasz.
– Egész délelőtt nem hallottam egyetlen választ sem, ami egy kicsit is ínyemre lett volna, úgyhogy ne kímélj!
Elmosolyodott.
– Nos, rendben. Én vagyok David legrégebbi barátja. Több alkalommal ittuk le magunkat és buliztunk ájulásig, mint azt össze tudnám számolni. Egy csomó csaj próbálta már behálózni, az előtt is, hogy gazdag lett volna. És őt soha, a leghalványabban sem érdekelte a házasság. Szerintem még a gondolat ötletének a lehetősége sem merült fel benne soha! Éppen ezért a puszta tény, hogy téged azonnal elvett… nos, én ebből arra következtetek, hogy te egy nagyon értékes ember vagy, vagy, akin mindenképpen segítenem kell. Ugyan már, Ev! Lazíts egy kicsit!
Könnyű mondani. Az ő életét nem tette tönkre egy istenverte rocksztár.
– A cuccom akkor is kell majd.
– Megkockáztatva, hogy sarokba fognak szorítani, ha visszamész? Majd később megoldjuk a dolgot! – Kinyújtotta a kezét, és várta, hogy megfogjam.
– Húzzunk el innen!
Én pedig megfogtam a kezét, és pontosan ezt tettük.
– Na, várj csak egy percet! Ez a dal tényleg arról szól, hogy a pasinak megdöglött a kutyája?
– Nem vagy vicces! – feleltem nevetve.
– Dehogynem vagyok. – Mai elhúzta a száját, ahogyan Tim MeGraw belekezdett semmivel össze nem téveszthető stílusú számába. A tévé, amin a klipet néztük, az egész szemben levő falat betöltötte.
– Szerinted miért van mindegyiknek ilyen nagy kalapja? Tudod, nekem megvan erről az elméletem!
– Csitt!
Egyszerűen képtelen voltam felfogni, ahogyan ezek az emberek élnek. Mal – ami, mint kiderült, a Malcolm rövidítése volt – óceánparti házát leginkább az acél és üveg építészeti remekművének lehetett volna nevezni. Lenyűgözően festett. Nem volt olyan nevetségesen nagy, mint a hollywoodi kastély, de akkor is megdöbbentő méretű. Apának biztosan a földön koppant volna az álla a minimalista stílus, a vonalak letisztultsága és az ilyesmik miatt, én azonban csak Örültem, amiért sikerült barátra találnom, éppen, amikor a legnagyobb szükségem volt rá.
Maga a ház amolyan tipikus bűnbarlang/legénylakás volt. Eszembe jutott, hogy összedobok neki valami ebédet, mintegy köszönetképpen, amiért befogadott, de az egész házban nem találtam egyetlen morzsányi kaját sem. A hűtő sörrel, a fagyasztó meg vodkával volt tele. Illetve mégsem, mert találtam egy zacskó narancsot, ami viszont a vodka mellé kellett kísérőnek, úgyhogy Mal azt mondta, szó sem lehet róla, hogy megegyük. A csúcs szuper kávégépe viszont a világ minden gondját elfeledtette velem. Ráadásul nagyon jó minőségű kávébabbal volt feltöltve. Lenyűgöztem Mait néhány barista fogásommal, és miután vagy egy óra leforgása alatt három csésze kávét is sikerült meginnom, lassan kezdett visszatérni a szokásos, koffeinnel teletöltött énem.
Mal pizzát rendelt, és késő éjjelig tévéztünk. Többnyire azzal szórakozott, hogy kigúnyolt mindent, amit én szerettem: filmeket, zenét, mindent. De legalább nem rosszindulatúan tette. Ki persze nem mehettünk, mert a parton fényképészek várakoztak, és habár én nagyon sajnáltam a dolgot, őt láthatólag hidegen hagyta.
Az előző éjjel odalent, a stúdióban órákon keresztül beszélgettünk.
Nagyon érdekes dolgokat mondott. Egy elismert gitáros-producer feleségeként vagy húsz éve élte ezt az életet, a turnézást, a stúdiózást, a bandababákat… megtapasztalt mindent, ami a rock and roll életérzéssel jár. Ő és Tyler valami zenei fesztiválon vettek részt errefelé, amikor beleszerettek Montereybe, a sziklás tengerpartba, valamint a végtelen óceán látványába.
– A kanapé és még néhány ágy már úton van ide. Szerintem hamarosan meg is érkeznek. Mal, Tyler, segítsetek arrébb tenni a dobozokat! Oda fogjuk összepakolni mindet, a kandalló mellé! – Aztán hirtelen elhallgatott, és óvatos pillantást vetett rám.
– Na, várjunk csak!
Hiszen te vagy a ház úrnője! Itt csak te adhatsz parancsokat.
– Ó, a kandalló mellett teljesen jó lesz! – mondtam.
– Hallottátok, fiúk! Munkára!
Tyler morgott ugyan egy kicsit, de azonnal letette a kezéből az energiaitalt, és komótosan elindult az egyik doboz felé. Úgy húzta a lábát, mint valami zombi.
– Várjatok! – Mal Pamre és rám nézett.
– Én még nem is kaptam meg az isten hozott csókot!
Ezzel átölelte Pamet, majd felkapta, és addig forgatta körbe-körbe, míg mind a ketten hangosan nevetni nem kezdtek. Azután kitárta a karját, és elindult felém.
– Na, gyere te is apucihoz, kis kócos!
Kitartottam felé a kezemet, és hangosan kacagtam.
– Egy ilyen mondattal azért tudna mit kezdeni egy pszichológus, Mal!
– Hagyd békén! – szólalt meg David hangja a lépcső felől. Elindult lefelé, ásított, és közben az álmot próbálta kidörzsölni a szeméből. Még mindig nem volt rajta semmi más, csak a farmergatya. Olyan volt nekem, mint Supermannek a kriptonit. Hirtelen elszállt minden erőm, és füstbe ment minden eltökéltségem, hogy óvatosan fogok viselkedni vele. A térdem szó szerint megrogyott. Gyűlöltem magam, amiért ilyen voltam.
Ma vajon házasok vagyunk, vagy nem? Tegnap éjjel rengeteget ivott, és a részegek nagyon könnyedén ígérgetnek – ezzel kapcsolatban különösen fájó tapasztalatokkal rendelkezünk mind a ketten. Csak reménykedhettem benne, hogy emlékszik még, miről beszélgettünk, és hogy még most is ugyanúgy érez.
