Malarius Voynich (kritikus) személy

Pierdomenico Baccalario: A titkos város
Pierdomenico Baccalario: A villámok mestere
Pierdomenico Baccalario: A sötétség útvesztője
Pierdomenico Baccalario: A jég birodalma

Idézetek

Kek P>!

Az utazásban pedig a legjobban azt utálta (mármint azon ritka alkalmakkor , amikor szerencsétlenségére rákényszerült, hogy elutazzon), ha nem oda érkezett meg, ahová készült.

93. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Malarius Voynich (kritikus)
1 hozzászólás
Kek P>!

     Könyörtelen tekintettel nézte az asztalon sorakozó, fából készült könyveket.
– Nem tetszenek önnek a kalandládikáim?
– Épp ellenkezőleg, Farrinor úr. Borzasztóan eredetinek találom őket.
     Ujjaival a Vándorló város című könyv borítóján dobolt. Kezébe vette és kinyitotta: a belsejében teleírt papírlapokat, iránytűt és tájolót talált.
– Hallotta a fedél nyikorgását? – kérdezte halkan Farrinor úr. – Azért ad ki ilyen hangot, hogy titokzatos hatást keltsen. Az iránytű pedig természetesen azokat az olvasókat segíti, akik meg szeretnék találni a Vándorló várost.
     Malarius Voynich hirtelen becsapta a könyv fedelét.
– Ebből elég! – ordította. – Ez itt az összes létező kalandládika?
– Igen, mindegyiket magam készítettem.
– Tökéletes. – Doktor Voynich körbejárta a szalont, és mindent jól megnézett. – Úgy tűnik, hogy szeret utazni, igaz, Farrinor úr?

9-10. oldal

Kek P>!

– Pontosan, doktor Voynich! – ujjongott Farrinor úr. – Nem is fogalmazhatott volna jobban! Én játszom a valósággal. Azt találtam ki, hogy egy kalandos történetet átalakítok…
– Azt találta ki! Azt találta ki! Ezt nevezi maga találmánynak? – kérdezte dühösen Malarius Voynich. – Hány éves maga, Farrinor úr?
– A jövő héten leszek huszonkettő.
– Helyben vagyunk! Valóban azt hiszi, hogy huszonkét évesen már saját találmánya lehet? Hogy írhat, faraghat, és játszadozhat a valósággal… huszonkét évesen?
– Én…
Malarius Voynich esernyőjének hegye néhány centiméterrel Farrinor úr orra előtt megállt.
– Tzdja, fiatal barátom, hogy a valósággal nem szabad játszani? – Voynich leengedte az esernyőjét. A vérszomjas műkritikus sarkon fordult, felvette keménykalapját, és kisietett a szalonból. – Kövessen, Farrinor úr!

11. oldal

Kek P>!

– Morice Moreau már egy ideje rajta volt a feketelistánkon. És micsoda meglepetés, ugyanezen a listán szerepel Ulysses Moore és naplóinak fordítója is.
– És most már én is rajta vagyok? – érdeklődött Tommi.
– Nem, te nem szerepelsz rajta Tommaso Ranieri Strambi – folytatta Eco. – Nem szerepelsz rajta, mert túlságosan kicsike hal vagy. És hidd el nekem, hogy ez a szerencséd.
– Miért?
– Mert ha felkerülsz a Gyújtogatók feketelistájára, az azt jelenti, hogy valaki beszélt rólad doktor Voynichnak – magyarázta. – És doktor Voynich, miután hallott rólad, kihúzza az íróasztalfiókját az „L” betűnél, és előveszi a listáját. Azután kinyitja a „T” jelzésű fiókot, hogy elővegyen egy tollat, és felírja a nevedet a listára. Majd mindkettőt beteszi az „M” jelzésű fiókba, ami „megfigyelést” jelent. Tudod, hogy ez mivel jár?
– Nem – felelte Tommi, bár az igazat megvallva nagyon is el tudta képzelni.
– Azzal jár, hogy bizonyos ideig nyomozni fognak utánad. És ha a nyomozás, hogy úgy mondjam, pozitív eredménnyel zárul… akkor a neved átkerül a „Megsemmisíteni” feliratú szekcióba, vagyis meg fognak semmisíteni. Egy szénfekete vonallal áthúzzák a nevedet. Zakk! És a probléma meg van oldva.

64-65. oldal

Kek P>!

Addig-addig öblögette gondolatait a rebarbarateában, míg végül arra a felfedezésre jutott, hogy itt villámgyorsan cselekedni kell. Túl sok a homályos pont. Egész kétséghegyeket kell megmásznia.
     Magyarán a legjobbakra lesz szüksége. A felesleges dolgok kiiktatásának profi mestereire.
     Malarius Voynich elvigyorodott.
     Igen, a Forbice fivérek kellenek ide.

210. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Forbice fivérek · Malarius Voynich (kritikus)
Kek P>!

Malarius Voynich elemezte és tanulmányozta a jelenségeket. Elolvasott, megfigyelt, maghallgatott mindent.
Malarius Voynich kritikus volt. Sőt, ő volt a kritikus. A világ összes kritikusa őt tekintette vitathatatlan mesterének. Senki nem érhetett Malarius Voynich, a pusztító nyomába, akinek villámai bárkire lesújthatnak.
     A Gyújtogató.
     Olvasott, figyelt és hallgatott. És ha valami olyasvalamire bukkant, ami nem győzte meg… legyen az bárni: egy gondolat, egy mondat, egy vessző, amelynek távolról is köze lehet a… képzelethez? (ezt a szót ő soha nem vette volna a szájára)… akkor Malarius Voynich, mint egy véreb, azonnal szagot fogott. Tolla pedig munkához kátott, és szinte rögtön lesújtott.

204. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kritikus · Malarius Voynich (kritikus)
Kek P>!

– „A valóság az, ami nem tűnik el, ha már nem hiszünk benne” – idézte doktor Voynich olyan pontosan, hogy a Forbice fivérek minden bizonnyal méltányolták volna.
– Pontosan így van, Voynich úr.
– Ez nem az én gondolatom – szögezte le rögtön a Gyújtogatók főnöke. – Ezt egy olyan szerző mondta, aki tudományos-fantasztikus műveket ír, vagyis csupa olyan dologgal foglalkozik, ami nem létezik.

220. oldal

Kek P>!

Ajándék. A szó nem volt része mindennapi szókészletének, de ezen a napon már másodszor került elő. Az első Vivien Utáni Napon. Day After Vivien.
Új életének első, dicsőséges napján.

290. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Malarius Voynich (kritikus)
Kek P>!

Voynich, Black és Bolton helyet foglaltak a fogadó egyik asztalánál.

290. oldal