Majthényi Béla személy

" […] Lenke ott állt a szoba közepén, akkor már nem sírt, csak bámult, arcán, orra alatt, dagadt száján a sírás nyomai. Aztán mama elcsendesedett, leült, mint akit nem bír meg a lába. »Nem küzdhetek a végzetem ellen« – mondta. Nem nekem, nem Gyulának. Saját magának.”

Huszonöt év múlva ez a mondat elhangzik majd még egyszer. Jablonczay Lenke mondja el a Nyomtató utcán Bartók Bellának, amikor a Majthényi Béla tüdőbaja kiújul, s ő rájön, most nem indíthat ellene válópert, ott kell maradnia mellette, holtáig nem menekülhet. „Nem küzdhetek a végzetem ellen.”

A fogarasi és törcsvári csata híre, a brassói bevonulás, az Olt elérése épp csak hogy illedelmes érdeklődést kelt az érdekeltekben, mert a debreceni törvényszék végre kimondja Majthényi Béla és Jablonczay Lenke válását, s a jegyesek először mennek végig karonfogva a debreceni korzón. Az újabb isonzói csatában harminchat hadosztály és hatezer ágyú pusztít, a Narajovka fronton szüntelenül folyik az orosz támadás, Bartók Bella nem említi a szomorú, és úgy látszik, egyelőre kivédhetetlen háborús eseményeket, azt írja a férjének: „Estefelé Leksi idejött, végtelen kedvesen zongorázott nekünk. Milyen boldog is ez az időszak! A tizenhat éves kor tavaszának visszatérése.” A kis ember lakást vesz ki a Domb utca 16. szám alatt, a városi főmérnökkel nézeti meg, megfelelő-e minden tekintetben. Szabó Elek aggályos lakó, mert ide várja születendő gyerekét – a lakásnak kívül-belül alkalmasnak kell lennie, hogy egy kisgyerek életének első színhelyéül szolgálhasson.

Jablonczay Lenke

De Szabó Elek városi fogalmazó otthagyja nővéreit pár percre, lehörpint egy pohár italt, és szerét ejti, hogy bemutassák végre Majthényi Béla régen csodált feleségének, Olga még a francia zsúrra is meginvitálja, a kis Szabó tud mindenféle nyelveken.

412. oldal