magúr fogalom
Idézetek
Elona megbotlott, és nevetve Steave ölében landolt. – Te majd Leesha szobájában alszol – mondta a férfinak. – Pont az enyém mellett van. – Elona az utolsó mondatot halkabban mondta, de mivel kapatos volt, a körülötte ülők így is hallották. Gared elpirult, Steave felnevetett, Erny pedig lecsüggesztette a fejét. Leesha nagyon sajnálta édesapját.
– Bárcsak anyát vitték volna el a magúrok tegnap este! – suttogta apjának.
Erny felemelte a fejét, és lányára meredt. – Ilyet ne mondj soha többé! Soha, senkiről! – mondta. Szigorúan nézett Leeshára, míg végül a lány bólintott.
– Egyébként pedig a démonok biztos egyből visszaadnák őt – tette hozzá szomorúan Erny.
119. oldal
– A tudósok elkeseredetten keresték a válaszokat a könyvtárak romjai között. A régi tudományok nem segítettek rajtuk, de végül azok a történetek mentették meg őket, amelyeket egykor mindenki babonás képzelgésnek hitt. Elkezdtek esetlen rovásokat rajzolni a földre, amik távol tartották a magúrokat. Az ősi rovásoknak még volt hatalmuk, de az őket készítő reszkető kezű emberek gyakran hibáztak, amiért drága árat fizettek.
– Azok, akik életben maradtak, maguk köré gyűjtöttek másokat is, így védve meg őket a hosszú éjszakáktól. Ezek az emberek voltak az első Rovásvetők, akik a mai napig védelmeznek minket. – A Zsonglőr a közönségre mutatott. – Ha legközelebb Rovásvetővel találkoztok, köszönjétek meg neki a munkáját, hiszen az életetek függ tőle.
55. oldal
– Miért támadnak folyton, ha úgysem juthatnak be? – kérdezte egyszer Arlen.
– A lyukakat keresik a védőhálón – felelte az apja, ahogy megállt mellette az asztalnál. – Egyik rovás sem tökéletes. Egyetlenegy sem. A magúrok nem elég eszesek hozzá, hogy tanulmányozzák őket, és kiokoskodják, hol lehetnek a gyenge pontok, ezért folyamatosan támadják a hálójukat, úgy kutatják a lyukakat. Nem fogsz olyat látni, hogy egy magúr egy éjszaka alatt kétszer ugyanazon a ponton támad. – Megkocogtatta a halántékát. – Emlékeznek. És tudják, hogy az idő a legerősebb rovásokat is meggyengíti.
A Rovásember megtorpant, szíve pedig csak úgy zakatolt, ahogy Rennát nézte, a gyönyörű Rennát, akinek lágy, gyerekkorukban esett csókjáról olyan sokszor álmodott a vadonban töltött magányos éjszakákon, és aki most véresen és elgyötörten hevert a démon hulláján.
741. oldal
A magúrok örömüket lelték a gyilkolásban.
Azt mesélik, volt idő, amikor még nem voltak ilyen merészek. Akkoriban még nem felejtették el a leghatásosabb rovásokat, és a démonok annyira féltek az emberiségtől, hogy inkább a Magban maradtak. Csakhogy arra az időre – ha létezett egyáltalán – már a legöregebb élő ember ük-ük-ükapja sem emlékezett. A régi rovások ereje már csak a Zsonglőrök meséiben létezett.
– Couzi – felelte Abban. – Erjesztett gabonából pároljuk, és fahéjjal ízesítjük. Everamra, Par'chin, hány hordónyival cipeltél át belőle a sivatagon anélkül, hogy megkóstoltad volna?
– Nem iszom az áruból – közölte Arlen. – Mellesleg szeretném megjegyezni, hogy inkább emlékeztet az íze egy lángdémon köpetére, mint fahéjra.
– Akár olajlámpásnak is lehetne használni – bólintott Abban mosolyogva. Újratöltötte Arlen csészéjét, és átadta a Par'chinnak. – A legjobb, ha az elsőt egyből felhajtod. Mire a harmadikat iszod, csak a fahéj ízét fogod érezni.
Arlen egyetlen húzásra eltüntette az italt. Majd' megfulladt, a torka úgy égett, mintha lobogva forró vizet ivott volna.
– Hogy a magúrok vinnék el ezt az izét! – Levegő után kapkodott, de engedte Abbannak, hogy újratöltse a csészéjét.
– Nem mondhatjuk meg az esőnek, mikor jöjjön, ahogy a szélnek sem, a hidegnek sem és a magúroknak sem – mondta Selia.
21. oldal