Magnus Lukas Damora személy

– Én úgy vélem, hogy a szóbeszéd olyan, mint a tollpihe. Nagyon ritkán van súlya.

41. oldal, 3. fejezet

– Hercegnő, minden rendben?
– Persze – felelte ő halkan. – Amennyire csak remélhető az adott helyzetben.
Magnus erre ténylegesen felhorkant.
– Ne aggódj. Ma nem halmoztam el szépséges hercegnődet semmiféle sértéssel. Másfelől viszont, elég korán van még.

136. oldal

Az elsuttogott szavak olyan könnyen fordulhatnak ordító igazsággá, ahogyan az éjszaka fordul nappallá.

– Nem ölted meg.
Magnus kérdőn nézett rá. – Persze hogy nem öltem meg. Milyen háziállat lenne már egy döglött nyúl?

154. oldal, 11. fejezet

– Fogjátok meg egymás kezét! – kérte a pap.
Kétségbeesetten méregette Magnus kezét.
– Jaj, ugyan, kérlek! – súgta cinikusan. – Összetöröd a szívem.

Megemelte az üveget.
– A húgomra, és szépséges új tanítójára – billentette meg a flaskát a felszolgáló felé, mielőtt jókorát húzott belőle. – És apámra! A család… nincs is annál fontosabb! Se értékesebb… hogy rohadjanak meg együtt a Vadvidéken!

192. oldal

In the shadow my father has cast over my entire life, you are the only light I can see anymore. And, whatever the cost, I refuse to let that light be extinguished.

156. oldal

382. oldal

– Te aztán remekül tudsz rébuszokban beszélni. Én jobban szeretem az egyenes beszédet.
– Akkor fordulj Amara hercegnőhöz! Ő büszke a saját modortalanságára.

113. oldal