Mabeuf úr személy
Idézetek
Mikor Mabeuf úr ezt mondta Mariusnek: „Hát én tisztelem a politikai véleményeket”, valóságos meggyőződését fejezte ki. Neki mindenféle politikai vélemény közömbös volt, és válogatás nélkül valamennyit helyeselte, csak őt hagyják békén, mint ahogy a görögök „szépeknek, jóknak, kedveseknek”, Eumeniszeknek becézgették a fúriákat. Mabeuf úrnak az volt a politikai véleménye, hogy szenvedélyesen szerette a növényeket, különösen pedig a könyveket. Ő is -ista volt, mint mindenki, enélkül abban az időben nem lehetett élni, de nem volt sem royalista, sem bonapartista, sem chartista, sem orleanista, sem anarchista: bukinista volt, vagyis könyvbarát.
587. oldal, I. kötet, Harmadik rész, Ötödik könyv, IV. Mabeuf úr (Lazi, 2006)
Szeme még felcsillant, ha tekintete a könyveire tévedt, és mosolygott, valahányszor szemügyre vette a Diogenes Laertiust, ezt a páratlan példányt. Üvegszekrénye volt az egyetlen bútordarab, amelyet a nélkülözhetetlen berendezési tárgyakon kívül megtartott.
Egy napon Plutarchos néni így szólt hozzá:
– Nincs miből ebédrevalót vennem.
Az, amit Plutarchos néni ebédrevalónak nevezett, egy kenyér és négy-öt szem krumpli volt.
– És hitelbe? – kérdezte Mabeuf úr.
– Hiszen jól tudja, hogy nem adnak.
Mabeuf úr kinyitotta a könyvszekrényét, sokáig nézegette a könyveit, mindegyiket külön-külön, mint ahogy egy apa válogatna, ha arra kényszerítenék, hogy megtizedelje gyermekeit, azután hirtelen megragadott egyet, hóna alá csapta, és elment. Mikor két óra múlva visszatért, már nem volt semmi a hóna alatt; letett az asztalra harminc sout, és így szólt:
– Készítse el az ebédet.
Plutarchos néni látta, hogy ettől a pillanattól fogva valami komor fátyol borult az aggastyán szelíd arcára. Ez a fátyol többé nem lebbent fel.
Másnap, harmadnap, mindennap meg kellett ismételni a dolgot. Mabeuf úr egy könyvvel távozott, és egy pénzdarabbal tért vissza. Az antikváriusok észrevették, hogy kényszerhelyzetben van: egy frankért vették meg azt, amiért húsz frankot fizetett. Néha ugyanaz a könyvkereskedő. Kötetről kötetre végül az egész könyvtár elúszott. Hiszen már nyolcvanéves vagyok – gondolta olykor Mabeuf úr, mintha isten tudja, miféle titkos reménye volna arra, hogy élete előbb fogy el, mint a könyvtára.
196-197. oldal, II. kötet, Negyedik rész, Kilencedik könyv, III. Mabeuf úr (Lazi, 2006)
| → |
|---|
