Lúthien személy
Doriath hercegnője, Thingol és Melian egyetlen lánya, aki szerelméért, a halandó Berenért feláldozta hallhatatlanságát. Ilúvatar legszebb gyermekeként tartják számon.
LÚTHIEN (Lúthien) S. Élt: Ek. Elda hercegnő, Thingol és Melian leánya,
Ilúvatar leggyönyörűbb gyermeke. Doriathban született. Hosszú éveken át táncolt a dalokra, amelyeket Daeron szerzett, és akit az ő szépsége ihletett meg. Melian révén megismerte öröksége bölcsességét és hatalmát.
Ek. 465-ben Neldorethben, Béren mellett látták. A következő tavaszon a férfinak ajándékozta szerelmét, és elfogadta a halandóságot.
Sokáig kínlódott, míg dönteni tudott, hogy Berent válassza, vagy apja
akaratának tegyen eleget. A szerelem volt számára a fontosabb. Segített Berennek a szilmaril-küldetés során. Daeron elárulta, Curufin fogságba ejtette, de ő végül mégis eljutott Tol-in-Gaurhothba, legyőzte Szauront és kiszabadította Berent. Később vele együtt Angbandba ment, ahol varázsigéi legyőzték Carcharothot és Morgothot. Meggyógyította a Carcharoth által megmérgezett Berent, és mindketten
visszatértek Doriathba.
Amikor a farkashajsza során Béren életét vesztette, Lúthien lelke megrepedt. Mandosba ment, ahol énekelt a férfinak. Manwe új életet ajánlott fel neki. O a halandóságot választotta – Berennel. Körülbelül negyven évig éltek Tol Galenben. Lúthien egy gyermeket szült, Diort.
Olyan szép volt, hogy sokakban szerelmet, de legalább vágyat ébresztett. Hangja is csodálatos volt, lelke szilárd, varázslatai erősek – még Szauront és Morgothot is képes volt elbűvölni. Tinúvielnek is nevezték. (GyU I.; GyU III.)
(Tolkien enciklopédia)
Idézetek
Anyámról írott levelében, amit egy évvel anyám halála után intézett hozzám, amikor már neki is csak egy éve volt hátra, elviselhetetlen gyászáról beszél, és hangot ad kívánságának, hogy anyám síremlékén a neve alá írják oda ezt is: Lúthien.
16. oldal, Előszó
Lúthien eltűnt Beren szeme elől, s Beren megnémult, mint akit megbűvöltek, és sokáig járta az erdőt vadul és vigyázva, mint az állat, egyre a lányt kutatva. A lányt, akit szívében Tinúvielnak nevezett, Fülemülének, az alkony leányának a szürke-tündék nyelvén, mert más nevet nem adhatott neki. S látni vélte távolból, mint a szélben táncoló őszi falevelet vagy mint téli csillagot a hegy fölött, ám tagjain mintha béklyó lett volna.
Aztán a tavasz közeledtekor egy hajnalon Lúthien egy zöld dombon táncolt, s hirtelen énekelni kezdett. Tiszta és szívbe markoló volt a dala, akár a pacsirta éneke, amely fölkel az éjszaka kapujából, és hangját a haldokló csillagok közé röpíti, mert látja a napot a világ falain túl; és Lúthien éneke föloldotta a tél kötelékeit, s a befagyott vizek megszólaltak, s a fagyott földből virágok bújtak elő Lúthien lába nyomán.
194. oldal (XIX Beren és Lúthien)
Te édes föld, északi ég,
Légy áldott, hisz valaha rég
Itt feküdt, fürgén itt szaladt
A Hold alatt, a Nap alatt
Lúthien Tinúviel,
Mily szép volt, szó nem mondja el.
Bár romlásba dõlt az egész
Világ, széthullott, elenyész.
A káosz ahogy elnyeli;
De tennék teremtményei
-Föld, tenger, alkony, virradat-
Hogy Lúthien még itt marad.
210. oldal (XIX. Beren és Lúthien)
– Választanod kell, Beren, két dolog között: vagy feladod a hajszát s az esküdet, s csavargó leszel a föld színén, vagy állod a szavad, s szembeszállsz a sötétség hatalmával, aki a trónján ül. De én mindkét úton veled megyek, s a sorsunk egy lesz.
208. oldal, XIX. Beren és Lúthien
10. oldal, Előszó (Európa, 2018)
| → |
|---|
A bánat és pusztulás regéi közt, amelyek ránk maradtak azokból a sötét időkből, akad olyan is, amelyben a könnyek mellett öröm is van, s a halál árnyékában egy kis olthatatlan fény. S ezek közül a történetek közül a tündék fülének még mindig Beren és Lúthien regéje a legkedvesebb.
226. oldal, Quenta Silmarillion - XIX. Beren és Lúthien (Európa, 2014)
Ködös álom gyűlt köré
feneketlen mély, sötét,
torkára fojtó bánat ült,
épp látta csak, s már messze tűnt;
foszló illat volt, árnyalak
a lány, egy múló pillanat,
s a lelke puszta, néma táj,
midőn a hajnal rátalált.
251-252. oldal, III. A "Leithian-ének"
S Beren kínnal fizette meg
mit nagy végzet vállára tett,
Lúthien szerelmét, ki hogy
ember szeresse, szép ahhoz;
s sorsában ő is osztozott,
lett halhatatlanul halott;
a Sors láncot vet rá örök
vágy és halandó kín között.
252. oldal, III. A "Leithian-ének"
Azt beszélik, Beren és Lúthien visszatértek Középfölde északi vidékére, s egy ideig halandó ember- és asszonyként éltek, s újra fölöltötték halandó alakjukat Doriathban. Akik látták őket, egyszerre örvendtek és féltek, s Lúthien Menegrothba ment, s kezének érintésével elűzte Thingol telét. Ám Melian a lány szemébe nézett, s kiolvasta belőle a végzetet, és elfordult, mert tudta, hogy olyan válás állt közéjük, amely túlmutat a világ végén is, s akkor senki sem volt bánatosabb Meliannál, a maiánál.
98. oldal
Akkor Beren elfeledte minden fájdalmát, s varázslat szállt rá, mert Lúthien volt Ilúvatar összes Gyermekei közül a legszebb. A ruhája kék volt, mint a felhőtlen égbolt, a szeme pedig szürke, mint a csillagfényes este, köntösére aranyvirágokat hímeztek, ám a haja sötét, mint az alkony árnyai. Akár a fény a faleveleken, akár a tiszta vizek hangja, akár a csillagok a világ párái között, olyan szép és bájos volt; s az arcán ragyogó fény sugárzott.
214. oldal