Luther Márton személy

Moldova György: Negyven prédikátor
Faludy-Kovács Fanny: Faludy fehéren-feketén
C. J. Sansom: Kard által
Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame
Richard Dawkins: Isteni téveszme
Mika Waltari: Mikael
Albert Schweitzer: Életem és gondolataim
Jókai Mór: A lőcsei fehér asszony
Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja / Csillag a máglyán
Theodor Fontane: Hajó Koppenhága felől
Felix Timmermans: Pieter Bruegel
Faludy György – Eric Johnson: Jegyzetek az esőerdőből
Egon Friedell: Az újkori kultúra története I-VI.
Poór János (szerk.): A kora újkor története
Jacques Le Goff: Az értelmiség a középkorban
Révai Gábor: Isten arcai
Heinrich von Kleist: Kohlhaas Mihály
Owen Chadwick: A reformáció
Oswald Spengler: A nyugat alkonya I-II.
Benedict Anderson: Elképzelt közösségek
Georges Duby (szerk.): Franciaország története I-II.
Wolfgang Behringer: A klíma kultúrtörténete
Evangélikus Énekeskönyv
Peter Weidhaas: A Frankfurti Könyvvásár története
Ördögh Ottó: Ernyővilág
Wiczián Dezső: Luther mint professzor – Professzori munkája a Wittenbergi Egyetemen, különösen első előadásai alapján
Mátay Mónika: Törvényszéki játszmák
Beszprémy Katalin (szerk.): Népi játszóház
Völgyesi Ferenc: Lélek és természettudomány I-II.
Kardos G. György: Ez is én vagyok
Ellen G. White: A nagy küzdelem
Martin H. Jung: Melanchthon és kora
Bényei Miklós: Legyen minden helységben olvasóintézet
Alister E. McGrath: Kálvin
Kim Leine: A Végtelen-fjord prófétái
Athanasius Schneider: Dominus est
Philip Yancey: Az imádság
Steven D. Levitt – Stephen J. Dubner: Agyament gondolkodás
Edward Rutherfurd: Párizs
Brigitte Riebe: A három grácia
A szembenállástól a közösségig
Walter Kasper: Luther Márton
Margot Kässmann – Ralph Ludwig: Reformációi ábécé
Robert Masello: A Jekyll-rejtély
Steve Berry: Máltai csere
Márai Sándor: Európa elrablása
Fredrik Backman: Hétköznapi szorongások
!

Martin Luther, id. Lucas Cranach festménye, 1529


Idézetek

Kuszma P>!

A könyvnyomtatás előtti korban Róma könnyen legyőzött bármilyen eretnekséget Nyugat-Európában, mivel kihívóinál mindig jobb belső kommunikációs csatornákkal rendelkezett. De amikor 1517-ben Luther Márton kiszögezte téziseit a wittenbergi vártemplom kapujára, azokat azonnal kinyomtatták német fordításban, és „jó két hét múlva már mindenhol ismerik őket”. Az 1520–1540 közötti két évtizedben háromszor annyi német nyelvű könyv jelent meg, mint az 1500–1520 közötti időszakban – ebben a döbbenetes változásban Luther mindenképp központi szerepet játszott. Művei nem kevesebb, mint harmadát tették ki az összes német nyelven megjelent és 1518–1525 között eladott könyvnek. 1522 és 1546 között Biblia-fordítása 430 (teljes vagy részleges) kiadást ért meg. „…megállapíthatjuk, hogy első ízben jött létre ekkor egy mindenkihez szóló és mindenki számára hozzáférhető tömegirodalom.” Tulajdonképpen Luther az első bestseller-szerző, akit így ismertek. Vagy másképp fogalmazva: az első író, aki a nevével tudta „eladni” új könyveit.

45-46. oldal, A nemzeti tudat eredete

Benedict Anderson: Elképzelt közösségek Gondolatok a nacionalizmus eredetéről és elterjedéséről

Kapcsolódó szócikkek: 1517 · Luther Márton
2 hozzászólás
Lali P>!

Luther Márton, amikor megkérdezték, mit tenne, ha megtudná, hogy másnap vége lesz a világnak, azt felelte: „Almafákat ültetnék.” Amikor, a halál állandó közelében Recsken, az esti szalmazsákon beszélgetni ültünk, ugyanilyen szimbolikus almafákat ültettünk egymásba. Ugyanezt tettük Lake Hope-on, Erdélyben, miközben nemcsak Magyarországot, de az egész emberiséget számos, soha eddig el nem képzelt veszély fenyegeti. Azt hiszem mindannyian egyetértünk az epikureus-voltaireiánus jelszóval, cultivez votre jardin, ápold kertedet.

167. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Luther Márton
robinson P>!

A katolikus egyház számára a vég 1522-ben jött el, amikor Luther Márton lefordította az Új testamentumot latinról németre.

Kapcsolódó szócikkek: 1522 · Luther Márton
Dana>!

Kiürült a világ, mondja Jung. Talán Luther Márton volt az utolsó, aki még a sarokban látta az ördögöt, és hozzávágta a tintatartót. Azóta az istenek és a démonok nem kint vannak, mondja Jung, hanem bennünk vannak, és belülről kísértenek. (Vekerdy Tamás)

158. oldal

Révai Gábor: Isten arcai Révai Gábor beszélgetései

Kapcsolódó szócikkek: Carl Gustav Jung · Luther Márton
jehuka P>!

A reformátor már nem az a szórakozott tudós volt többé, akinek eddig a Fekete Kolostorban látszott. Ez a férfi a szószéken szinte égett, mintha nem is húsból és vérből lenne, hanem folyékony tűzből. Szembeszállt a pápával, a császárral, és volt hozzá bátorsága, hogy ne csak rámutasson az egyházon belüli visszásságokra, hanem vasseprűvel ki is seperje azokat. Most egész Wittemberg elé tükröt tartott, és amit az emberek abban megláttak, attól sokan elsápadtak.

160-161. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Luther Márton
Juci P>!

238. A katolikusok és az evangélikusok felismerik, hogy a közösségek, amelyekben megélik hitüket, Krisztus egy testének részei. Az evangélikusok és a katolikusok kezdik átérezni, hogy a 16. századi küzdelmek ideje lejárt. Egymás hitének kölcsönös elmarasztalása már nem időszerű. Ezért az evangélikusok és a katolikusok a közös 2017-es megemlékezés jegyében öt felszólítást fogalmaznak meg.

239. Arra hívják az evangélikusokat és a katolikusokat, hogy Krisztus egy testének szemszögéből kiindulva keressék mindazt, ami kifejezheti ezt az egységet, és szolgálhatja Krisztus testének közösségét. A keresztség révén kölcsönösen elfogadják egymást kereszténynek. Ez a szív állandó megtérését kívánja meg.
Az első felszólítás: A katolikusok és az evangélikusok mindig az egység, nem pedig a megosztás szempontjából indulnak ki, megerősítve azt, ami összeköt – noha a különbségek könnyebben láthatók és átélhetők.

240. A katolikus és az evangélikus felekezet a történelem folyamán egymás ellenében határozta meg magát, és bizonyos kérdések, például a tekintély vonatkozásában a mai napig szenvednek az egyoldalú megközelítéstől. Mivel a problémák az egymással való szembenállásban gyökereztek, megoldásuk vagy legalábbis kezelésük csakis a közösség elmélyítésére és megerősítésére tett közös törekvéssel lehetséges. A katolikusok és az evangélikusok rászorulnak egymás tapasztalataira, bátorítására és kritikájára.
A második felszólítás: Az evangélikusok és a katolikusok engednek a folyamatos transzformáció erejének az egymással való találkozás és a hitről való kölcsönös tanúságtétel által.

241. A katolikusok és az evangélikusok sokat tanultak a párbeszédből, és elfogadták azt a tényt, hogy az őket összekapcsoló közösség eltérő formákat ölthet, és különböző mértékben valósulhat meg. 2017-re tekintve megújítják erőfeszítéseiket – hálásan mindazért, amit már elvégeztek, türelemmel és kitartással, hiszen az út hosszabbnak bizonyulhat, mint sejtették, buzgón és nem megelégedve a jelenlegi helyzettel, egymás iránti szeretettel még az egyet nem értés és a szembenállás idején is, a Szentlélekbe vetett hittel és azzal a reménységgel, hogy a Lélek betölti Jézus imáját az Atyához, és őszinte imádsággal azért, hogy mindez valóra váljon.
A harmadik felszólítás: A katolikusok és az evangélikusok újra elkötelezik magukat a látható egység keresése mellett, konkrét cselekedetekkel közösen munkálva azt, állandóan törekedve e cél elérésére.

242. A katolikusok és az evangélikusok feladata, hogy frissen hirdessék az evangélium és a keresztény hit, valamint az egyházi hagyomány értelmezését felebarátaiknak. Kihívást jelent számukra, nehogy a hagyomány újraértelmezése során visszatérjenek a korábbi felekezeti ellentétekhez.
A negyedik felszólítás: Az evangélikusok és a katolikusok közösen fedezik fel újra Jézus Krisztus evangéliumának erejét a mai korban.

243. Az egyház egységéért való ökumenikus elkötelezettség nem csak az egyházat, de a világot is szolgálja, hogy a világ higgyen általa. Az ökumené missziói küldetése a minket körülvevő társadalom vallási pluralizálódásával egyre erőteljesebbé válik. Ehhez ismét újragondolásra és megtérésre van szükség.
Az ötödik felszólítás: A katolikusok és az evangélikusok közösen tesznek tanúságot Isten kegyelméről az ige hirdetése és a világban végzett szolgálat által.

244. Az ökumenikus úton járva az evangélikusok és a katolikusok közösen értékelik Luther Márton értelmezését és spirituális élményét Isten igazságosságának evangéliumáról, amely Isten kegyelmét közvetíti. Luther latin nyelvű művei előszavában (1545) írja, hogy „hosszú napokon és éjszakákon át tépelődvén, Isten kegyelméből” újonnan megnyílt előtte a Római levél 1,17 értelme. „Ekkor úgy éreztem, mintha teljesen újjászülettem volna s mintha tárt kapukon át magába az Édenkertbe léptem volna be. Erre előttem az egész Szentírás más értelmet nyert. […] Később olvastam Augustinusnak a Lélek és betű című könyvét, melyben várakozásom ellenére azt találtam, hogy »Isten igazságát« ő is hasonlóan értelmezi, ti. annak az igazságnak, mellyel Isten ruház fel bennünket, amikor megigazít minket.”

245. A reformáció kezdeteire akkor emlékeznek majd méltó módon, amikor az evangélikusok és a katolikusok közösen hallgatják a Jézus Krisztus evangéliumát, és engedik, hogy Isten újra elhívja őket közösségébe. Ekkor az a közös küldetés kapcsolja majd össze őket, amelyről a Közös nyilatkozat a megigazulás tanításáról így fogalmaz: „Evangélikusok és katolikusok együttes célja, hogy mindenben Krisztust vallják meg. Benne mindenek fölött kell bízni mint az egyetlen közbenjáróban (1Tim 2,5k. [SZIT]), aki által Isten önmagát ajándékozza a Szentlélekben és megújító ajándékait árasztja ki.” (KNy 18)

89–91. oldal – Öt ökumenikus felszólítás (Luther Kiadó, 2016)

A szembenállástól a közösségig Evangélikus–római katolikus közös megemlékezés a reformációról 2017-ben

Kapcsolódó szócikkek: Luther Márton
Terka6>!

Luther ernyője
Luthert kiátkozták az Anyaszenternyő alól.Luther nem kételkedett abban, hogy hol lesz a helye.
„Az ég alatt.”

45. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Luther Márton
Juci P>!

228. Miközben a 2017-es közös emlékezés örömöt és hálát is kifejezhet, evangélikus és katolikus részről egyaránt helyt kell adnia a hibák és vétkek feletti fájdalom, a személyekhez és az emlékezés tárgyát alkotó eseményekhez kötődő bűnök és a bűnbánat megélésének.

229. Ez alkalomból az evangélikusok azokra a gonosz és megalázó kijelentésekre is emlékeznek, amelyeket Luther Márton a zsidók ellen tett. Szégyellik és mélyen elítélik azokat. Az evangélikusok mély megbánással gondolnak az anabaptisták evangélikus vezetők általi üldöztetésére és arra a tényre, hogy Luther Márton és Philipp Melanchthon teológiai támogatást adott ehhez az üldözéshez. Helytelenítik Luther parasztok elleni erőszakos kirohanásait a parasztháború idején. Luther és a reformáció sötét oldalának ismerete kritikus és önkritikus szemléletet váltott ki az evangélikus teológusok körében Luther és a wittenbergi reformáció vizsgálata során. Noha részben egyetértenek Luther pápaság elleni kritikájával, a mai evangélikusok elutasítják azt, ahogyan Luther a pápát az Antikrisztussal azonosította.

85. oldal - Okok a megbánásra és a panaszra (Luther Kiadó, 2016)

A szembenállástól a közösségig Evangélikus–római katolikus közös megemlékezés a reformációról 2017-ben

Kapcsolódó szócikkek: Luther Márton · zsidók, zsidóság
pável>!

Bázel. Erasmus. Itt halt meg, a szobában, ahol Frobenius nyomtatta könyveit. Végül kiadója nyakára szorult, ott vendégeskedett, didergett, szidta a burgundi borkereskedőket és az irodalmi üzem félkézkalmárait. Mert akkor is voltak tolvaj kiadók, Burgundiában és máshol. Itt élt, ebben a szobában, javította a nedves levonatokat, melyeket a szomszédos műhelyből hoztak át Frobenius legényei… A világban vihar dúlt. „Es regnet Dreck" [Ganajeső hull]– írta Luther a feleségének. Az ajtón kopogtak: a pápa, a császár követe vagy a vérbajos Ulrich von Hutten zörgetett keserű dühvel ezen az ajtón. Megvádolták, hogy gyáva. Vállat vont. „Ez súlyos vád lenne" – írta –, „ha én svájci zsoldos lennék. De író vagyok és a munkámhoz nyugalomra van szükségem".
A híres kép a múzeumban egészen kicsi, alig nagyobb, mint egy miniatűr. S a másik, a gyűrűs. S mindkét képen: a mosoly. Miért mosolygott? Kardinálist akartak csinálni belőle, aztán agyon akarták verni. Gyorsan írt, szálkás betűkkel, közben vörösbort ivott és mosolygott. Luther megtörtént. Erasmus tudta, hogy ez sok, nagyon sok, de ugyanakkor tudta azt is, hogy van a lutheri sorsban valamilyen műfaji zavar. Ne az író történjen meg, hanem a műve… Ezért mosolygott. Nem volt „hős". Író volt. Egyetlen hősiességet ismert, egyetlen bátorságot. S ebben nem volt gyönge, és nem engedett. S hasztalan ostromolta a pápa és Luther; az írói függetlenséget nem adta fel. Csak ebben hitt, erre esküdött fel, ebben volt hős, halálig ennek szolgált, s ezt az egyet nem adta el a tömeg történelmi tapsaiért, sem a kardinálisi kalapért. Ámen."

90. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bázel · Luther Márton · Rotterdami Erasmus
SDániel P>!

Tizenöt évvel korábban egy obskúrus kis szerzetes, Luther Márton megkérdőjelezte a katolikus egyház tekintélyét, emiatt az egész nyugati kereszténység két állig felfegyverzett táborra szakadt. Keleten és északon, Németalföldön, továbbá sok német hercegségben és Skandiávia nagy részében a protestánsok kerültek többségbe. Angliában is – a pápa csak nemrég közösítette ki az eretnek Erzsébet királynőt, és szólította fel a jó katolikusokat hatalmának megdöntésére. Mindeközben Spanyolország és az Európa szívében fekvő Német-római Birodalom jórészt megmaradt a katolikus Habsburgok uralma alatt.
No és Franciaország? A humanista Ferenc király egy ideig türelemmel viseltetett birodalmának protestáns lakói iránt, smire felismerte veszélyes mivoltukat, már elkésett. Franciaország északi része következetesen megmaradt katolikusnak, miként Párizs jó része is. A város szerény protesténs közössége csendben, szinte házi körben imádta az Urat, és vigyázott rá, nehogy magára vonja a figyelmet, ugyanakkor a déli hegyekben és az olyan atlanti kikötőkben, mint La Rochelle, sokan átpártoltak az új hithez. Számos néven ismertté váltak: protestánsok, reformátusok, kálvinisták, hugenották, és nem csupán egyszerű mestermeberek, de kereskedők és lovagok is catlakoztak hozzájuk. Coligny tengernagy, Franciaország legnagyszerűbb hadvezére szintén az új hitet választotta. Megtért Navarrai Henrik anyja is, magával rángatva egész családját.
A protestánsok vallásszabadságot követeltek. A király kormánya megmakacsolta magát. Egymást érték a villongások és békekötések.

Tizedik fejezet - 1572, 303. - 304. oldal

Edward Rutherfurd: Párizs Egy város fényei és árnyai