Luther Márton személy

A könyvnyomtatás előtti korban Róma könnyen legyőzött bármilyen eretnekséget Nyugat-Európában, mivel kihívóinál mindig jobb belső kommunikációs csatornákkal rendelkezett. De amikor 1517-ben Luther Márton kiszögezte téziseit a wittenbergi vártemplom kapujára, azokat azonnal kinyomtatták német fordításban, és „jó két hét múlva már mindenhol ismerik őket”. Az 1520–1540 közötti két évtizedben háromszor annyi német nyelvű könyv jelent meg, mint az 1500–1520 közötti időszakban – ebben a döbbenetes változásban Luther mindenképp központi szerepet játszott. Művei nem kevesebb, mint harmadát tették ki az összes német nyelven megjelent és 1518–1525 között eladott könyvnek. 1522 és 1546 között Biblia-fordítása 430 (teljes vagy részleges) kiadást ért meg. „…megállapíthatjuk, hogy első ízben jött létre ekkor egy mindenkihez szóló és mindenki számára hozzáférhető tömegirodalom.” Tulajdonképpen Luther az első bestseller-szerző, akit így ismertek. Vagy másképp fogalmazva: az első író, aki a nevével tudta „eladni” új könyveit.

45-46. oldal, A nemzeti tudat eredete

Luther Márton, amikor megkérdezték, mit tenne, ha megtudná, hogy másnap vége lesz a világnak, azt felelte: „Almafákat ültetnék.” Amikor, a halál állandó közelében Recsken, az esti szalmazsákon beszélgetni ültünk, ugyanilyen szimbolikus almafákat ültettünk egymásba. Ugyanezt tettük Lake Hope-on, Erdélyben, miközben nemcsak Magyarországot, de az egész emberiséget számos, soha eddig el nem képzelt veszély fenyegeti. Azt hiszem mindannyian egyetértünk az epikureus-voltaireiánus jelszóval, cultivez votre jardin, ápold kertedet.

167. oldal

Luther megtanulta a héber és a görög nyelvet is, hogy a latin nyelvű Bibliát összehasonlíthassa az eredeti forrásokkal. Ugyanakkor elhatározta, hogy német nyelvre is lefordítja a Bibliát.

81. oldal A reformáció

Nora megint majdnem elpityeredik, azán megjegyzi, hogy Moldéban megkaphatja Kristine anyjának egyik kölyökkutyáját, mire Torvald közli vele, hogy feleségként nem nagyon lesz ideje ilyesmire.
– Tudod mit mond Luther. A feleségnek gyengéd törődéssel kell körbevennie a férjét, és meg kell szerveznie a háztartást, szóval neked, drága Nora, biztosan minden időd rá fog menni a gondoskodásra.

56. oldal

November 11. a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja, amikor nagy eszem-iszomokat rendeztek: asztalra tették az új bort, ettek-ittak, hiszen még volt az új termésből bőven, s ürítgették a poharat, hogy jövőre is jó termés legyen mindenhol. A rómaiak Aesculapiust, az orvosistent ünnepelték ilyenkor, s ludat öltek, amely meg a hadisten, Mars szent madara volt: a harcias madarak gágogásukkal egyszer megmentették Rómát a gallok éjszakai orv rajtaütésétől. […] A lúd római „beceneve”, az „avis Martis” – ’Mars isten madara’ – afféle népi szófejtéssel „avis Martini” – Márton madara – lett a keresztény naptárban, s így nem kellett eltérni a lúdlakomák évnegyedkezdő római szokásától. De a reformációnak sem kellett fölhagynia a Márton-napi lúdevés dicséretes hagyományával: a protestánsok meg Luther Márton nevenapjára ürítgették a poharaikat ilyenkor.

265-266. oldal, November (RTV / Minerva, 1987)

Kiürült a világ, mondja Jung. Talán Luther Márton volt az utolsó, aki még a sarokban látta az ördögöt, és hozzávágta a tintatartót. Azóta az istenek és a démonok nem kint vannak, mondja Jung, hanem bennünk vannak, és belülről kísértenek. (Vekerdy Tamás)

158. oldal

„Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát”

219. oldal

A reformátor már nem az a szórakozott tudós volt többé, akinek eddig a Fekete Kolostorban látszott. Ez a férfi a szószéken szinte égett, mintha nem is húsból és vérből lenne, hanem folyékony tűzből. Szembeszállt a pápával, a császárral, és volt hozzá bátorsága, hogy ne csak rámutasson az egyházon belüli visszásságokra, hanem vasseprűvel ki is seperje azokat. Most egész Wittemberg elé tükröt tartott, és amit az emberek abban megláttak, attól sokan elsápadtak.

160-161. oldal

238. A katolikusok és az evangélikusok felismerik, hogy a közösségek, amelyekben megélik hitüket, Krisztus egy testének részei. Az evangélikusok és a katolikusok kezdik átérezni, hogy a 16. századi küzdelmek ideje lejárt. Egymás hitének kölcsönös elmarasztalása már nem időszerű. Ezért az evangélikusok és a katolikusok a közös 2017-es megemlékezés jegyében öt felszólítást fogalmaznak meg.

239. Arra hívják az evangélikusokat és a katolikusokat, hogy Krisztus egy testének szemszögéből kiindulva keressék mindazt, ami kifejezheti ezt az egységet, és szolgálhatja Krisztus testének közösségét. A keresztség révén kölcsönösen elfogadják egymást kereszténynek. Ez a szív állandó megtérését kívánja meg.
Az első felszólítás: A katolikusok és az evangélikusok mindig az egység, nem pedig a megosztás szempontjából indulnak ki, megerősítve azt, ami összeköt – noha a különbségek könnyebben láthatók és átélhetők.

240. A katolikus és az evangélikus felekezet a történelem folyamán egymás ellenében határozta meg magát, és bizonyos kérdések, például a tekintély vonatkozásában a mai napig szenvednek az egyoldalú megközelítéstől. Mivel a problémák az egymással való szembenállásban gyökereztek, megoldásuk vagy legalábbis kezelésük csakis a közösség elmélyítésére és megerősítésére tett közös törekvéssel lehetséges. A katolikusok és az evangélikusok rászorulnak egymás tapasztalataira, bátorítására és kritikájára.
A második felszólítás: Az evangélikusok és a katolikusok engednek a folyamatos transzformáció erejének az egymással való találkozás és a hitről való kölcsönös tanúságtétel által.

241. A katolikusok és az evangélikusok sokat tanultak a párbeszédből, és elfogadták azt a tényt, hogy az őket összekapcsoló közösség eltérő formákat ölthet, és különböző mértékben valósulhat meg. 2017-re tekintve megújítják erőfeszítéseiket – hálásan mindazért, amit már elvégeztek, türelemmel és kitartással, hiszen az út hosszabbnak bizonyulhat, mint sejtették, buzgón és nem megelégedve a jelenlegi helyzettel, egymás iránti szeretettel még az egyet nem értés és a szembenállás idején is, a Szentlélekbe vetett hittel és azzal a reménységgel, hogy a Lélek betölti Jézus imáját az Atyához, és őszinte imádsággal azért, hogy mindez valóra váljon.
A harmadik felszólítás: A katolikusok és az evangélikusok újra elkötelezik magukat a látható egység keresése mellett, konkrét cselekedetekkel közösen munkálva azt, állandóan törekedve e cél elérésére.

242. A katolikusok és az evangélikusok feladata, hogy frissen hirdessék az evangélium és a keresztény hit, valamint az egyházi hagyomány értelmezését felebarátaiknak. Kihívást jelent számukra, nehogy a hagyomány újraértelmezése során visszatérjenek a korábbi felekezeti ellentétekhez.
A negyedik felszólítás: Az evangélikusok és a katolikusok közösen fedezik fel újra Jézus Krisztus evangéliumának erejét a mai korban.

243. Az egyház egységéért való ökumenikus elkötelezettség nem csak az egyházat, de a világot is szolgálja, hogy a világ higgyen általa. Az ökumené missziói küldetése a minket körülvevő társadalom vallási pluralizálódásával egyre erőteljesebbé válik. Ehhez ismét újragondolásra és megtérésre van szükség.
Az ötödik felszólítás: A katolikusok és az evangélikusok közösen tesznek tanúságot Isten kegyelméről az ige hirdetése és a világban végzett szolgálat által.

244. Az ökumenikus úton járva az evangélikusok és a katolikusok közösen értékelik Luther Márton értelmezését és spirituális élményét Isten igazságosságának evangéliumáról, amely Isten kegyelmét közvetíti. Luther latin nyelvű művei előszavában (1545) írja, hogy „hosszú napokon és éjszakákon át tépelődvén, Isten kegyelméből” újonnan megnyílt előtte a Római levél 1,17 értelme. „Ekkor úgy éreztem, mintha teljesen újjászülettem volna s mintha tárt kapukon át magába az Édenkertbe léptem volna be. Erre előttem az egész Szentírás más értelmet nyert. […] Később olvastam Augustinusnak a Lélek és betű című könyvét, melyben várakozásom ellenére azt találtam, hogy »Isten igazságát« ő is hasonlóan értelmezi, ti. annak az igazságnak, mellyel Isten ruház fel bennünket, amikor megigazít minket.”

245. A reformáció kezdeteire akkor emlékeznek majd méltó módon, amikor az evangélikusok és a katolikusok közösen hallgatják a Jézus Krisztus evangéliumát, és engedik, hogy Isten újra elhívja őket közösségébe. Ekkor az a közös küldetés kapcsolja majd össze őket, amelyről a Közös nyilatkozat a megigazulás tanításáról így fogalmaz: „Evangélikusok és katolikusok együttes célja, hogy mindenben Krisztust vallják meg. Benne mindenek fölött kell bízni mint az egyetlen közbenjáróban (1Tim 2,5k. [SZIT]), aki által Isten önmagát ajándékozza a Szentlélekben és megújító ajándékait árasztja ki.” (KNy 18)

89–91. oldal – Öt ökumenikus felszólítás (Luther Kiadó, 2016)