Lumikki Andersson személy

– Ja persze, én vagyok Hercule Poirot és Lisbeth Salander eltitkolt gyermeke – válaszolta Lumikki, és a szeme se rebben, amikor leült a gép elé, a Kasper által széles gesztusokkal felkínált helyére.

98. oldal

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki nem félt.

85. oldal

Lumikki „saját zsebből” vegetáriánus volt. Azaz sosem vett húst a saját pénzén. Ha más fizette vagy készítette, akkor persze megette. Talán kicsit álszent szokás, de gyakorlatias.

25. oldal

Soha ne hozz elhamarkodott döntéseket.

32. oldal

Február 29., hétfő. Szökőnap. A világ legfölöslegesebb napja. Miért nem lett belőle nemzetközi ünnep, munkaszüneti nap? Hisz úgyis olyan fölösleges. Akkor miért várják vajon, hogy bárki bármi értelmeset és hasznosat csináljon ilyenkor?

21. oldal

Csak hó és fagy. Túl sok van mindkettőből. A tavasz még olyan messze van. A tél csak húzódik és húzódik tovább, remény sincs rá, hogy egyszer véget ér. Minden dermedt, lelassult, unalmas. Otthon hideg van, az utcán hideg van, a suliban is hideg van.

21-22. oldal

A túlélés egyik alaptörvénye, hogy az ember a lehető legkevesebb zavaros ügybe keveredjen bele.

30. oldal

Anya mindig is értetlenül nézte, hogy milyen jól érzi magát egyedül. Hogyhogy nem unatkozol soha? Lumikkinek nem volt kedve elmagyarázni, hogy sokkal jobban unatkozott mások társaságában, a többiek idétlen és fárasztó fecsegését hallgatva. Sokkal jobb egyedül, mint rossz társaságban. Ha egyedül van, teljesen önmaga lehet. Szabad. Senki nem akar tőle semmit. Senki nem beszél, amikor ő csöndre vágyik. Senki nem ér hozzá, amikor nyugtot szeretne magának.

55. oldal

Senki más nem tehet téged boldoggá, sem teljesebbé, csakis te magad.

110. oldal, 11. fejezet

Csak semmi kavarás, belekeveredés, semmiféle beavatkozás mások dolgaiba! Ha az ember csöndben van, és csak akkor szólal meg, ha tényleg átgondolta a mondandóját, akkor nyugton hagyják.

30. oldal