Luca személy
Idézetek
[…]
„Én éppen zsúrkocsit lopok, svédasztalos reggelivel megpakolva” – küldtem el, mire azt láttam, hogy ír valamit, aztán abbahagyja. Majd megint ír valamit, és megint abbahagyja. A három kis pont megállás nélkül váltakozott, hol megjelent, hol pedig eltűnt, míg végül Marci végre elküldte.
„Mi?”
Ennyit írt. Összesen. Ez alapján úgy tűnt, többször is elkezdett valamit, de végül inkább feladta, és elküldte a leginkább indokolt reakcióját.
297. oldal
– Én csak egy nyugodt karácsonyt akartam – kortyolt anyu a fehérborból, és a poháron át azt figyelte, ahogyan a telefonja megállás nélkül rezeg.
– Csikar a hasam – közölte minden előzmény nélkül Karcsika.
– Megmondtam, látod? – förmedt Gyula a feleségére. – Mondtam, hogy fosni fog!
– Jézusom, halkabban – fogtam a fejem kínosan.
260. oldal
Komótosan, víztől csöpögve, slattyogó hangot hallatva indultam a kijárat felé, ahol sikerült összefutnom a személyzet egyik tagjával. Mélységesen fel volt háborodva.
– Mégis… Hát ez… – kereste a szavakat. – Tilos utcai ruhában fürdeni, ki van rakva a táblára, az ajtó előtt olvasható a szabályzat, hát én… – hápogott, miközben ott álltam előtte totál szerencsétlenül, csuromvizesen.
– Véletlen volt – közöltem, hátha nem tűnt fel neki elsőre, hogy ez így nekem sem túl kényelmes.
– Még egyszer ne forduljon elő, nahát, ez aztán felháborító – hüledezett tovább.
– Ígérem, legközelebb nem a medence szélén fogok veszekedni – dünnyögtem, bízva abban, hogy érti az iróniát, aztán a dupla szárnyú ajtót kicsapva elindultam.
247. oldal
[…]
– Úsztam egyet – feleltem. Hülye kérdésre hülye válasz.
– Én is akarok! – közölte azonnal Karcsika.
– Most nem lehet – válaszolta Erika.
– Nem bizony. megyünk, hogy elsők legyünk a vacsoránál – avatott be a tervébe Gyula, azán elindultak az étterem felé. Még nem volt ott senki, mivel nem volt nyitva, így Gyuláék álltak be először az ajtó elé, kialakítva ezzel a sort.
248. oldal
„[…] Na és te mit csinálsz ilyen korán?”
„Én éppen zsúrkocsit lopok, svédasztalos reggelivel megpakolva” – küldtem el, mire azt láttam, hogy ír valamit, aztán abbahagyja. Majd megint ír valamit, es megint abbahagyja.
[…]
„Mi?”
297. oldal
– Ha ez megnyugtat, sosem kedveltem Melindát.
– Tényleg? – kérdeztem.
– Aha. Olyan ütni való feje van – mondta.
– Réka – szóltam a húgomnak, aki felnézett a saját telefonjából.
– Igen?
– Ilyenkor mi van? Miért nem látok semmit? – mutattam felé a kijelzőt.
– Ki ez? – csillant fel a szeme.
– Senki – ráztam meg a fejem azonnal, jelezve, hogy nem szeretném beavatni a részletekbe. – Csak azt kérdezem, hogy miért nem látom a profilját rendesen.
– Ja – köhintett. – Mert nem vagytok ismerősök. Ha bejelölöd és visszaigazol, akkor utána látni fogod – mondta.
– Addig nem?
– Addig nem.
214. oldal, Luca, 2. fejezet
A gondolataim teljesen elkalandoztak, és miközben üvöltött a fülemben a hajnali futásaimkor szóló megszokott dallam, folyamatosan Marci üzenetei jártak a fejemben, aztán egyszer csak a tükörben megpillantottam magam mögött a nyitott ajtóban álló Rékát. Sikítva megfordultam, kirántva a fülemből a fülhallgatót. A sikolyom olyan hangos volt, hogy majdnem megrepedtek a terem tükrei, és ha nem az üres mínusz első emeleten lettünk volna, akkor talán az egész hotelt felverem. Ráadásul Réka is annyira megijedt, hogy szintén sikítani kezdett. Így üvöltöttünk egymásra a húgommal a hajnali órában, aztán elsőként nekem jött meg az eszem és hagytam abba, miközben a szívemre tettem a kezem.
342. oldal