Louisa Clark személy

– Ez volt életem legjobb hat hónapja – mondtam.
Hosszú csend következett.
– Fura módon, Clark, az enyémnek is.
És akkor, ott, meghasadt a szívem.

465. oldal

Úgyhogy csak öleltem. A karomban tartottam Will Traynort, volt pénzügyi csodagyereket, volt mélytengeri búvárt, sportembert, utazót, szeretőt. Szorosan átöleltem, és nem szóltam egy szót sem, de szavak nélkül elmondtam neki, hogy valaki szerette őt. Ó, de még mennyire szerette.

466. oldal

te… olyan valakivé formálsz engem, amit azelőtt el se tudtam volna képzelni. Boldoggá teszel, még akkor is amikor szörnyen viselkedsz. Inkább lennék veled – még úgy is, hogy szerinted belőled már nem sok maradt –, mint bárki mással a világon.

421. oldal

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

Cartaphilus Könyvkiadó 214-215. oldal.

– Clark, maga a legnagyobb sznob.
– Mi? Hogy én?
– Elzárkózik a legkülönfélébb élmények elől, mert bemeséli magának, hogy maga „nem az a fajta ember”.
– Mert nem is vagyok.
– Honnan tudja? Semmit sem csinált, sehol sem járt. Hogyan lehetne a leghalványabb elképzelése is arról, hogy maga milyen fajta ember?

207-208. oldal

– Még nem akarok bemenni. Csak szeretnék itt ülni, úgy, hogy ne kelljen arra gondolnom, hogy… – Nagyot nyelt. Még a majdnem teljes sötétségben is látszott, hogy erőlködik. – Én csak… szeretnék csak egy férfi lenni, aki elment egy koncertre egy piros ruhás lánnyal. Csak még pár percig.
Elengedtem a kilincset.
– Rendben.
Lehunytam a szemem, és a fejemet hátrahajtottam a fejtámlára. Együtt ücsörögtünk még egy darabig, két ember beleveszve az emlékezetükben őrzött zenébe, félig egy vár árnyékának rejtekében, egy holdfényes dombon.

218. oldal

– … A kedvenc viseletem ez a csillogó gumicsizma volt a poszméhcsíkos harisnyámmal.
– Poszméhcsíkos harisnya?
– Fekete-sárga csíkos.
– Iszonytató lehetett.
– Ez egy kicsit goromba megjegyzés volt!
– De igaz! Állati visszataszítóan hangzik.

114. oldal

– Ebben a Pimm's izében van alkohol? – kérdeztem Willtől, miután sikerült a sótartó tartalmát az ölembe borítanom.
– Kábé ugyanannyi, mint egy pohár borban. Egyenként.
Rémülten néztem rá. Mindkét Willre.

– Megígéri, hogy nem fog nevetni?
– Tudja, hogy ilyesmit nem ígérhetek. Jézusom, ugye nem valami indiai szankszrit közmondást, ugye? Ami nem öl meg, erőssé tesz.
– Nem. Egy méhecskét szeretnék. Egy kicsi sárga-fekete csíkos méhecskét. Imádom őket.
Bólintott, mintha tökéletesen ésszerű dolog volna, hogy méhecskét szeretnék.
-És hova tetováltatná?

277. oldal

– Na és mondja csak, mi lett a fantasztikus csillogó gumicsizmával?
– Anyámnak ki kellett dobnia. Rondán begombásodott tőle a lábam.
– Elragadó.