– Nem kapok levegőt – ziháltam.
– Engedd el – parancsolt rá Ren.
Marco lazított a szorításán, és szégyenlősen megrázta a fejét.
– Bocs. Általában nem viselkedem ám így.
– Dehogynem – szólt közbe a sötét hajú lány.
[…]
– Hűha – jegyeztem meg.
Ren megrázta a fejét. – Sajnálom. Bárcsak azt tudnám mondani, hogy azért ilyen, mert részeg, de valójában rosszabb, amikor józan.
[…] – Lina, fél egy van!
– Már annyi? – Kihúztam a lábam a medence vizéből, Thomas karja lehullott rólam. Vonakodva álltam fel.
– Indulnunk kell. Meg fog ölni! Meg fog ölni. – Ren a mellkasához kapott, és elvágodott a füvön.
– Nem, nem fog megölni.
– Ki akar megölni? – kérdezte Thomas.
– Lina apukája. Amikor először beszéltem vele, megjegyezte, hogy van egy tölténye, amire rávéste a nevemet.
[…]
– Tele van fűvel a hajad – mondtam neki.
Megrázta a fejét, mint egy kutya, miközben szerteszéjjel repkedtek róla a fűszálak. – Legurultam egy dombon.
– Egy svéd dombon? – kérdezte Thomas.
– Nem kérdeztem a nemzetiségét.
Felsóhajtottam. – Tényleg fél egy van? Talán maradhatnánk még húsz percig, nem?
Ren a magasba lökte a kezeit. – Lina. Téged nem érdekel, hogy én élek-e, vagy meghalok?
– […] Indulhatunk a Space-be?
– Igen, készen vagyok.
– Megígértem Howardnak, hogy dudálni fogok a kifelé vezető úton. Egész jól elbeszélgettünk ma este. Azt hiszem sikerült elérnünk némi javulást.
– Megmondtam neki, hogy legyen kedves hozzád.
– Akkor ezért vigyorgott rám folyton? A frászt hozta rám.
