Lord Caterham személy

– Miért kell az embereknek épp az én szobámban meghalniuk? – húzta el a száját Bundle.
– Szóról szóra ezt mondtam én is – állapította meg Lord Caterham. – Tapintatlanság. Manapság mindenki átkozottul tapintatlan.
– Bár engem igazán nem zavar – közölte Bundle vitézül. – Miért zavarna?
– Engem bizony zavarna – mondta az apja. – Méghozzá nagyon. Mindenfélét összeálmodnék… tudod, szellemkezekről meg csörgő láncokról.
– Nézd – mondta Bundle –, Louisa néni a te ágyadban halt meg. Miért nem látod a kísértetét ott lebegni fölötted?
– Néha látom – borzongott meg Lord Caterham. – Különösen ha homárt eszem vacsorára.

– Úgy gondoltam, hogy külföldre utazom most a hét végén – mondta Lord Caterham.
– Képtelen gondolat, kedves Caterham. Senki sem utazik külföldre október elején.

33. oldal

– Egyébként milyen ember? Szalonképes?
– Olyan nagydarab – borzongott meg Lord Caterham –, az ábrázata szögletes, vörös, a haja acélszürke. Csupa erő, tudod? Ezeket szokták súlyos személyiségnek nevezni. Ha egy gőzhengert átalakítanánk emberi lénnyé, az eredmény nagyjából ilyen volna,
– Fárasztó, ugye? – mondta Bundle együttérzően.
– Rémesen; buzognak benne a legnyomasztóbb erények, mint a józanság meg a pontosság.

39. oldal

Semmit sem unt Caterham lord annyira, mint a politikát… legfeljebb a politikusokat unta még jobban.

III. fejezet AGGODALOM „FELSŐBB KÖRÖKBEN”

56. oldal

56. oldal

– Engem bizony zavarna – mondta az apja. – Méghozzá nagyon. Mindenfélét összeálmodnék… tudod szellemekről meg – csörgő láncokról.
– Nézd – mondta Bundle –, Louisa néni a te ágyadban halt meg. Miért nem látod a kísértetét ott lebegni fölötted?
– Néha látom – borzongott meg Lord Caterham. – Különösen ha homárt eszem vacsorára.
– Hála istennek én nem vagyok babonás – nyilatkoztatta ki Bundle.

44. oldal

– Miért kell az embereknek épp az én szobámban meghalniuk? – húzta el a száját Bundle.
– Szóról szóra ezt mondom én is – állapította meg Lord Caterham diadalmasan. – Tapintatlanság. Manapság mindenki átkozottul tapintatlan.

43. oldal (Magyar Könyvklub, 1995)

Egy nagy sebességgel közeledő kocsi zaját hallották az ablakon keresztül.
– A Nagyfejű! – kiáltotta Batyu.
Apa és lánya kihajolt az ablakon, úgy köszöntötte az érkezőt, mikor lefékezett a bejárat előtt.
– Erre, kedves barátom, erre! – kiáltotta Lord Caterham, és gyorsan lenyelte a sonkát.
George nem óhajtott az ablakon keresztül érkezni. A bejárati ajtót választotta […].
– Egyen valamit – mondta Lord Caterham, és szaporán rázta a kezét. – Talán egy kis vesét?
George türelmetlenül intett. Veséről szó sem lehet.

116. oldal