Loch Ness helyszín

Göthe Salmander: Legendás állatok és megfigyelésük
Dean R. Koontz: Téli hold
Sarah Perry: Az essexi kígyó
Donald A. MacKenzie: Skót tündérmesék

Idézetek

Belle_Maundrell>!

Inverness grófságban Beirának volt egy másik forrása is, amit ugyanilyen módon kellett lefedve tartani napnyugtától napkeltéig. Egyik szolgálólánya, akit Nessának hívtak, felelt a forrásért. Az egyik este aztán a szolgálóleány későn indult, hogy lefedje a forrást. Amikor a forrás közelébe ért, észrevette, hogy onnan rengeteg víz ömlik, és sebesen rohan lefelé. A leány ijedtében sarkon fordult, és futni kezdett, hogy mentse az életét. Beira azonban figyelte a leányt a Ben Nevis csúcsáról, mely hegyi trónusa volt, és felkiáltott: „Semmibe vetted a kötelességedet. Mostantól örökkön-örökké futni fogsz, ám a vizet sohasem éred el.”
Ahogy ezt kimondta, a szolgálólány folyóvá változott, és a tavat, meg a belőle eredő és a tenger felé tartó folyót róla nevezték el. Ezért hívják a tavat Loch Nessnek és a folyót Ness folyónak.

18. oldal, 1. fejezet: Beira, a télkirálynő

Kapcsolódó szócikkek: Beira · Inverness · Loch Ness
Nénnye>!

Az áruházból a könyvtárba ment. Egy halom Robert A. Heinlein- és Arthur C. Clarke-könyvet nézett ki, valamint H. P. Lovecraft, Algernon Blackwood és M. R. James válogatott novelláit. Pont olyan bolondnak érezte magát, mintha a Loch Ness-i szörnyről, az elsüllyedt Atlantiszról, a Bermuda-háromszögről vagy Elvis megrendezett haláláról vagy nővé operálásáról szóló úgynevezett valóságos és szavahihető beszámolókat kölcsönzött volna ki. Egyáltalán nem lepődött volna meg, sőt szinte várta, hogy a könyvtáros elhúzza az orrát, vagy legalábbis szánakozva rámosolyog, de olyan simán és rezzenéstelenül adta ki a könyveket, mintha semmi kivetnivalót nem találna az ízlésében.

lejla>!

KELPI
M. M. osztály: XXXX
Ez a Nagy-Britanniában és Írországban honos vízidémon, amellett hogy rengeteg féle alakot képes ölteni, leggyakrabban hínársörényű ló képében jelenik meg. A hátára csalogatja a gyanútlan vándort, majd nyomban beugrik a lakóhelyéül szolgáló folyóba vagy tóba, s a mélyben elfogyasztja lovasát. […]
A világ legnagyobb kelpije a skóciai Loch Nessben él. Kedvenc megjelenési formája a tengeri kígyó […]. A Mágusok Nemzetközi Szövetségének megfigyelői akkor jöttek rá, hogy nem igazi tengeri kígyóval van dolguk, mikor tanúi voltak, hogy a bestia mugli kutatók közeledtére vidrává változott, majd azok távozása után újfent kígyó alakját öltötte.

48. oldal

Kapcsolódó szócikkek: folyó · Írország · Loch Ness · mugli · Skócia · vidra
Kek P>!

A mai napig nem sikerült befogni a világ legnagyobb kelpiét, mely a Loch Ness-tóban lakik, és a jelek szerint kimondottan éhezi a közfigyelmet.

18. oldal (Animus, 2014)

Kapcsolódó szócikkek: Loch Ness
Belle_Maundrell>!

Évente egyszer, azon az éjjelen, amikor Beira folyóvá változtatta, Nessa leány alakjában kiemelkedik a folyóból, és a sápadt holdfényben édes-bús dalokat énekel. Azt mondják, hogy a leány hangja tisztábban cseng és sokkal szebb bármely madár dalánál és zenje dallamosabb tündérország arany hárfáinál és ezüst fuvoláinál.

18. oldal, 1. fejezet: Beira, a télkirálynő

Kapcsolódó szócikkek: Beira · Loch Ness
Belle_Maundrell>!

– Ma is létezhetnek olyan állatok, mint amilyenek a sziklákban őrződtek meg – fogalmazott óvatosan. – Hiszen vannak helyek a világon, ahol soha nem járt még ember, és vannak feneketlen vizek: ki tudja, mi mindenről nincs még tudomásunk. Odafönt Skóciában, a Ness nevű folyónál bő ezer éve vannak észlelések egy vízi lényről. Azt mondják, egyszer megölt egy úszót, aztán Szent Kolumba elűzte a szörnyet, csakhogy időről időre még mindig felbukkan…

196-197. oldal, II. Mindent elkövetni - Május

Kapcsolódó szócikkek: Loch Ness · Skócia