Livvie (Olivia) személy
Idézetek
Egyre többször beszéltem magamban. Nemcsak kezdtem megkattanni, de még picsogós társaság is voltam a saját magam számára.
201. oldal
– Caleb … hagyjuk már! Abban a pillanatban, amikor megjelentem, rögtön tudtad, hogy úgyis lecsapsz rám.
….
– Caleb? Meg akarsz egyáltalán szólalni? Ja, oké, tehát csak ott fogsz ülni „úgyis tudom, hogy akarsz engem” fejjel? Nem félek tőled – fonta keresztbe a karját maga előtt, igyekezett ijesztőnek tűnni. – Van nálam paprikaspray.
Mindent fekete-fehérben lát, nem érdekli az egész történet. Nem érdekli a szürke rész. Van olyan történet, ami nem csak fekete-fehér, Reed ügynök – jegyzem meg visszafogott mosollyal.
84. oldal
Félt, hogy valaki meglátja majd őt a maga valójában. Az egyedüllét egyébként nem volt egyenlő számára a magánnyal. Eléggé lefoglalta az FBI-os munka. Mégis gyakran eszébe jutott, milyen jó lenne, ha várná otthon valaki, akivel beszélgethet, aki nem tartja őt különcnek… Pedig tudta magáról, hogy az. A hasonló pedig a hasonlót vonzza.
Vonzódott a sérült, meghasonlott nőkhöz. Pont annyira, amennyire úgy tűnt, hogy ők is vonzódnak hozzá. Ez alól Olívia Ruiz sem látszott kivételnek.
99. oldal
– Te nem ismersz engem! Nem ismered a családomat. Semmit sem tudsz rólam. Csak valami beteg perverz vagy, aki nőket rabol el, hogy felsőbbrendűnek érezhesse magát! Szerinted nem szarom le, mit mondasz? De igen. Gyűlöllek!
…
– Ezért most nem kapsz ki, Cica. Nem kapsz ki, mert annyi mindent elárultál vele magadról. És kedvellek; kedvelem a mocskos kis szádat. Nem akarom bántani. Szívesebben csókolom, így.
Felemeltem a hajam, hogy szemügyre vegyem a nyakörvem. Be kellett látnom, hogy a hatás figyelemre méltó. Úgy festettem, mint valami egzotikus élőlény, akit a brazil esőerdőben fogtak be.
95. oldal