Lina Vilkas személy
Idézetek
– Andrius…
Nem nézett rám.
– Komplett idióta vagyok, Andrius.
Felém fordult.
– Olyan jó vagy hozzánk, és én… csak egy ostoba liba vagyok – sütöttem le a szemem.
Nem szólt semmit.
– Elhamarkodott következtetést vontam le. Bután viselkedtem. Bocsáss meg, hogy kémkedéssel gyanúsítottalak! Borzalmasan érzem magam azóta is. – Most sem szólt semmit. – Andrius?
– Rendben, értem, hogy sajnálod. – A testvéremre nézett ismét.
– És… sajnálom az édesanyádat is! – böktem ki.
197. oldal
– Próbálkozik, Lina – szólalt meg anya.
– Alszik – helyesbítettem.
– Andriusról beszélek. Próbálkozik, te pedig minden igyekezetét visszavered. Tudod, a férfiak nem mindig könnyedek.
– Nem érted, anya – tiltakoztam.
Elengedte a füle mellett, amit mondtam, úgy folytatta.
– Látom, hogy feldúlt vagy. Jonas mesélte, hogy undok voltál Andriusszal. Igazságtalan vagy vele. A kedvesség néha esetlenül nyilvánul meg. De a maga esetlenségében is őszintébb, mint azok az előkelő férfiak, akikről a regényekben lehet olvasni. Apád is nagyon ügyetlen volt.
160. oldal
Andrius egyik lábát felhúzva a csoport szélén ült, és az őröket figyelte.
Markáns arcéle, szögletes álla volt. Egy kócos haj tincse tökéletes harmóniával hullott féloldalasan az arcába. Puha ceruzával tudnám csak lerajzolni – gondoltam. Észrevette, hogy őt bámulom. Gyorsan elfordultam.
– Hé – súgta oda nekem.
Felpillantottam. Valami gurult a fűben, és a lábamnak ütődött. A csillogó kő volt, amit aznap talált, amikor leugrott a vonatról.
– A vasúti kocsi hercegnőjének koronaékszere – suttogtam mosolyogva.
Nevetve bólintott.
Felvettem, hogy visszagurítsam neki.
– Tartsd meg! – mondta.
– Hol szereztétek ezt a könyvet?
Dickens. A bőröndömben volt A Pickwick klub! Nagymamától kaptam a halála előtti karácsonyon. – Jonas! Elvetted a könyvemet! Hogy tehetted?
– Lina! – kezdte anya.
– Én vettem el – szólalt meg Andrius. – Engem hibáztass.
– Én okvetlen hibáztatlak! – füstölgőit Grybas kisasszony. – Rossz útra téríted ezt a fiatal fiút. Szégyellned kellene magadat!
Arvydasné a vagon másik végében aludt, és fogalma sem volt semmiről.
– Idióta vagy! – ordítottam Andrius képébe.
– Szerzek neked egy új könyvet – ígérte.
– Lehetetlen! Ajándék volt – ingattam a fejem. – Nagymamától kaptam azt a könyvet, Jonas.
– Sajnálom – sütötte le a szemét az öcsém.
– Sajnálhatod is! – kiabáltam.
– Az én ötletem volt, Lina – bizonygatta Andrius. – Nem az ő hibája.
Elhessentettem. Miért ilyen féleszűek a fiúk?
→ |
---|
– Talán valahogy sikerült elszöknie. Talán még életben van.
Joana arca kissé felderült.
– Gondolod? – kérdezte, szemét törölgetve. – Olyan nagy bűntudatom van! Az én szabadságom az ő családjának az életébe került. A rajz, amit a táskámban találtál. Lina rajzolta. Annyira tehetséges volt! Csak most kezdte volna az iskolát!
– Ne beszélj róla múlt időben! Lehet, hogy hamarosan visszajut Litvániába.
– Én… én – szólalt meg halkan, lassú sóhajjal – …megöltem az unokanővéremet.
Éreztem, hogy szemem tágra nyílik. Bólintott. Könnycsepp gördült arcára.
– Az unokanővéremet, Linát – hebegte. – A legjobb barátnőm volt. Amikor elmenekültünk Litvániából, apám többször figyelmeztetett, hogy ne hagyjak el semmit, és ne beszéljek senkivel. De nem mehettem el úgy, hogy nem búcsúzom el Linától.
Sűrű könnyei csorogtak arcán. Alig kapott levegőt. Fájt így látnom.
– Levelet írtam neki. Elmagyaráztam, hogy rajta vagyunk Sztálin listáján, mert az apám csatlakozott egy szovjetellenes csoporthoz. A szakácsnőnknek adtam oda a levelet, és megkértem, hogy adja postára. Nem lett volna szabad ilyesmit leírnom. Miután elmenekültünk, az NKVD átkutatta a házunkat. Apám titkos összekötője megírta nekünk,
és azt is, hogy a levelem az NKVD-hez került.