Lin-csi apát személy
Lin-csi Ji-hszüan (臨濟義玄, Linji Yixuan, japánul 臨済義玄, Rindzai Gigen) (? – 867) kínai csan buddhista szerzetes, apát, ismert meghökkentő stílusáról. A Japánban rindzai zenként ismert iskolát eredeztetik tőle.
A Hopej (Hebei) tartománybeli Nanhua faluban született, családi neve Hszing Ji-hszüan (Xing Yixuan). Már fiatalon szerzetesnek állt, a kínai buddhizmus iskolái között a csanban találta meg a maga egyéniségének megfelelőt. Több kolostorban is járt, majd eljutva délre Huang-po (Huangbo) mester tanítványa lett. Mikor Huang-po 850-ben elhunyt, visszatért északra, híres tanítóvá vált és hamarosan elnyerte a Hu-to folyó (滹沱河, Hutuo folyó) partján álló, Pekingtől nem messze fekvő Lin-csi kolostor apáti rangját. A kolostor nevének jelentése a rév szomszédsága, s innen vette szerzetesi nevét is.
A környékbéli hadurak csatározásai és a megszaporodó rablótámadások miatt el kellett hagynia a folyópartot. A kolostort egy közeli kisvárosba vitték át egy Vang Sao-jin (Wang Shaoyin) nevű mandarin támogatásával, a nevet azonban, a rév szomszédsága, megtartották. Lin-csi élete vége felé a Hszing-hua (Xinghua) kolostorba költözött át, majd itt is halt meg 867. február 18-án. Úgy tartják, miután székében ülve befejezte beszélgetését az egyik tanítvánnyal, legyintett egyet mind a tíz égtáj felé, megigazította ruháját, és csendben elhunyt.
Tanításait sikerrel Mjóan Eiszai mester tudta meghonosítani Japánban, aki Kínából 1191-ben tért vissza. Az iskola neve Lin-csi nevének japán olvasata után rindzai lett, és idővel az egyik legnépszerűbb buddhista irányzattá vált a szigetországban.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Linji
http://www.tarrdaniel.com/documents/ZenBuddhizmus/lincsi.htm
Idézetek
A kínai buddhizmusban volt egy csan nevű szekta. Ennek követői elvetették a szent iratokat, és azt tanították, hogy nem betűkre és jelekre kell támaszkodni. Gyakran jártak hozzájuk világi emberek és különféle igazságkeresők – és a Buddha tanításának jelentéséről tettek fel nekik kérdéseket. A csan tanítók általában valami durvasággal válaszoltak – vagy botütéssel,vagy káromkodással. Különösen jeleskedett ebben egy bizonyos Lin-csi, aki arra a kérdésre, hogy mi a Buddha, azt felelte, hogy lyuk az árnyékszéken.
– Pfuj – mondta a kaméliás hölgy –, ez undorító.
– Rendszerint úgy értelmezik a válaszát – folytatta Dzsambon –, hogy Lin-csi azt tanította, nem szabad a fogalmakhoz és eszmékhez kötődni, legyen az akár a Buddha eszméje. De Szolovjov úgy gondolta, hogy ez a lehető legpontosabb magyarázat. Képzelje el, mondta, a mocskos, összeszart budit. Van-e benne bármi, ami tiszta? Van. Ez a lyuk a közepén. Azt semmi sem tudja bemocskolni. Minden egyszerűen csak lehull a mélybe rajta át. A lyuknak nincs se széle, se határa, se formája – mindez csak a széknek van. És ugyanakkor a tisztátalanságnak ez az egész temploma kizárólag ennek a lyuknak köszönhetően létezik. Ez a lyuk a legfontosabb az árnyékszékben, s ugyanakkor olyan dolog, aminek nincs semmi köze hozzá. Mi több, a lyukat nem tulajdon természete teszi lyukká, hanem az, amit az emberek köré építenek: a budi. Ám saját természete a lyuknak egyszerűen nincsen – legalábbis addig a pillanatig, amikor az árnyékszékre leülő láma el nem kezdi három kájára felosztani…
417-418. oldal
– Mielőtt a világvége eljő, legjobb, ha az ember befejezi a reggelijét,
25. oldal
Hogy könnyítsünk az életen, meg kell tanulnod a rendet. Rászánunk erre néhány évet, s amikor már minden, amit soroltam, könnyedén megy, bevihetjük a celládba a szent könyveket. Akkor már nem zavarhatják meg az életed… Szóval, ne siess, novícius, ne kapkodj. Addig lesz jó neked, míg könyveid a munkás nappalok, mestereid a töprengős éjszakák és hajnalok. Most menj, ne is lássalak! Légy boldog!
Szeretném, ha soha nem lenne készen az életem. Míg dolgoztam rajta, addig volt csak enyém igazán – szólalt meg Lin-csi kis idő multán, majd töltött mindkettőjüknek egy csésze teát.
211. oldal
Az írások meg itt vannak a könyvtárainkban, olvashatja őket boldog, boldogtalan. Akármilyen pocsék firkálmányok. Ezért kell tudnod egy-egy mondatból, szavakból megítélned a könyveket! Nem jár nekik, hogy többet adj értük az életedből!
93-94. oldal (Kelet, 2011)