Lidérc személy

– Fél aranyért annyi könyvet lopok neked, amennyit szeretnél – suttogta a fülembe Lidérc nesztelenül mögém kerülve.
Ennél szebbet még sosem hallottam férfitól.

178. oldal

Ösztönösen az öcsémet mentettem. Azt tettem, amit minden rendes úrhölgy, ha nem tetszik neki valami.
Látványosan elájultam.
Roan ösztönösen elkapott, de aztán fel is jajdult:
– Ria, ne csináld, rohadt nehéz vagy…
Lidérc őszintén vigyorgott:
– Segíthetek? Bár legutóbb szájon vágott egy hölgy, amikor véletlenül a mellénél fogtam meg…
Ijedten kinyitottam a szemem.
Lidérc szemérmetlenül kiélvezte a helyzetet.

128. oldal

– Gyerünk, Roan! Elő kell hívni az erőm, fel kell dühítened!
– De hogyan?
– Ó, elég, ha kinyitod a szád!
– Anyád ne szeressen! – csattantam fel. Vártam, hogy dühbe jön, mint minden rendes ember, akinek az anyját szidják, de Lidérc gúnyosan közölte:
– Ennél azért több kell.

99. oldal

…megjelent két láb, és egy felsőtest, ami határozottan Lidércben folytatódott. Máris puhán lehuppant a földre. Pontosan úgy éreztem magam, mint egy meztelen szűzlány, akire fürdés közben tör rá a hercege. A balladákban bezzeg ilyen soha nem történhet!

242-243. oldal

Lidérc lenézett rám, én fel őrá. A karomhoz ért, és felhúzott magához. Nyeltem egyet, ahogy az ajkamra siklott a pillantása.
– Elképesztő vagy – suttogta.
– Ma a dicséretek napja van? – pimaszkodtam, hogy ne legyen feltűnő a zavarom. – Be lehet váltani egy kis teára?
– Te és a teáid! – Lidérc zengő hangon nevetett.

Lidércet nem érdekelte, mit gondolhat más arról, hogy ő igazi férfi vagy sem, egyszerűen átölelt és hosszan ringatott. Megsimogatta a fejem, és arcomat a nyakához nyomta. Éreztem, hogy a testéhez közel akart tartani… óvni, szeretni, önmaga keménységével beburkolni, hogy ne sebezhessen a világ.

220. oldal

Tudom, hogy a halálom leszel, az első pillanattól kezdve tudom. De inkább egy őrült halál veled, mint az élet nélküled.

Ne légy olyannal, aki nem osztozik, csak elvesz.

384. oldal

280. oldal

– Tudod, mit nem értek, Roan?
– Azt, hogy miért nem öltél még meg? – kérdeztem tapogatózva.
– Nem. Azt, hogy miért hiszed azt, hogy nem tudlak megölni. […]
– Tudod, én mit nem értek? Ha nem akarsz megölni, miért fogdosod állandóan a torkomat?
– Mert vicces.

158-159. oldal