Liam Wilder személy

R. S. Grey: Scoring Wilder – Testcsel

Idézetek

zuna19 >!

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

– Volt már dolgom seggfejekkel, de Tara igazán aljas.

213. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Liam Wilder
zuna19 >!

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

Nem oldozta ki a bugyim pántját. Miközben a nyelvével a mellbimbómat kényeztette, félretolta a bugyit, és két hosszú ujját belém mélyesztette. Felnyögtem és arra bátorítottam, hogy folytassa.
– Annyira szexi vagy, kicsim! Hadd érezzem a gyönyörödet! – kérte. Miközben ki-be jártatta az ujját, a hüvelykujjával is simogatott. Nem mondom, értett hozzá. Úgy játszott a testemmel, mintha a tulajdona lenne, de én egyáltalán nem bántam.
Amikor pár pillanattal később elértem a csúcsra, az egyik lábamat a csípője köré fontam, és a számmal a fülcimpáját harapdáltam, hogy csak ő hallhassa halk nyögéseimet. Addig kényeztetett az ujjaival, amíg azt nem érezte, hogy az orgazmusom lassan alábbhagy, és kellemes utóremegések futnak végig a testemen. Úgy éreztem, mintha Liam mindörökre hozzám akart volna tapadni.

258. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kinsley Bryant · Liam Wilder
zuna19 >!

– Te jó ég, így akarsz lenyugtatni elalvás előtt? Csak úgy megemlíted, hogy pár hét múlva jó benyomást kell tennem anyukádra? – elnevettem magam.
– Anyukám elképesztően laza csaj. Nem kell jó benyomást tenned rá, mert ha én kedvellek, akkor ő is.
– Aha, szóval kedvelsz engem!
– Igen, kedvellek.

215. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kinsley Bryant · Liam Wilder
zuna19 >!

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

– Kérdezhetek valamit? […]
– Persze.
– Viszonylag régen kaptam ezt az utalványt, és nem emlékszem, kitől. Szeretném neki megköszönni… Meg tudná mondani az illető nevét?
[…]
– Természetesen. Meg tudom mondani a vezetéknevét annak, aki a kártyát vette. Az segít? […]
– Igen, nagyon is – feleltem, és átnyújtottam neki a kártyát. Pötyögött a gépen, majd elmosolyodott.
– Nos, úgy tűnik, egy bizonyos Mr. Wilder vette az utalványt pár nappal ezelőtt. Nem lehet, hogy rosszul emlékszel, hogy mikor kaptad?
Miután a „Wilder” szó elhagyta a száját, többé nem tudtam koncentrálni.
A mondat második felét fel sem fogtam.
A szent Mr Wilder.
Liam Bugyinedvesítő Wilder vette a fáradságot, és meglepett egy ilyen csodálatos születésnapi ajándékkal.

83. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kinsley Bryant · Liam Wilder
Deziréé>!

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– Adj neki időt! Valószínűleg épp annyira elfoglalt, mint Liam.
– Tehát valószínűleg neki is kiverik edzés előtt?

Kapcsolódó szócikkek: Becca Riley · Kinsley Bryant · Liam Wilder
zuna19 >!

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

Megragadtam a térdét, majd lassan lehúztam magam róla, aztán visszaengedtem a súlyomat. Éreztem, hogy minden egyes alkalommal megborzong, és szenvedélyes nyögései csak tovább tüzelték a vágyamat.
– Ez az! Nehezedj rám! Lovagolj meg, bébi! – parancsolta.
Úgy tettem, ahogy kérte, őrjítően lassúra fogva a tempót. Olyan szorosan markolta a fenekemet, hogy tudtam, biztosan meglátszik majd a helye. Hagyta, hogy még párszor fel-le mozogjak, de tudtam, hogy már ne bírja sokáig. Megmarkolta a csípőmet, és visszavette az irányítást, most alulról döngetett, egy pillanatra sem lassítva a tempót. Fel kellett vennem a ritmusát, mert megragadta a hajamat, és a hátam ívbe feszült.

323. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kinsley Bryant · Liam Wilder
Viktória_Erdei P>!

Jártattam az agyam, hogy van-e hozzá fogható pasi… Nézzük csak… Nincs. Senki az égvilágon. Liam az Liam. Ő az az ember, aki képes a nap végén is szívből megnevettetni, és akitől folyton elalélok. Két lábban jár a földön, és szeretek vele lógni. Szeretek vele beszélgetni, együtt edzeni, vacsorázni, az eget rengető szexről nem is beszélve. Nem is, az tulajdonképpen minőségi vízszintes tangó.

396. oldal, 32. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Kinsley Bryant · Liam Wilder
Cyby>!

Szent szar! Liam Wilder, a legszexibb és egyáltalán nem az én súlycsoportomba tartozó pasi azt mondta, hogy nem vagyok ocsmány. Köszönöm szépen, elfogadom a bókot!

5. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Kinsley Bryant · Liam Wilder
Viktória_Erdei P>!

– Aha, szóval kedvelsz engem!
– Igen, kedvellek.
– Jobban, mint az M&M'set?
– Honnan tudod, hogy szeretem az M&M'set?
Elnevettem magam, és visszagondoltam az autósmoziban töltött estére.
– Tegnap este befaltad az egész zacskót, mielőtt vehettem volna egy szemet.
Elkuncogta magát.
– Hát, az M&M'stől mindig elvesztem a fejem. Bocsásd meg az udvariatlanságomat!
– Nem válaszoltál a kérdésemre.
– Kinsley, még egyetlen lányt sem szerettem jobban az M&M'snél.

215. oldal, 16. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Kinsley Bryant · Liam Wilder · M&M's (M and Ms)
Evika82>!

– Mit kaptál születésnapodra?
Szerintem téged, és sztriptízelni fogsz nekem.
– Hát… – mondtam üres kezemet tanulmányozva. – Ezt a koronát? – Kérdésnek szántam, mert nem voltam biztos benne, hogy ajándéknak számít-e.

Kapcsolódó szócikkek: Kinsley Bryant · Liam Wilder