!

Lev Tolsztoj személy

Márai Sándor: Föld, föld!…
Kosztolányi Dezső: Édes Anna
Márai Sándor: Füves könyv
P. G. Wodehouse: A nénikém nem talpig úrinő
Charles Bukowski: Hollywood
Jonathan Safran Foer: Minden vilángol
Martin Walser: Egy kritikus halála
Ilja Ilf – Jevgenyij Petrov: Tizenkét szék
Jon Krakauer: Út a vadonba
Robert Merle: Állati elmék
Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
Darren Shan: A Végzet fiai
Irvin D. Yalom: Egzisztenciális pszichoterápia
Liv Ullmann: Választások
Szerb Antal: A világirodalom története
Hamvas Béla: A száz könyv
Kosztolányi Dezső: Levelek / Naplók
Andrew Meier: Csecsenföld
Fóti Péter: Útmutató rebellis tanároknak
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: Sánta sors
Lev Sesztov: Dosztojevszkij és Nietzsche
Mihail Bulgakov: A fehér gárda
Arthur Miller: Kanyargó időben
Szép Ernő: Emberszag
Marina Vlady: Az én cseresznyéskertem
Herman Wouk: Végső győzelem
Makszim Gorkij: Az áruló
Illyés Gyula: Kháron ladikján
Eszenyi Miklós: Férfi a férfival, nő a nővel
Viktor Jerofejev: Élet egy idiótával
Hajnády Zoltán: Lev Tolsztoj világa
Tom Wolfe: Amerikai kapcsolat
Gárdonyi Géza: Fűzfalevél nyárfalevél…
Nicholas Sparks: Az utolsó dal
Milan Kundera: Találkozás
Márai Sándor: Napló 1945–1957
Thomas Mann: Egy apolitikus ember elmélkedései
Thornton Wilder: Mennyei ügyekben utazom
Szilágyi Vilmos: Nyitott házasság – korszerűbb életstílus
Anton Pavlovics Csehov: Anton Pavlovics Csehov művei I-IV.
Vaclav Nizsinszkij: Füzetek
Robert Schnakenberg: Híres szerzők titkos élete
Claudio Magris: Egy másik tenger
Mikonya György: Rend a rendetlenségben
Kozocsa Sándor (szerk.): Justh Zsigmond naplója és levelei
H. G. Wells: A püspök lelke
Császár István: Tiszta hazugság
Karinthy Frigyes: Szerkesztő úr, kérem!
Rózsás János: Keserű ifjúság I-II.
Jeffrey Eugenides: Házassági összeesküvés
Szergej Lukjanyenko: Őrök világa
Belső Nóra: Utak egymástól
Cserna-Szabó András: Szíved helyén épül már a Halálcsillag
Sylvain Reynard: Pokoli erény
Charles Bukowski: Vegyes felvágott
Mo Yan: Szeszföld
Florian Illies: 1913
M. Nagy Miklós: Ha nem is egy bomba nő…
Alessandro D'Avenia: Senki sem tudja
Roman Krznaric: Hogyan találjuk meg a nekünk való munkát?
Horváth György: Személyiség és öntevékenység
Michael Ondaatje: Divisadero
Mircea Eliade: Maitreyi
Robert Byrne (szerk.): The 2548 Best Things Anybody Ever Said
Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája
Paul Auster: 4 3 2 1 (angol)
Egri Ferenc (szerk.): Czárán Gyula háza naplója
Jean-Michel Guenassia: Javíthatatlan Optimisták Klubja
Szív Ernő: Az irodalom ellenségei
Vlagyimir Szorokin: Manaraga
Dinah Jefferies: Monszun előtt
!

Orosz regényíró, elbeszélő. 1828. szeptember 9-én született Jasznaja Poljánában, Tula közelében.
Szüleit korán elveszti, neveltetéséről rokonai gondoskodnak. 1844-ben keleti nyelveket tanul a kazányi egyetemen, majd jogi tanulmányokba kezd, de hamarosan azokat is félbehagyja.
Minden idők egyik legnagyobb regényírójának tekintik a Háború és béke, valamint az Anna Karenina című művei miatt, melyeknek középpontjában az orosz élet realista ábrázolása áll.


Idézetek

>!
EBrody I

Nekem is volt egy barátom, a megboldogult Zelándy Karcsi, Isten nyugosztalja. Derék ember volt. csak kissé hóbortos. Fejébe szállt az a sok teória. Növényeket evett, bőrsaruban járt. Tolsztojt is fölkereste annak idején. Jasznaja Poljanában.

IX. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Lev Tolsztoj
>!
Frank_Spielmann I

Lehetséges az, hogy egyetlen embernek van igaza, és az egész emberiség téved? Olvassátok Tolsztojt, és meg fogjátok látni.

Kapcsolódó szócikkek: Lev Tolsztoj
2 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

Csehov, Tolsztoj, Dosztojevszkij könyveit ma is úgy olvasom, mintha élő írók fedeznék személyiségük mágikus hitelével az írást. A múlt századbeli nagy franciák és angolok könyveinek olvasása közben úgy érzem magam, mint egy kitűnő múzeumban.

1949

>!
BZsofi +SP

Ha csak teheted, élj mindig úgy, hogy az emberi szellem kristályba fagyott remekműveinek egyikét mindennap megszemléld, s ha néhány pillanatra is! Ne múljon el egyetlen napod, hogy nem olvastál néhány sort Seneca, Tolsztoj, Cervantes, Arisztotelész, a Szentírás, Rilke vagy Marcus Aurelius könyveiből. Mindennap hallgass néhány ütem zenét, ha másképp nem lehet, szólaltasd meg a zenedobozon Bach, Beethoven, Gluck vagy Mozart valamely tételét. Ne múljon el nap, hogy nem nézegetted néhány percen át valamilyen jó nyomat tükrében Brueghel, vagy Dürer, vagy Michelangelo valamelyik festményét vagy rajzát. Mindezt oly könnyű megszerezni, s oly könnyű megtalálni a félórát, mely a remekművekhez szükséges! S oly könnyű megtölteni lelked az emberi tökéletesség boldog összhangjával! Gazdag vagy, akármilyen nyomorult is vagy. Az emberi szellem teljessége a tiéd is. Élj vele, mindennap, ahogy lélegzik az ember.

107

Márai Sándor: Füves könyv Gyógyító gondolatok

>!
Sli SP

Tolsztoj gyakran mondogatta ismerőseinek: Írni csak akkor szabad, ha úgy érzi az ember, hogy megmártva a tollát, egy darab húsát hagyja a tintatartóban.

133. oldal, Két nagy mű között (Európa, 1987)

Kapcsolódó szócikkek: írás · Lev Tolsztoj
>!
Sli SP

Furcsának tűnik számára, hogy a romantikus költők valami szép tárgy leírásakor leginkább ahhoz folyamodnak, hogy a leírandó tárgyat valami drága holmihoz hasonlítják… Hányszor olvasni türkiz és briliáns szempárról, arany- és ezüsthajról, korallajakról, arany napról, ezüst holdról, zafír tengerről, türkiz égboltról stb. De mondják meg őszintén, létezik-e valójában ilyesmi?… Én sose láttam korallpiros ajkat, csak téglavöröset; és nem láttam türkiz szemet, viszont láttam szétfolyó kékítő és írólapkék színűt.

60. oldal, A Kaukázusban (Európa, 1987)

Kapcsolódó szócikkek: kék · Lev Tolsztoj · piros
>!
Morpheus

Tolsztoj átélte azt, hogy az élet értelmének eltűnésével megszűnik minden alap, amelyen élete addig nyugodott: „Úgy éreztem, szétmállik lábam alatt az alapzat – semmi nincs, amin megvethetném a lábamat, hogy amiért éltem, mit sem ér, és hogy nincs okom élni… Az az igazság, hogy az élet értelmetlen. Minden nap, minden egyes lépés közelebb vitt a szakadékhoz és világosan láttam, hogy minden romokban hever.”

330. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Lev Tolsztoj
>!
Morpheus

Bevonódás az életbe. Hume szere a kozmikus perspektívával járó értelemnélküliség ellen a bevonódás, és ez Sartre és Camus megoldása is – állásfoglalás és bevonódás a cselekvésbe. Tolsztoj szintén ezt választotta, amikor azt írta: „Élni csak addig lehetséges, amíg az élet mámorossá tesz minket.” A terapeuta leghatékonyabb megközelítése az értelemnélküliséggel szemben a bevonódás.
Korábban bemutattam a hedonista paradoxont, amelyben minél nyíltabban üldözzük az örömöket, azok annál tünékenyebbek. Frankl úgy érvel, hogy az öröm csak az értelem mellékterméke; az embernek az értelmet kellene kutatnia. Azt hiszem, hogy a jelentés keresése hasonlóan paradox: minél inkább kutatjuk azt racionálisan, annál kevésbé találjuk; a kérdések, amelyeket az ember feltehet az értelemről, mindig tovább fognak tartani a válaszoknál. Az értelemre, hasonlóan az örömhöz, indirekten kell törekedni. Az élet értelmének érzése a bevonódás mellékterméke. A bevonódás nem logikailag cáfolja meg a galaktikus perspektíva által keltett végzetes kérdéseket, hanem azt okozza, hogy ezek a kérdések már nem lesznek fontosak. Ez az értelme Wittgenstein mondásának: „Az élet problémájára a megoldás a probléma megszűnésében található.”
A bevonódás megfelelő terápiás válasz az értelemnélküliségre, függetlenül annak forrásától. A szívvel-lélekkel bevonódás az élet aktivitásainak végtelen sorába nem csak lefegyverzi a galaktikus szemléletet, de megerősíti annak lehetőségét, hogy az ember kiegészítse élete eseményeinek mintáját valamilyen koherens módon. Otthont találni, gondoskodni más emberekről, vagy eszmékről, tervekről, kutatni, alkotni, építeni ezeket, és a bevonódás minden más formája kétszeresen is jutalmazó: belsőleg gazdagít és enyhíti a létezés olykor brutális adataiból fakadó diszfóriát.

379. oldal

>!
Chöpp 

Nem tudom, hogyan lehet megváltoztatni az embereket. Ha tudnám, nem divatos író lennék, hanem nagy pedagógus vagy híres pszichológus. A szép irodalomnak általában nem javallt az emberek tanítása vagy vezetése, az hogy utakat javasoljon, vagy konkrét módszereket dolgozzon ki. Ezt a legkiválóbb írók példáján láthatjuk. Én fejet hajtok Lev Tolsztoj előtt, de csak addig, amíg a valóság sajátos, tehetségét tekintve egyedülálló tükörképét nyújtja.

131. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Lev Tolsztoj
>!
Chöpp 

Már réges-régen nem tudom, miért is írok. Dicsőségből elég nekem annyi, amennyi van, bármilyen kétséges is az én dicsőségem. Pénzt keresni könnyebb fércművekkel, mint becsületes írói munkával. Az alkotás úgynevezett örömeinek kóstolgatására pedig az élet egyszer sem tartott méltónak. Akkor mi marad ebből az egészből? Az olvasó? Ae hiszen semmit sem tudok róla. Ő nem más, mint sok ismerős és még több, számomra teljesen idegen ember. Miért kell hogy nyugtalanítson az, miképp bánnak velem ismeretlen vagy idegen emberek? Hiszen világos számomra: ha eltűnnék, senki nem venné ezt közülük észre. Mi több, ha egyáltalán nem léteznék, vagy megmaradtam volna tolmácsnak a törzsnél, az is megjárná, ebből a „megjárná”-ból azonban az élet sem jobbra, sem rosszabbra nem fordult volna.
Ugyan ki is az a F. A. Szorokin? Lám, itt a reggel. Most, a tízmilliós Moszkvában, álmából felébredve ugyan ki gondol L. N. Tolsztojra? Talán csak azok az iskolások, akik nem készítették el a leckét a Háború és békéből… Tolsztojra, aki felkavarta a lelkeket. Aki birtokolta a szellemet. Aki az orosz forradalom tükre volt. Lehet, hogy Jasznaja Poljanából is éppen azért menekült el. mert élete végén megszállta ez a roppant egyszerű és annyira zsibbasztó gondolat.

164. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Lev Tolsztoj