Lestat de Lioncourt személy
Idézetek
– Ezek szerint szereti a könyveket – mondta éppen Queen néni. Oda kellett figyelnem.
– Ó, igen! – felelte Lestat. – Néha a könyv az egyetlen, ami életben tart.
– Ilyet mondani ebben a korban! – nevetett a néni.
– Nem gondolja, hogy minden korban lehetünk elkeseredettek? A fiatalság örökké elkeseredett – mondta őszintén Lestat. – A könyvek pedig azzal a reménnyel kecsegtetnek, hogy egy egész világ tárulhat elénk a borítók között, és aki ebbe az új világba kerül, megmenekül.
61. oldal
– Azt akarjuk, hogy mesélj nekünk a vámpírokról.
Simon elvigyorodott.
– Mire vagytok kíváncsiak? A legfélelmetesebb Eli, az Engedj be nagyon jó. A legbénább a késői Lestat, a legalulértékeltebb David Bowie Az éhségben. A legszexibb tutira Drusilla, bár ha egy lányt kérdeztek, ő nyilván Damon Salvatorét vagy Edward Cullent fogja mondani.
18. oldal (Könyvmolyképző, 2015)
Nincs hálószoba, nincs bálterem, hová én be ne léphetnék. Halál a tűzhely parazsánál, Halál, ki lábujjhegyen oson a folyosón, ez vagyok én. Te beszéltél a Sötét Ajándokról – én használom azt. Halál Nagyúr vagyok selyemben-csipkében, ki jön, hogy elkoppantsa a gyertyát; én vagyok az üszög a rózsa szívén.
“We want you to tell us about vampires.”
Simon grinned. “What do you want to know? Scariest is Eli in Let the Right One In, cheesiest is late-era Lestat, most underrated is David Bowie in The Hunger. Sexiest is definitely Drusilla, though if you ask a girl, she’ll probably say Damon Salvatore or Edward Cullen. But . . .” He shrugged. “You know girls.”
'I'd like to meet the devil some night,' he said once with a malignant smile. 'I'd chase him from here to the wilds of the Pacific. I am the devil.'
37. oldal, Interview With the Vampire
Armand mesélte valamikor régen, hogy egyszer megkérdezte Lestattól: „Hogyan értsem meg valaha is az emberi fajt?” Mire Lestat azt felelte: „Olvasd el vagy nézd meg Shakespeare összes műveit, és tudni fogsz az emberi fajról mindent, amit egyáltalán tudnod kell.” Armand megtette. Felhabzsolta a költeményeket, végigülte az előadásokat, megnézte a remek új filmeket Laurence Fishburne-nel, Kenneth Branagh-gal, Leonardo DiCaprióval. Amikor utoljára találkoztam Armanddal, így beszélt iskoláztatásáról:
„Lestatnak igaza volt. Nem könyveket adott, hanem utat a megismeréshez. Mintha csak a szívemből jönne, amit ez a Shakespeare nevű ember ír:
Holnap és holnap és holnap: tipegve
Vánszorog létünk a kimért idő
Végső szótagjáig, s tegnapjaink
Csak bolondok útilámpása voltak
A por halálba. Húnyj ki, kurta láng!
Az élet csak egy tűnő árny, csak egy
Szegény ripacs, aki egy óra hosszat
Dúl-fúl, és elnémul: egy félkegyelmű
Meséje, zengő tombolás, de semmi
Értelme sincs.
Ezt írja ez az ember”, mondta Armand, „és valamennyien tudjuk, hogy ez a tökéletes igazság, ehhez képest előbb-utóbb semmivé lesz a többi más kinyilatkoztatás, és mégis úgy tetszik, ahogy mondja, annyira szeretjük hallani, újra és újra! Emlékezni akarunk rá! Örökre meg akarjuk jegyezni minden szavát!”
25. oldal, 1. fejezet (Szukits, 2001)
→ |
---|
Lestat két akkordot leütött a zongorán. Óriási távolságot tudott átfogni a billentyűzeten, az emberi életben is kiváló zongorista lehetett volna. De érzés nélkül játszott, ő maga kívül maradt mindig a muzsikán, varázslatként, vámpírérzékeinek és akaratának virtuozitásaként csalogatta elő a zongorából. A zene nem rajta keresztül érkezett, nem a saját énjén keresztül szólaltatta meg.
114. oldal