Leningrád helyszín
Idézetek
Albérletben lakott egy öreg, megroskadt kis házban, amilyent mifelénk, a mi városkánkban már nem látni. Pedig Kalinyin kerületi központ, jobbra tőle Moszkva, balra Leningrád. És lám, mégis micsoda rozzant vityilló… A szoba cseppnyi, keresztül kell menni a háziak szobáján, egy öreg házaspárén, mindketten idült alkoholisták, minden elhanyagolt és nyomorúságos. Szonya szobája, igaz tiszta, de engem mégis megdöbbentett rendetlen élete: fapriccs lószőr matracokkal, támlátlan kisszékek, egy konyhaasztal, a ruhái bőröndökben, az ablakon függöny helyett felrajzszögezett újságpapír. Megértem, nincs saját otthona, saját szobája, mindez idegen, ideiglenes, bérelt, meg aztán milyen is egy színésznő élete? Örökös vándorlás. De azért mégis… Ott nálunk egészen másnak tűnt, másként képzeltük az életét.
227-228. oldal, 12 (Európa-Kárpáti, 1981)
… A barátom volt. Harcolt Leningrádnál. Hadifogoly volt Németországban. Sztálin nem szerette az ilyen fickókat. Amikor hazajöttek Németországból, elküldte őket Szibériába, a pokolba.
86. oldal - 4.
Leningrádban nem maradt eleven macska… Egy eleven macska – ez álom volt. Ennivaló egy egész hónapra… Meséltünk erről, de nem hittek nekünk. Emlékszem, hogy sokat simogattak bennünket. Öleltek. Senki nem szólt ránk szigorúan, amíg meg nem nőtt a hajunk az utazás után. Mert előtte mindenkit kopaszra nyírtak, a fiúkat és a lányokat is, meg volt, aki az éhezés miatt kopaszodott meg. Nem rosszalkodtunk, nem szaladgáltunk. Csak ültünk és néztünk. És megettünk mindent…
Szvetlana Alekszijevics: Utolsó tanúk 96% Gyermekként a második világháborúban
Gyermekkoromat Leningrádban töltöttem. Családunk Martiskóban szokott nyaralni, de a vidéki élet csaknem teljesen elenyészett az emlékezetemből, csak néhány apró mozzanatára emlékszem. Egy vasárnap reggel hálóval és pléhdobozzal felszerelve kimentünk apámmal egy kisebb tóhoz, és ott kárászpontyok, meg gőték fogásával töltöttük el a nap nagyobb részét. Ez a kis kirándulás élénken megmaradt emlékezetemben. Ezen a napon hallottam először a mezei pacsirta énekét. A madárka tőlem nem messzire szállt fel a fűből, felemelkedett a kék égbe és oly sokáig hangzott onnan a magasból csodálatos éneke, mintha sohasem akarná abbahagyni. Sok idő telt el azóta, de még most is emlékszem rá. Valahányszor tavasszal a mezőt járom, gyönyörködve hallgatom a gyermekkoromtól ismerős hangokat és fürkészem a kéklő égbolton a kicsi énekest.
(első mondat)
Szeptember nyolcadikáról kilencedikére virradó éjszaka. Mga elesett, és Leningrád minden vasúti és közúti összeköttetése megszakadt Oroszország többi részével. Egyetlenegy úton lehet kijutni belőle: a Ladoga-tó mozdulatlan szürke vizén át. Leningrád be van kerítve. Szigetekre épült, és sziget lett, telis-tele emberekkel, akiknek szükségük van a maguk napi kétezer kalóriájára, de egy virágláda nem sok, annyi sincs a birtokukban, hogy bár egy csokor petrezselymet termeszthetnének az ablakban; nincs a gyereknek egy húsvétról maradt nyulacskája, hogy megnyúzhatnák vasárnapi ebédre. Ezek városlakók, nekik az élelmet nem az aratás, hanem a sorbaállás hozza.
172-173. oldal
Vajon milyen bűncselekményekért büntethették országunk polgárait a harmincas-negyvenes években száműzetéssel vagy kitelepítéssel? Ezt a különbségtételt különböző időkben, valamiféle adminisztratív kéjelgésből, ha nem tartották is be, legalább emlegették. Amikor a hitéért üldözött M. I. Bogorogyickij azon csodálkozott, hogyan száműzhették bírósági tárgyalás nélkül, Ivanov alezredes jóindulatúan megmagyarázta: „Azért nem volt tárgyalás, mert ez nem száműzetés, hanem kitelepítés. Mi nem tartjuk magát büntetett előéletűnek, látja, nem fosztjuk meg még a választójogától sem!” Vagyis az állampolgári szabadság legfontosabb elemétől!…)
A leggyakoribb bűncselekményeket könnyű felsorolni:
1. bűnös nemzetiséghez való tartozás […];
2. már letöltött lágerbüntetés;
3. bűnös környezetben való tartózkodás (a szerencsétlen Leningrád; partizánmozgalom körzete, mint Nyugat-Ukrajna, a Baltikum).
Azután a könyvünk legelején felsorolt sok folyamból egy-egy rész a lágereken kívül átszivárgott a száműzött-telepekre is, s valamely hányaduk mindig ott is rekedt a száműzetésben. Vajon kik? A leggyakrabban azoknak a személyeknek a családtagjai, akiket lágerre ítéltek. De távolról sem mindig vitték el a családot, és távolról sem csak családtagok özönlöttek a száműzetésbe. Ahogyan az áramló folyadékok mozgásának magyarázatához is komoly hidrodinamikai ismeretekre van szükség, különben az ember csak kétségbeesetten bámulhatja az esztelenül bömbölő, kavargó áradatot, ugyanúgy vagyunk itt is: képtelenek vagyunk tanulmányozni és leírni mindazt a sokféle erőhatást, amely különböző esztendőkben hirtelen nem lágerbe terelte az embereket, hanem száműzetésbe. Csak konstatálhatjuk például, milyen tarkán keverednek a mandzsúriai kitelepítettek, holmi magányos külföldiek (akiknek a szovjet törvény a száműzetésben sem engedte meg, hogy házasságot kössenek egy másik száműzöttel, aki mégiscsak szovjet állampolgár); holmi kaukázusiak és közép-ázsiaiak, akiknek a hadifogságért nem tíz év lágert adtak, hanem csak hat év kitelepítést; sőt voltak itt olyan egykori hadifoglyok, szibériaiak, akiket visszaengedtek a szülővidékükre, és úgy éltek ott, mint a szabadok, nem kellett jelentkezniük a komendatúrán, de nem volt joguk elhagyni körzetüket.
424–425. oldal, III. kötet, Hatodik rész – A száműzetés, 3. Száműzöttország benépesül (Helikon, 2018)
1928-ban Anglia a Timesnak egy cikkéből megtudja, hogy Dosztojevszkij unokája éhezik Oroszországban. Néhány emberbarát azonnal útnak indít címére néhány élelmiszeres csomagot, cukrot, rizst margarint. Az éhínség idejét szerencsésen átvészeli és befejezi a tanulmányait. Ma harmincéves, Leningrádban él feleségével és húszhónapos kislányával. Magastermetű, erélyes, sportszerető ember, sokat foglalkozik festészettel és könyvekkel. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij egyetlen férfileszármazottja.
1939 július.
425. oldal, Utószó – Post mortem (Filum, 1997)
Ketrin néni pont olyan, mint anyáék. Ő Pétervárnak hívja Leningrádot, nagymama Stefániának a Népstadion utat és Andrássynak a Népköztársaság útját. (Ugyanezt Dodó Sztalinnak.) Nagymama Meinlnek hívja a sarki közértet, Pokornyinak a lúdtalpbetét-készítőt, Hász és Cizeknek a Vasedényt. Apa Adynak mondja a Filmmúzeumot, anya DIVSZ-nek a KISZ-t.
48. oldal