Leila személy
Idézetek
Cat elvigyorodott.
– A férjem most úgy örül, mintha karácsony lenne. Vlad egyszer azzal ugratta, hogy túlfélt engem, és hogy egy engedelmes lányt kellett volna elvennie, aki sosem távolodik el túlzottan a konyhától.
Azzal gyorsan átölelt, és mielőtt elsietett, még pimaszul odavetette a válla fölött:
– Szar dolog a karma!
– Milyen meglepetéseket tartogatsz még számomra? – kérdeztem, majd szárazon tettem hozzá: – Hadd találjam ki: te valójában az a római parancsnok vagy, akit Russel Crowe játszott a Gladiátorban.
Felkuncogott, a kezét végigsimította a karomon, és nem húzódott el, amikor egy kis áram került belé.
– Nem, de egy kis ösztönzéssel rávehetsz, hogy felvegyem azt a rövid bőrszoknyát, és eljátsszam a szerepet.
102. oldal
– De azt mondtad, Sakál nem tudja, ki küldte utánam őket, akkor minek ez a, öh, fölösleges erőfeszítés.
Vlad megvonta a vállát.
– Szorgalomból.
Senki más nem tudott volna ilyen lezserül kezelni egy egyhetes brutális vallatást.
– Az apám kedvelne téged – motyogtam.
Vigyora annyira elütött a témától, hogy ha nem szoktam volna már hozzá Vlad kiszámíthatatlan természetéhez, megijesztett volna.
– A legtőbb apa nem kedvel.
– Hát az enyém egy nyugalmazott alezredes, aki szerint a vízkúra teljesen elfogadható vallatási módszer.
Megint csak megvonta a vállát.
– A tűz gyorsabb. …
Maga Vlad ült a bőrkanapén, a zakóját levette, a lábát felrakta, és éppen egy vámpírfilmet nézett. Beléptem a szobába.
– Nem tudtam, hogy rajongsz az ilyesmiért.
A tévé felé intett.
– Ezek mindig mulattatnak. Ha nem vérszomjas eunuchoknak ábrázolnak minket, akkor gyengeelméjű, depressziós alakok vagyunk, akik állandóan az elveszett emberségünk miatt nyafognak.
– Akkor nyilván imádod az életed filmadaptációidat.
– Azok nem adaptációk – …..
205. oldal