lazac állat

Minden hal finom batyuban sütve: a lazac, a fekete tőkehal, a nagy rombuszhal, a lepényhal…

128. oldal

Shimrod és Melancthe ráérősen megreggelizett. Zabkását ettek tejszínnel és friss ribizlivel, vagy palacsintát, vajat, meggybefőttet és mézet, vagy sonkát, vizitormát és főtt tojást, vagy fél tucat sült fürjet, esetleg pisztrángot és lazacot kapormártással. Mindehhez friss kenyeret, erdei gyümölcsöket ettek és tejet ittak.

A citromfű íze remekül illik a lazachoz, de a köményt sem hagyhatom ki mellőle.

46. oldal

Természetesen nem szabad a vendéglátást valami európai dolognak képzelni. az étkezés itt mindig ugyanaz. Minden alkalommal lazacot esznek. Rendesen szárított lazac (jukkola) kerül az asztalra, néha sózott lazac vagy félig elrothadt hal, de ezt rendszerint sós vízben megfőzik vagy medvehájban kisütik. Néha friss hal is akad, ha a falu tudniillik olyan folyószakasz mellett fekszik, amelyik télen át sem fagy be. A friss hús télen ritka. Mindössze azokon a telepeken lehet húst kapni, ahol közel vannak rénszarvast tenyésztő bennszülöttek tanyái.
Kamcsatka minden lakosának a tea az egyetlen itala. A teát rendszerint a legközönségesebb fajta tégla-teából készítik. Ezt a fajta teát bizony meg kell szokni, mert nem valami jóízű, de azért korántsem lehet arról szó, hogy a tégla-teát valami söpredékből, szemétből vagy éppen már egyszer leforrázott levelekből készítenék. Körülbelül téglanagyságúra préselt, meglehetősen tömör a téglatea és nagy kelte miatt mint komoly értékű cseretárgy szerepel a bennszülöttekkel szemben. Valósággal pénznek tekintik, mert nagyon gyakran hallottuk, hogy a bennlakók úgy mondották meg egyes tárgyak értékét, hogy hány tégla-teáért adnák oda. Teát hihetetlenül nagymennyiségben fogyasztanak. A félsziget keleti részén rendesen kenyeret mártogatnak bele, míg a vadabb nyugati partok környékén nagyobbára csak jukkolát használnak teasüteményképpen. Néha, különösen szerencsés vadászatok után cukrot is vásárolnak a teához, de ezt mindenfelé fényűzésnek tekintik.

50-51. oldal

Amikor kiderült, hogy a két faj nem lehet többé a haszon forrása, úgy kezdtek rájuk tekinteni, mint amelyek veszélyeztetik a haszon elérési lehetőségét. A XX. század elejére az atlanti-óceáni lazacok valaha csillagászati száma a rettenetes mészárlás következtében oly gyorsan csökkent, hogy a halászati vállalkozások aggódni kezdtek. Hamarosan igen erős nyomást fejtettek ki a tartományi és szövetségi politikusokra, hogy tegyenek valamit ez ellen – természetesen a halászati ipar és a gazdag és befolyásos sporthorgászok érdekeinek a megsértése nélkül.
A politikusok most is úgy cselekedtek, ahogyan ilyen esetekben szoktak: kiadták a parancsot beosztottaiknak, hogy keressék meg a lazacválságért felelős bűnbakot – lehetőleg olyant, amely büntetlenül megtámadható, és amely a valódi bűnösökről eltereli a figyelmet.
A borjúfóka ebből a szempontból kapóra jött. A fókákat már amúgy is megvádolták azzal, hogy eleszik a halakat a halászok elől. A nagyközönségnek nem kellett tudomást szereznie arról, amit a kormányzati szakértők jól tudtak: a borjúfókák ritkán esznek szabadon úszó lazacokat, már csak azért is, mert nehéz elkapni egy ilyen fürge és gyors zsákmányállatot.

A lazacok életük nagy részét a Csendes- és az Atlanti-Óceánban töltik, de ötéves koruk körül elhagyják a tengert, és rejtélyes, talán a mágneses mezőt érzékelő navigációs rendszerükkel visszatalálnak abba a folyóba, ahol a világra jöttek. Sokszor többezer kilómétert úsznak, mire rátalálnak szülőfolyójukra, majd felúsznak az árral szemben, míg elérnek ugyanahhoz a kavicsos mederszakaszhoz, ahol kikeltek az ikrából.

70. oldal - Édesvizek

A coboly és a lazac a kamcsatkaiak alfája és omegája. Ezek nélkül csak a rénszarvast tenyésztő, kóborló bennszülöttek laknának a félszigeten és csak ezek az állatok csalogatták ide az oroszokat, a japániakat meg a többi népfajtákat s tették érdemessé, hogy a lakosság nagy része a barátságtalan éghajlattal szembeszálljon. Hiszen a nagy kereskedőcégek hajói is csak a coboly miatt keresik fel ezeket a barátságtalan partokat.
Nagyon különös az, hogy ilyen kifejezetten luxuscikknek számító prém lehet az egész félsziget gazdaságának létalapja. Egész télen csak a cobolyról folyik a szó. Ilyenkor a kiskereskedők szánokra pakolt boltjaikkal végigjárják a falvakat s igyekeznek árucikkeikért minél több cobolyprémet szerezni. A kereskedők legnagyobb része kínai, akiknek csak egy része áll nagyobb kereskedőcégek szolgálatában, egy részük saját számlára dolgozik. Úgy látszik, jövedelmező ez az üzlet, mert néha egy-egy kisebb falu minden háza tele volt kereskedővel.
Nyugodtan mondhatom, hogy a coboly a pénzegység Kamcsatkában. Eleinte nagyon komikusnak találtam, amikor a kamcsadálok kérdezgették, hogy hány cobolyprém volt az ára a puskámnak meg a távcsöveinknek, de azután hozzászoktam ehhez is, mint ahogyan más értékmérőhöz hozzászoktunk. Ugyanígy humorosnak találtam, amikor az egyik kamcsatkai a szomszédjától csónakot vett. Egy cobolyprémet fizetett érte s mint aprópénzt visszakapott egy rókaprémet.

71-72. oldal

159. oldal, 13. fejezet: A hullámok hölgye

Kezemben a Gurjev megyei tanács megbízott elnökének, S. Karimovnak a levele, örvendetes hírt, a negyedévi ínyencségkiutalást közli. Eszerint többek között 50 kilogramm lazacot, 6 kilogramm kaviárt és egyéb finomságokat is kiutaltak az építkezésen dolgozó magyaroknak. Ez valóban jó hír, de sajnos nem nagy mennyiség, ha figyelembe vesszük, hogy hányan vagyunk. A Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat (ismertebb, és az itt dolgozó mintegy négyezer magyar által többnyire csak elkeseredett szitkok közepette emlegetett rövidített nevén: BVV) tapintatos és igen figyelmes vezetői szerfölött racionális módon kezelik ezeket a javakat. Mivel e finomságok úgysem kaphatók a kereskedelmi forgalomban, jobb, ha meg sem ismerjük ezeket az ízeket, tehát egy grammot sem kapunk belőlük.