Túl biztos vagy magadban ahhoz, hogy észrevegyél, ocsmány féreg.
Túl biztos magadban ahhoz, hogy akár csak megforduljon fejedben, a préda most már te vagy.
Cloéért már nem tehetek semmit. De Valentine-t nem kapod meg.
Az óráid meg vannak számlálva, nekem elhiheted. Nemsokára a sitten fogsz rohadni. Hacsak nem zárnak diliházba. Szó, ami szó, nekem tetszene a dolog!
De mindegy is. Életfogytiglant kapsz így is, úgy is.
Még ha nem is dolgozom már terepen, még még ha csak egy nyomorék vagyok is, aki az irodán melózik, attól még a zsarulelkem megmaradt.
Jó iskolám volt, meg kell hagyni. A legjobb mester nevelt.
Alexandre Gomeznek hívták.
Mindig is azt mondogatta nekem: Hallgass az ösztönödre, Kölyök… Soha ne téveszd szem elől a célszemélyt.
Miközben én a túlvilág határait térképeztem fel, ő sosem hagyott magamra.
Mindennap bejött, hogy beszéljen hozzám. Hogy biztasson. Hogy felrázzon.
Mindennap megosztotta velem a kételyeit, a reményeit. Vagy a reménytelenségét.
Mindennap leírta, amit nem hallhattam. De én hallottam.
És amikor visszatértem a holtak közül, az ágyam mellett egy kis noteszt találtam. Minden egyes látogatásakor abba jegyezte fel az állapotom változásait, minden rándulásomat, a küzdelmem minden állomását.
És a nyomozása fejleményeit.
Ismerem Cloét, bár sosem találkoztam vele. Tudom, milyen szenvedésnek tetted ki, te rohadék.
Neki már késő. De a többieknek még nem az.
Megígértem ezt Alexandre-nak.
Azt hiszem, ma büszke lenne rám. Büszke arra a kölyökre, aki voltam.
És arra a férfira, aki lettem.
