Laurie Juspeczyk (Selyem Kísértet II) személy
Idézetek
Laurie: Csak néha eszembe jut: „Harmincöt éves vagyok. Mit értem el?” Tizennyolc éve élek félig visszavonultan, előtte meg tíz évig rohangáltam egy hülye jelmezben, mert a hülye anyám ezt akarta.
emlékszel arra a jelmezre? Arra a hülye kis miniszoknyára meg a dekoltázsomra, ami a köldökömig ért? Jó ég, az aztán szörnyű volt.
Dan: Ó, igen, szörnyű.
1. fej.
A francba. A Marson vagyok.
XI. fejezet
LAURIE JUSPECZYK: De… miért?
JONATHAN OSTERMAN: A termodinamikai csodák… Történések, melyek esélye oly parányi, hogy létrejöttük gyakorlatilag lehetetlenség, mint az oxigén spontán átalakulása arannyá. Bárcsak tanúja lehetnék ilyesminek. És mégis, két ember párzása során tízmillió spermium küzd egyetlen petesejtért. Szorozd meg ezt a számot a temérdek nemzedék számával, és becsüld meg annak esélyét, hogy elődeid megszületnek; találkoznak; pont azt a fiút, éppen azt a lányt nemzik… Egészen addig, míg anyád olyan férfit szeret, kit minden oka megvan gyűlölni, és ebből a frigyből, a tízmillió megtermékenyítésért küzdő gyermek közül csak te, egyedül te kelsz életre. Ilyen sajátos létformát képezni az esetlegesség káoszából olyan, mint aranyat nyerni a levegőből… Ez a valószínűtlenség diadala. A termodinamikai csoda.
LAURIE JUSPECZYK: De… Ha én, a születésem, ha ez egy termodinamikai csoda… ezek szerint ezt a világon bárkiről elmondhatnád!
JONATHAN OSTERMAN: Igen. Bárkiről a világon. Ám a világ tele van emberrel, úgy hemzseg a csodáktól, hogy azok közhellyé válnak, és mi elfelejtjük… elfelejtem. Folyton ugyanazt a világot fürkésszük, mely így elszürkül előttünk, más perspektívából azonban elakad tőle a lélegzetünk, mintha akkor látnánk először. Gyere… töröld le a könnyeid, mert te vagy az élet, egyedibb egy kvarknál, és még Heisenberg álmain túl is kiszámíthatatlan; az agyag, melyen a mindent formáló erők legtisztábban hagyják rajta ujjlenyomatukat. Töröld le a könnyeid… és menjünk haza.