Laurent személy

– […] Emlékszem, mennyire megőrjített téged a palotában a lekötözés, a tehetetlenség. Éreztem tegnap, hogy mennyire meg akartál ütni valakit.
Damen arra eszmélt, hogy önkéntelenül megmozdult: hozzáért Laurent sérült állkapcsához.
– Azt az embert, aki ezt tette veled.

– Köszönöm, hogy… – kezdte Damen, ám nem tudta elegánsan kifejezni magát, ezért csak körbemutatott a sátorban.
– Amiért fenntartom az első éjszaka jogát…? Mennyire vagy felhevülve?
– Hagyd abba! Nem ittam meg a hakesht.
– Nem biztos, hogy pontosan ezt kérdeztem – jegyezte meg Laurent. A hangja is ugyanolyan volt, mint a tekintete. – Szűkösen vagyunk.
– Elég szűkösen ahhoz, hogy lássam a szempilládat – felelte Damen. – Szerencséd, hogy nem olyan a termeted, amivel nagy harcosokat tudnál nemzeni.
Aztán leállította magát. Nem ez a megfelelő hangnem. Akkor lenne megfelelő, ha egy lelkes és hajlandó partnerrel lenne itt, akivel incselkedhet, és akit magához húzhat, nem pedig Laurenttel, aki olyan érintetlen, mint egy jégcsap.
– Az én termetem átlagos – pontosított Laurent. – Nem vagyok mélynövésű. Csak viszonyítás kérdése, ha melletted állok.
Olyan volt ez, mintha egy tövises bokorral simogatnák az embert, és minden szúrásnak örülne. Félő volt, hogy Damen kiejt a száján valami hasonló nevetséges dolgot a következő pillanatban.

A csók szinte csak önmaga árnyéka volt; Laurent mit sem engedett a merevségéből, ám az első csók másodikba fordult át, miután Laurent résnyire nyitotta az ajkát, így Damen egy pillanatra érezhette felületes légzését a saját száján.