Laokoón személy

Hogy mi lett az ollóügy vége? Semmi. A szokásos. Különlegesen tisztelendő főpap Laokoón négy napra minden élelmezés nélkül becsukta Ilionét, amiért el mert mondani, amit a szakrális könyvtekercsek egyikéről kilesett, de én sem vittem el szárazon, mert én ugyancsak négy napig voltam börtönben, épp csak hogy én kaptam enni, mert fiatalabb voltam nála, de nekem is meg kellett jegyeznem, hogy nincs ellenkezés semmi tekintetben, és nem ollóval felelünk az indiszkrécióra, hanem tudomásul vesszük az esetleg nekünk rendelt elháríthatatlant. Kommentár nincs, még gondolatbeli kommentár sem ajánlatos, nemhogy válasz, a király gyermeknek nincs szava, akarata, élete, mindezek az elvont főnevek akkor kezdődnek, amikor az illető már maga is királlyá válik, és ha bikát választ neki az isteni döntés párjául, akkor csináltat magának arany tehénszarvakat, és ráapplikálja a homlokára, akkor is ha véletlenül férfi, mert ezt írja elő a ceremóniále. Csak nézel, nézel, nézel. Mondd, Lavinia, értettél te bármit is abból, amit hallottál? Értettél? Mire figyelmeztettelek, halljam? Nem az ollóra, dehogy arra. Arra, hogy sose próbálj hazudni vagy rászedni engem. Ilionéra azért haragudtam, mert azt hittem róla, becsap, holott tudnom kellett volna, hogy nem jellemző rá. Első és utolsó fecsegése volt, amikor megszúrtam az ollóval, és még ez is utólag őt igazolja, hiszen az első, amit megláttam ősi itáliai istenszobraitok között egy bikatestű, emberfejű bálvány volt, mindjárt ahogy beléptünk a palotába, cédrusfából; Itália istene. Ilionénak, ha elér hozzá a szavam, most megvan az elégtétele. Szegény, szomorú hajdani ifjú nő, nem jó az, ha valaki annyira okos, hogy megtanítják a szakrális betűkre. Ilyen tekintetben te, mosolypillantású leendő hitvesem, ideális fiatalságot tölthettél, mert attól félek, nem tudsz többet, mint egy kis üsző.