Lao-ce személy
Idézetek
Lao-cét egyszer megkérdezte egy eunuch: Miért jó szalonnázni? Amiért írni – szólt a bölcs. Az ember addig se iszik.
163. oldal Hamvas Béla - A szalonnáról
– Átkelés nyugatra – mondta Aritomo. – Apám festette. A halála előtt adta nekem.
– Kicsoda a férfi a bivallyal?
– Lao-ce. Udvari filozófus volt Kínában két és félezer éve. Miután kiábrándult az udvari élet szertelen túlzásaiból, nem akarta, hogy többé bármi köze legyen hozzájuk. A kép a Hanku-hágónál ábrázolja, amint készül átlépni a birodalom határán, hogy bivalyával nekivágjon az ismeretlen nyugati földeknek.
Kezem a két alak felett körözött.
– Megállította az őrszem.
– A hágó kapuőre. Felismeri a bölcset, és könyörög neki, hogy maradjon ott éjszakára, s fontolja meg döntését. […] Lao-ce beleegyezik. Aznap éjjel papírra veti azokat az elveket és meggyőződéseket, amelyek egész életében vezérelték, vagyis a Tao-tö-kinget.
→ |
---|
Bertrand Russell találóan jegyezte meg, hogy nemzeti hőseink szobrainak talapzata annál magasabb, minél több embert öltek meg ezek a hősök. Véleményem szerint az emberiség igazi hősei a Galileik, Newtonok, Darwinok, Pasteurök, Shakespeare-ek, Bachok, Lao-cék és Buddhák, akiknek a nevét ritkán említik azok a történelemkönyvek, amelyek tele vannak a csaták és a nemzeti határok értelmetlen ide-oda tologatásának a leírásával.
Észrevételek a nevelésről
Gyakorlatilag minden vallás- és létfilozófia egyetért abban, hogy az egoista élmény merő illúzió, csupán egy fátyol, a maja burka, melyet Hérakleitosz és Lao-ce álomnak nevezett, a buddhizmus pedig az alapvető illúziónak tartja, az alvás vagy a halál állapotának, társdalmilag elfogadott őrültségnek, olyan embrionális állapotnak, amelyben meg kell halni, és újjá kell születni belőle.
148. oldal
Sok gondot okoztak nekem a nagy vallásalapítók, elsősorban Jézus Krisztus, Buddha, Lao Ce és dr. Steiner Rudolf svájci misztikus. Az én hitetlen lelkem szabadulni szeretett volna hatásuktól. Ezért így kérdezett:
– Vajon miért mondják azt, amit mondanak? Elmebetegek-e?
Mint tudod, kedves fiam, a karthauzi rend csendességében sokat foglalkoztam a lélek tudományával. Pszichopatológiai ismereteim birtokában szigorúan megvizsgáltam a nevezettek életét, tetteit és szavait, viselkedésüket konfliktus-helyzetekben, és elmebajnak nyomát sem találtam. Rendezett, kongruens személyiségek voltak. Ezután az én gyanakvó lelkem imigyen kérdezett:
– Vajon szélhámosok voltak-e? Világcsalók-e?
Vizsgálódásaim alapján ismét csak nemet kellett mondanom. Ezek az emberek erkölcsileg olyan magas színvonalat képviseltek, ami már-már meghaladta az emberi mértéket, s éppen ezért válhatott morális követelésük nyomasztóvá is.
120-121. oldal
Ma azt láthatjuk magunk körül, hogy a döntő többség a pillanatnyi kielégülés, megnyugvás kedvéért, vagy csupán azért, hogy ne kelljen átélnie valami kellemetlenséget, hamar kész odadobni a hosszútávú célokat, mindazt, ami évek-évtizedek viszonylatában is önazonossá és elégedetté tehetné. Inkább lemondanak arról, amire a szívük mélyén vágynak, amit igaznak és hitelesnek éreznek, mert nem képesek kitartani a hitükben, késleltetni a vágyaikat, nem bírják el a szenvedésnyomást, és nem akarják elviselni a nehéz döntésekkel együtt járó szorongást és félelmet. Ha pedig lehetséges, inkább úgy döntenek, hogy nem döntenek sehogy. Így lesz sokszor a kis kellemetlenségből nagy baj, majd pedig katasztrófa. Holott ahogy Lao-ce írta: a világ legnagyobb gondja is könnyedén megoldható lett volna, amikor még kicsi volt…
55-56. oldal - Ne várjuk meg, míg kis bajból katasztrófa lesz