Lalla Tomelilla személy
Idézetek
És Feli, hogy még világosabb legyek: ebben a világban nem mondhatjuk egy repülő kislányra, hogy „semmi különös”. Ha egy kislány repül, akkor vagy lenyelt egy léggömböt, vagy pedig boszorka! – zárta le a mondandóját.
34. oldal
– Ha bántani akart bennünket – kérdezte Pervinka –, akkor miért volt ott az a cédula, amin rajta áll, hogy „NE NYÚLJ HOZZÁ”?
– Mert ha egy gyereket rá szeretnénk venni valamire, akkor a legjobb, ha megtiltjuk neki azt a dolgot!
176. oldal
A házat finom faillat lengte be, de elég volt egy figyelmesebb szippantás a levegőből, hogy kiderüljön, minden helyiség sajátos aromát áraszt: a konyha például alma- és juharillatú volt. A lányok szobájában a kihegyezett ceruzák és epres kakaóvaj illatát lehetett érezni. Cicero úr dolgozószobájának jó könyvszaga volt, a nappalinak konyakaromája, Tomelilla szobájában pedig frissen mosott ruha illata érződött.
18. oldal
[…] Hogyan is magyarázta Tomelilla? A Fény és a Sötétség, az egyik alkot, a másik pusztít. Egyek, és mégis ellentétesek, elválaszthatatlanok, se nem jók, se nem rosszak, mindkettő szükséges, mint a nappal és az éj…
21. oldal
Tomelilla jól elmagyarázta nekem: egyikük Fény, másikuk Sötétség, de vérükben és szeretetben egyek. Vanília és Pervinka képviselte mindazt, ami ellen a Rettenetes 21 örök idők óta harcol: az Egyensúlyt és a Harmóniát. Az életet.
10. oldal
– Aki a szépséget akarja birtokolni anélkül, hogy ismerné az értékét? Én BARBÁRNAK hívom!
287. oldal
Tomelilla még a korábbinál is jobban felhördült.
– Ki volt az, aki a ti családotokban a neveket adta? – kérdezte. – Egy részeg pók?
– Ne merészelj ilyet mondani, Tomelilla! – harsogta a papa. – Ti talán különb neveket adtok: Gerbera, Sassifraga… Ezek talán szépek?
– No de kedves Cicero, nagy valószínűség szerint a lányod boszorkány lesz, ezért egy virág nevét kell viselnie.
– Annaszaura, mint a nagynéném! – vágott vissza a papa.
Tomelilla néni sem hagyta magát.
– Violacsokka, mint az édesanyánk!
– Eszterulda, mint a nagymama unokahuga!
– Margaréta, mint az unokahúgom nagymamája!
– Fedóra, mint az édesapám ük-nénikéje!
– Violetta, mint a mi ük-üknagymamánk!
– Ofelida, mert szép, mint a húgom!
– Cseresznyécske, mert gömbölyű és pihepuha!
– Szoledad, mert ragyogóan fényes!
– Magnólia, mert finom és világos!
– Vanessza, mert könnyű lesz, mint a pilleszárny!
– Kamilla, mert édes és megnyugtató!
– VANÍLIA! – kiáltott fel abban a pillanatban Dahlia. A két versengő mereven nézte egymást néhány percig, majd miután egyik sem talált benne kivetnivalót, lejjebb eresztették az agyarakat, és helyet adtak a megegyezésnek:
– Ám legyen! – bólintott rá Ciceró. – Akkor Vaníliának fogják hívni!
162-163. oldal
– Ó… Tegnap este odakészítettem a kislányok egyenruháját? Nem emlékszem. Vajon a hozzávaló szoknyát is odatettem?
– Igen, Dahlia. Odakészítetted. De jobb, ha tudod, hogy Pervinka lányod úgy döntött, hogy inkább nadrágot vesz.
– Miért?
– Hát, az ő szavaival élve, azért, mert szoknyában kilátszik a bugyija, ha verekszik.
106-107. oldal