Krisna személy

Akinek tudata Bennem merül el, s tudja, hogy Én vagyok minden áldozat és önfegyelmezés végső haszonélvezője, minden bolygó és félisten Legfelsőbb Ura, valamint az összes élőlény jóakarója és jótevője, az megszabadul az anyagi szenvedésektől, és eléri a békét.

17. oldal

„Mondd, miért ettél titokban földet, haszontalan gyerek? Ezt állítják pajtásaid, s bátyád is erősíti ezt."
Krisna szólt:
„Anyám, én nem ettem földet; csak rám fogják a többiek. Ha azt hiszed, igazuk van, nézz a szájamba te magad."
„Ha így van, tátsd ki a szádat!" – szólt ő, s a magasztos Hari, aki játékból mint gyermek született meg, megtette ezt. S ő a szájában látta az egész világegyetemet, az eget, földet, hegyeket, tengereket, szigeteket, Napot, Holdat, Tüzet, Szelet, csillagokat, villámokat, az anyagot, az életet, az értelmet, érzéseket.

37-38. oldal; Krisna gyermekcsínyjei

Ahogy Srí Krisna mondja, amikor felölti igazi alakját, egyetemes alakját, az időét :
„Idő vagyok, világok hatalmas pusztítója. Azért jöttem, hogy megsemmisítsek minden embert."

66. oldal

Az Úr Krisna táncol át rajtunk; mindnyájan Srí Krisnák vagyunk, aki, ha emlékeztek, az idő alakját ölti fel. Az az ő igazi, egyetemes alakja. Végső alak, minden ember…minden létező pusztítója.

14. oldal

Mert tudd meg, minden élőlény belőlem nyerte életét,
én vagyok a világkezdet, s a világ pusztulása is.
Nálam hatalmasabb nincsen a mindenségben, Ardzsuna,
rajtam csügg, ami létet nyert, mint fonálon a gyöngyszemek.
Mert én vagyok a víz íze, Nap s Hold sugara én vagyok,
a szent Óm szó a Védákban, a bátorság a férfiban,
hang levegőben és illat a földben, hév tűzben én vagyok […]

273. oldal, A Magasztos Szózata

A tegnap hőse a holnap zsarnoka lesz, hacsak nem feszíti keresztre magát itt és most.

A jelen szemszögéből nézve, a jövőtől való megszabadulás olyan szintű vakmerőség, amely már a nihilizmus határát súrolja. Krisna, a világmegváltó Kansza özvegyeihez intézett vigasztaló szavainak rémisztő a felhangja; nem kevésbé hátborzongató, amit Jézus mond: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak a földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa között; És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe. A ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám.” Hogy megóvja a felkészületleneket, a mitológia a végső revelációt homályos célzásokkal, álruhában tárja elénk, miközben ragaszkodik a fokozatos tanítás elvéhez. A megváltó alakja, aki megszabadul a zsarnoki apától, és aztán maga lép a trónra (mint Oidipusz), igazából atyja örökébe lép. Hogy finomítsa az apagyilkosság tényét, a legenda behelyettesíti az apát a gonosz nagybácsival vagy a trónbitorló Nimród királlyal. A félig bújtatott tény viszont megmásíthatatlan. Miután fény derült rá, az egész színjáték összeomlik: a fiú megöli az apát, viszont a fiú és az apa egy és oszthatatlan. Az enigmatikus alakok visszaolvadnak az elementáris káoszba. Ez a világ végének (és újjászületésének) a bölcsessége.

360-361. oldal

    Ha pedig Krisnának akarjuk felajánlani az ételünket, íme, itt a módja. Valahol a lakásban vagy a konyhában készítsünk egy kis oltárt. Tegyünk az oltárra három képet: egyet a lelki tanítómesterről, egyet Krisnáról és egyet az Űr Csaitanjáról. […]

13. oldal, Bevezetés (The Bhaktivedanta Book Trust, 2008)