Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona személy
Idézetek
A gúnyvacsorát Dide és Frici közösen főzték ki, s nálunk tálaltuk fel.
Vendégeket hívtunk, ki mindenkit, már nem emlékszem, cégbelieket s azok asszonyait, s a szép, kézzel festett, 100 éves schlagenwaldi porcelántálakon vizes köménymaglevest, ragacsos, üres galuskát adtunk az asztalra, végül pedig feketekávét cikóriából.
Kérdezgettük a vendégeket, hogy ízlik? Nem sós kicsit a leves, nem kemény kicsit a galuska? Elég erős a feketekávé? Némi gondolkozás, kis szünet után, nehezeket nyelve valamennyien azt vallották, hogy nagyon jó, nincs semmi hiba, de lassacskán valamennyien elszontyolodtak, elszótlanodtak. Végül a beavatott szobalány, aki körülhordozta a tálat és egyre kínálgatta, hogy tessék még belőle parancsolni, hangosan elnevette magát, belőlünk is kitört a kacagás.
Utána aztán lehordattam a tányérokat és beadattam a másik vacsorát, erőlevest csészében, fogas előételt, bélszínt körítéssel s végül málnás tejszínhabbal töltött, csokoládés, gesztenyés, hatalmas crocue en busche, magyarul krokambustornyot.
84-86. oldal (Noran, 2004)
Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona Radákovich Máriához – 1935
Maga szerencsétlen, tájékozatlan lúd, ha én magát még egyszer meglátom az erkélyén szenvelegni, ha maga még egyszer csak egyetlen izenetet, levelet, apróhirdetést vagy csak jelt is ad vagy jelet elfogad az én szerencsétlen, haláltól és öregségtől – sajnos joggal – rettegő, gyönge jellemű uramtól, akkor én magát a nyílt utcán, a fia szeme láttára összeverem, mint egy haszontalan, rossz és ostoba dögöt, de az is lehet, hogy lelövöm, mint valami veszett kutyát.
Figyelmeztetem, hogy az én uram, aki – sajnos – súlyosan beteg és idegbeteg, alig várja, hogy megszabaduljon magától. Ezt nekem – maga jól tudja, hogy én nem szoktam hazudni – többször hangoztatta, s csak tévesen értelmezett férfiúi büszkeségből s a maga aprócska méregadagjaitól és eltűnéseitől nem tudta a döntő lépést megtenni. Szégyellje magát, még szép emléket sem tud hagyni egy férfiban, még elmenni se tud szépen. Van arról magának sejtelme, hogy micsoda tragikomikus helyzetet idézett fel szenvelgő ostobaságával?
Egyébként, ha az uram erről a levélről tudomást szerez – én nem félek, csak őt szeretném megkímélni –, akkor ez annak a bizonyítéka lesz, hogy maguk holmi unokanővére vagy az uram egy állítólagos barátja révén mégis érintkeztek. Az én uram nem tud titkot tartani, ahhoz nem eléggé férfias. Én minden apró részletet tudok, még azt is, ami az erdőben történt.
Egyébként aziránt megnyugtathatom, az uram nem lesz öngyilkos, s ha lesz, csak miattam, mert ezek után bizonyára alaposan meg fogom gyötörni, joggal.
Még egyet. Az uram összes leveleit, valamennyit, 24 órán belül juttassa el Kiss tanársegéd úrhoz. Ha nem tudná véletlenül, az Ernánál vannak. Irodalmi romantikát nem csinálunk, kedvesem.
Magának pedig azt az emberi tanácsot adhatom, hogy vagy azonnal ugorjon a Dunába, de jól, vagy pedig tanuljon, és próbálja megtudni, mi van a látszatok mögött. Ez talán még rendes embert csinálhat magából.
Féltékenység, hűtlenség, 205. oldal
Devecseriné Guthi Erzsébet a Búvópatakban, Németh Andor az Egy foglalt páholy történetében, Devecseri Gábor a Lágymányosi istenekben örökíti meg őseimet. Déry Tibor önletrajzi emlékeiben – Ítélet nincs – nagyanyámmal, Böhm Arankával folytatott heves szexuális élményeit teszi közkinccsé. Kosztolányi Dezsőné emlékirataiban szedi ízekre nagyanyámat és magasztalja fel nagyapámat. És így tovább. Hogy csak a legjellegzetesebbeket említsem. Unom a felsorolást, tessék utánanézni. Úgy is mondhatnám: a tököm tele van a Karinthy családdal…A mosolygó arcokból is elegem van. A révedező tekintetekből is. (Pl. Istenem, a Frici! Vagy: Tudod-e, hogy a Cini…? stb.)
92. oldal
Karinthy Márton: Ördöggörcs 79% Utazás Karinthyába
Kosztolányi Dezsőnével nem foglakozott sokat az irodalomtörténet, a pszichológia még kevésbé; sem személye, sem művei nem tűntek önmagukban eléggé érdekesnek egy alaposabb vizsgálódás számára.
218. oldal
Borgos Anna: Portrék a Másikról Alkotónők és alkotótársak a múlt századelőn
A kánon és a hagyomány az olvasási szokásainkat is meghatározza.21 Erdős Renée-t Ady Endre felől olvassuk, Kosztolányiné Harmos Ilonát Kosztolányi Dezső felől. Nehezen tudunk ezen változtatni. Kosztolányit jól ismerjük, nagy írónak tartjuk. Feleségéről nem is igen hallottunk, azt meg egészen a 2000-es évek közepéig végképp nem tudhattuk, hogy van egy kézirattárban lappangó memoárja. Pedig könyvei megjelenése idején – ha nem is jól ismert, de – elismert író volt, korábban pedig ismert színésznő. Az utókor azonban csak írófeleségként emlékezett rá, írásai közül csak a férjéről írott regényes életrajzát tartotta számon. Nem könnyű olyan szempontokat találni, amelyek fényében munkássága férjéé mellett, de mégis attól függetlenül bizonyulhat érdekesnek. (A róla szóló fejezetben a test, a tükör és a trauma címszavai mentén tettem erre kísérletet.)
18. oldal