Korponay Andrea személy

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. – Kezdet
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 2. – Együtt
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 3. – Egyedül
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 6. – Ketten
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. – Örökké

Idézetek

Destinee>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

     – Zsidák Gábor vagyok, Szent Johanná-s végzős diák, a 12/b-be járok. Ezt azoknak mondom, akik még életükben nem láttak vagy csak nem emlékeznek rám. Üdv, Gondos tanárnő! – vette ki a fél kezét a zsebéből, és intett a vörös hajú kémiatanárnak. Ez volt a beszédében az első alkalom, amikor az egész tornaterem egyszerre nevetett fel, de korántsem az utolsó. Gábor visszadugta a zsebébe a kezét, eléggé „stand up” stílusúra vette a figurát, és folytatta. – Tehát most, hogy tisztáztuk, pontosan ki vagyok, és sokak számára kiderült, hogy négy éve idejárok, megosztanék néhány gondolatot. Ne aggódjanak, nem magamról, az még engem sem érdekelne – mondta, nem kis derültséget keltve a nézők között. Kata a lelátó első sorában, Gábor szülei és nagymamája mellett büszkén figyelte és fotózta. – Emlékszem, amikor először beléptem az épületbe, frászt kaptam a Jeanne d'Arc-szobortól. Nem értettem, hogy miért ijesztgetik a diákokat egy ilyen régi, félelmetes darabbal. Aztán megpillantottam mellett az igazgatóhelyettest, aki vonalzóval a kezében bökdösött, és rájöttem, a szobor ebben az épületben a legkevésbé félelmetes dolog. És akkor még nem is jártam a kémialaborban… – mondta, a tömeg pedig ismét felnevetett, és Gábornak hatásszünetet kellett tartania, ugyanis a tapstól nem tudta folytatni. – Az osztályunkba lépve aztán elgondolkodtam, biztosan jó helyen járok-e, és emlékszem, egy pillanatra benéztem az a-sokhoz, hogy esetleg nem az-e az én termem. Szerencsémre nem, az ő társaságuk az elmúlt négy évben még nálam is unalmasabb volt, ami még engem is megdöbbentett, úgyhogy utólag is hálás vagyok, hogy nem velük jártam egy osztályba.
     – Hé, Zsidák vicces! – hajolt előre Ricsi.
     – Tényleg. Nagyon jókat mond – bólogatott Virág mosolyogva.
     – Úgyhogy b-s lettem – szólt újra a mikrofonba. – Hogy ez mit jelent ebben az iskolában? A lehető legrosszabbat és egyben persze a legjobbat is. Mondanám, hogy az első napokban csendben szemlélődtem, de ez az egész négy évemre jellemző. Viszont attól, hogy nem beszéltem sokat, még nagyon is részese voltam mindennek és megkaptam mindent. Hogy mit? – tárta szét a karját. – Hát, mindent. Az első pillanattól kezdve volt legjobb barátom, és bár szerintem egy bő fél évig abszolúte nem értettük egymást, Jacques-kal remekül kijöttem.
    Jacques büszkén bólogatott, és mosolyogva tapsolt.
     – Aztán ott van a barátnőm, akitől először rettegtem. Hogy miért? Nézzék meg – mutatott fel a lelátóra, ahol Kata rázkódó vállal, nevetve állt fel, és hullafehér arccal, fekete sminkkel fordult körbe, aprót hajolva, mintegy bemutatkozásképpen. – Ne ítéljenek elsőre, én is azt hittem, hogy majd Hollóra festett arccal kell vele szellemet idéznem, de persze erről szó sincs. Csak egyedi a stílusa. Engem megnyert. Aztán ott vannak a többiek is. Közéjük tartozom akkor is, ha néha nem vették észre, hogy hiányzom. Előbb-utóbb csak feltűnt valakinek… – pillantott Ricsire, aki nevetve bólogatott. – Renivel mindig is remekül megértettem magam – mutatott felém Gábor, mire az egész nézőtér egy emberként fordult felém. – Ott voltam, amikor meglátta Cortezt, a srácot, akiért az egész suli egyszerre sóhajtott fel minden egyes szünetben… – mondta. – És ott voltam, amikor Reni két és fél év után végre tett egy lépést. Hát, nem csodás? – kérdezte. Oké, ezúttal rajtam röhögött az egész tornaterem, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy én is jól szórakoztam magamon. – Reni és Cortez, akik beállították a szenvedés, félreértés és bénázás minden csúcsát. Időnként már én is ott tartottam, hogy nem bírom tovább, fel kell szólalnom. Elképzelhetik, hogy ha ilyen drasztikus lépést terveztem, akkor mennyire súlyos volt a helyzet – mosolygott. – De végül minden megoldódott, és egyébként, aki nem tudná, együtt készülnek Párizsba, mert Reni okos, Cortezen meg majd jól fog állni a légitársaság uniformisa… – tette hozzá. A fejemet fogva nevettem, és az ujjaimmal szívet mutattam felé. – Szóval Szent Johanná-s lányok, készíthetitek a zsepiket és a „Ne hagyj itt minket!” táblákat, mert Cortez nemcsak foglalt, hanem el is ballag, viszont a tablóképen meghagyja az utókornak a mosolyát, lehet olvadozni a szünetekben – mondta, Cortez pedig lesütött szemmel röhögött. – Van nekünk még párosunk, például Ricsi és Virág. Ott ülnek – bökött Gábor feléjük. – A dühös raszta és a boldog hippi. Komolyan, amikor először megláttam Virágot, még depressziós emós volt, összeszedett magának valami pszichopata barátot, aztán jött Ricsi, fehér ló helyett robogón, kiütötte az emós gyereket, és megnyerte Virágot, aki ettől olyan boldog lett, hogy azóta is Woodstockban érzi magát.
    Óriási taps és füttykoncert közepette Gábor megvakarta az állát, és a tekintete megállapodott… Kingán.
     – Már említettem, hogy a Szent Johannában mindenki fél az igazgatóhelyettestől. Na, de van valaki, akitől még Máday igazgatóhelyettes asszony is tart egy kicsit, akár beismeri, akár nem. Igen, Kingáról beszélek – bólogatott körbe, mert a tornateremben halk duruzsolás vette kezdetét. Kinga elégedett mosollyal fonta össze a karját, Gábor pedig folytatta. – Természetesen Kingáról egy fél rossz szót sem tudnék mondani, és nem csak azért, mert félek tőle.
    Nevetve tapsoltam a többiekkel együtt, Gábor pedig várt, amíg elcsendesedik a tömeg. – Soha nem ismertem még Kingához hasonló embert. Ő fantasztikus lány, nemcsak őszinte, határozott és céltudatos, hanem igazi barát is. Sokszor mond olyat, amivel megbánt másokat, talán időnként észre sem veszi, de egy biztos. Mindig igaza van, és a szíve mélyén ezt mindenki tudja. Ő az a lány, aki elérte, hogy Dave felnézzen a Mac cuccaiból, legalább annyi időre, hogy egymásba zúgjanak, ő az, aki mindenkit helyre tett, legfőképpen Renit, őt, azt hiszem, pontosan két és fél millió alkalommal, és ha ő nem lett volna elég bátor ahhoz, hogy kimondja, ami gondol, talán Zsolti most nem tudna járni, csak gurulni…
     – Hőőő! – röhögött fel Zsolti, a kezében kalóriaszegény kekszet tartva, majd átgondolta a hallottakat, és megadóan bólintott, amolyan „jó, talán ez igaz” stílusban.
     – Zsoltit egyébként kétlem, hogy be kéne mutatnom bárkinek is. Millió hülyeség kitalálója, első számú „Máday-rajongó”, a „csoki”, „csokoládé” és hasonló, értelmetlen köszönések szabadalmaztatója és osztályunk oszlopos tagja. A közelében két dolgot biztosan megtalálunk. Valami kaját és Dave-et – mosolyodott el, és hagyta, hogy lecsendesedjen a taps. – Dave. Hm – tűnődött el Gábor. – Mit is mondhatnék róla? Á, inkább látogassák meg a weboldalát, jelöljék a közösségiken, kövessék a Twitteren, vagy hívják, éjjel-nappal elérhető, és egészen biztos, hogy talál megoldást a problémájukra – mutatta be mindenesünket, mire Dave az iPhone-jával a kezében körbefordult, és helyeslően bólogatott.
    Gábor türelmesen várt, hogy az alsóbb évesek és a rokonok, valamint a tanárok abbahagyják a nevetést, majd a mikrofonhoz hajolt.
     – Tisztázzunk valamit. Macu nem kínai, hanem japán. Hogy Okitsugu barátunk pontos származási helyét a mai napig nem tudja a fél osztályunk, ez részben Farkas tanárnő hibája – kereste meg a tekintetével a vörös arccal pironkodó föcitanárt. – Tanárnő! Most komolyan! Nyáron tartson egy-két utókorrepetálást, ne engedje Virágot el úgy, hogy keveri Japánt és Kínát, Egert és Visegrádot, Líbiát és Libanont… Vagy talán az lenne legjobb, ha Virágot egyáltalán nem engednék el – fejezte be. Virág hangosan nevetgélve szórakozott saját magán, mi pedig valamennyien hangos tapsolásba kezdtünk. – Na, jó – tette fel a kezét Gábor. – Csak vicceltem. Virágot várja Szombathely, akkor is, ha fogalma sincs arról, merre van. Művészlélek, majd vigyáz rá Ricsi meg a rockerek – mutatott Andris és Robi felé. – Igen, ők lennének azok. Andris és Robi osztályunk rockerei, szétválaszthatatlanok, elvetemültek és mindketten teljesen őrültek. Viszont – tette fel a kezét, „még nem végeztem” mozdulattal. – elképesztően jó barátok. Ez egyébként az egész osztályunkra jellemző, például szinte soha nem veszekedtünk, irigykedtünk vagy kétszínűsködtünk, sőt, amink volt, azt szívesen bedobtuk a közösbe. Házik, uzsonna, Edina – sorolta, és kész.
    Az egész iskola füttyögve és röhögve zendült fel, Edina pedig lángvörös arccal ült a helyén, és megpróbált elbújni a kezében tartott virágcsokor mögé. – Nyugi, Dina, ez csak vicc volt – szólt le rá Gábor. – Vagy mégsem? – tűnődött el a szemöldökét ráncolva, és hatásszünetet tartott, mert a nevetés elnyomta a hangját. – Hát, így voltunk mi, tizenketten, plusz-mínusz egy, mert ugye, a négy számjegyű IQ-val rendelkező Neményit időközben elveszítettük, ami legalább egy osztálytársunkat mélyen érintett, és tízet pedig megkönnyebbüléssel töltött el… – mosolygott. – Érdekes, és azt hiszem, a magunk módján utánozhatatlan társaság voltunk, rengeteg vicces és boldog pillanatot éltünk át együtt, de ez a négy év nemcsak erről szólt. Hanem az összetartásról és a barátságról is. Mindannyian hallgattunk, amikor faggattak minket egy-egy balhéval kapcsolatban. Egy emberként szurkoltunk egymásért a versenyeken, javításokkor, pótvizsgán. Betegség, sérülés… Ott voltunk, hogy támogassuk egymást. Ha történt valami rossz velünk, nem maradtunk teljesen egyedül akkor sem, ha például arra vágytunk volna. nem tágítottunk egymás mellől – váltott kissé komolyabb témára Gábor, mi pedig valamennyien elgondolkoztunk a hallottakon. Cortez nagymamája, Virág--Dorián-affér, Gábor nagypapája, az ofő kórházba kerülése, Jacques pályaválasztása… Mind-mind olyan szituáció, amiben mindannyian részt vettünk valamilyen formában. – Eltelt a négy év, talán gyorsabban, mint szerettük volna – folytatta. – De remélem, hogy tanáraink sokáig emlékezni fognak ránk. Vladár tanár úr bizonyára hiányolni fogja a csütörtök reggeleket, feledhetetlen órák voltak. Kardos tanár úr, a ballagásunk után talán minden beszedett dolgozatán rajta lesz a diák neve, ha mégsem, akkor Cortez tovább kísérti… Gondos tanárnő, biztosíthatom, hogy a kémialaborban mostantól jól fog járni az óra. Farkas tanárnő és Baranyai tanárnő, utólag is elnézést, amiért időnként nehezen bírtak velünk, és hogy lenyúltuk a csontvázat. De visszahoztuk! Tölgyessy tanár úr, remélem, miután kikerülünk innen, sikerül feltörhetetlen wifit varázsolni a suli hálózatához. Ez így túl egyszerű volt. Szekeres tanár úr és Korponay tanárnő, feledhetetlen tesiórákat töltöttünk együtt, igaz, mi, fiúk, négy évig fociztunk, de lányok óráit figyelve megállapíthattuk, ők helyettünk is tornáztak… – mondta Gábor, mi pedig valamennyien elhúztuk a szánkat, mert eszünkbe jutott a rengeteg gimnasztika. – Mr. O’Realy! – fordult az angoltanárunk felé. – Nem is tudom, hogy mondjam el. Ez egy francia tagozatos iskola, így a nyelvi előadóban hallgatott angol párbeszédek hetven-nyolcvan százalékát egyáltalán nem értettük – vallotta be, a tanár pedig, aki britként természetesen kedveli a humor ezen fajtáját, tapsolva nevetett. – Drága Barka tanárnő! Még előttünk az érettségi, így csak annyit mondok, köszönet a rengeteg diktálásért, összeszámoltam, kilencedik óta tizenegy spirálfüzetem telt be, és nem írok nagy betűvel. Khm… Köszönjük az okítást! – fogalmazta meg finoman a véleményét a maratoni diktálásokról. – Borrel igazgató úr, köszönjük, hogy ilyen nagyszerű iskolát igazgat, egy élmény volt idejárni – fordult a diri felé. – Haller tanár úr! Köszönjük, hogy türelemmel, még több türelemmel és annál is nagyobb türelemmel viselt el minket, nem kívánhat az ember jobb osztályfőnököt önnél. Hálásan köszönünk mindent, és tudjuk, hogy még mindig rengeteg megbeszélnivalónk akadna, de sajnos már nem lesz rá alkalom. Bárcsak még lenne – mondta Gábor, és az ofő megtörölte a szemét. Őt nem nehéz meghatni, eléggé a szívéhez nőttünk. Gábor széttárt karral fordult az utolsó, szándékosan a végére hagyott pedagógus felé.
     – Máday igazgatóhelyettes asszony! – nézett rá, Máday pedig felvont szemöldökkel, amolyan „na, halljam, ne kímélj” pillantással várta, mi lesz ebből. – Önnek csak köszönjük. Hogy mit? Például, hogy részesei lehettünk valami jónak, valami emlékezetesnek, valami összetartónak és építőnek, valami olyannak, amiben mindenki ugyanúgy számít, amiben nincsenek kivételek, ami mindenkinek ugyanúgy szól és ugyanazt jelenti. És hogy ez mi? Az egész Szent Johanna gimi – fejezte be, majd meghajolt.

255-260. oldal, Május 4., péntek, 8/2. (Ciceró, 2013)

5 hozzászólás
Cheril>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

    Óriási, gondoltam. Ezután azzal voltam elfoglalva, hogy néha arrébb szenvedtem magam a székkel és asztallal együtt, néha pedig írtam a válaszokat. Óra vége felé Jacques már nem előttem ült, én meg szinte Virág mellé érkeztem. Furán nézett rám, én meg csak megvontam a vállam.
[…]
     – Renáta, megtudhatnám, hogy mit keresel ott? – ráncolta össze a szemöldökét tanárnő. Az osztályban mindenki felém nézett, néhányan pedig jót röhögtek rajtam.
     – Ez a padom – hebegtem, és igyekeztem nyugodt maradni.
     – Igen, azt tudom, de mit keresel Virág mellett?
     – Én… – kezdtem, de hirtelen nem is tudtam, hogy mit mondjak. Mit lehet arra mondani, ha tézé alatt a padoddal és a székeddel együtt addig ugrálsz, míg el nem érsz egy másik helyre? Mert azon túl, hogy igen jó tornagyakorlat és Korponay simán adna rá egy kisötöst, ezt úgy hívják, hogy csalás! Jaj nekem.
     – Renáta, komolyan mondom, nem hiszem el! – támaszkodott Baranyai a tanári asztalra, és ezzel a fenyegető mozdulattal emelkedett fel.
     – Tanárnő – lóbálta meg a kezét Cortez.
     – Tessék? – szólította fel idegesen.
     – Miattam van – közölte lazán. Baranyai csípőre tette a kezét, ez volt a másik fenyegető póz.
     – Hogy érted?
     – Egész órán rugdostam Reni székét… – kezdte, mire hátrafordultam és megráztam a fejem, jelezve, hogy hagyja abba.
     – Miért tennél ilyet? – kérdezte a tanárnő.
     – Mert ilyen elcsépelt humorom van – felelte Cortez, én meg akaratlanul elmosolyodtam.
     – Nos, ez valóban nem vicces. Te pedig – fordult felém – legközelebb szólj, ha zavarnak, majd én elintézem. Mielőtt a büféig levarázsolod magad asztallal és székkel együtt – közölte. Alig tudtam visszatartani a nevetésem, úgy bólintottam.

325-326. oldal, November 24., kedd (Ciceró, 2010)

1 hozzászólás
mazsolafa>!

    Tesin Korponay teremköröket futtatott velünk, miközben a fiúk fociztak. Persze jól beszorult a levegőm, ezért tanácsolják, hogy futás közben ne vihogjunk. Jó, ezt értem, de ki bírná megállni nevetés nélkül, ha Zsoltit látná parókában focizni, aki közölte, hogy ő Puyol, azért ilyen a haja.

340. oldal, Március 20., kedd, 8/1. (Ciceró, 2013)

Kapcsolódó szócikkek: Korponay Andrea · Nagy Zsolt · Puyol
Galóca>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

    Korponay tanárnő kedves feladatot szánt ma nekünk, váltófutás. Óriási. A fiúk az udvaron fociztak, természetesen mindenfajta erőlködés nélkül, mi meg kimentünk a suli elé. Iskolakörök. Hogy ez hogy fog fájni holnap. Na mindegy. Mivel az egyik a-s lány fel volt mentve, hatan maradtunk. A-sok, b-sek külön csapatban.
     – Jó, gyertek ide! – mutogatott Kinga türelmetlenül, majd mikor Virággal odavánszorogtunk, Kinga átölelt minket, lehajolt, és kis kört alkotva tanácskoztunk.
     – Most amerikai focit játszunk? – pislogott Virág, én meg elnevettem magam.
     – Virág, szörnyen sötét vagy! – suttogta idegesen Kinga. – Ez megbeszélés. Na! Én vagyok a leggyorsabb futó, én maradok utoljára, hogy behozzam a lemaradásotokat!
     – Jó, mi mit csináljunk? – kérdeztem.
     – Talán fussatok. Mivel ez váltófutás, jegyre! – ordította, én meg ösztönösen hátrahőköltem. Egy kis körben Kinga közelről üvölt az arcomba. Igen, volt már ilyen rémálmom.
    Véget ért a kupaktanács, Korponay odaadta a botot, mi pedig elfoglaltuk a helyünket. Kinga terve szerint úgy lett volna a dolog, hogy én kezdem, rohanok, mint az őrült, átadom Virágnak a botot, ő is rohan, mint az őrült, végül a saroknál átadja Kingának, aki amúgy is őrült, tehát csak rohan. Klassz terv volt, elméletben minden simán ment. Aztán Korponay megfújta a sípot. Onnantól meg minden rosszul sikerült. Elrajtoltam, de Edina sokkal gyorsabb volt nálam, így igazából utána futottam. Befordultam, láttam, hogy Virág ugrálva integet, így sprintelni kezdtem. Már szinte ott voltam, amikor Virág „okééé, megyek” kiáltással rohanni kezdett. Csak éppen nálam hagyta a botot. Kész, rohanhattam tovább, hogy beérjem, mert bot nélkül nehéz váltót futni. Kinga a saroknál a térdére támaszkodva várt, aztán amikor meglátta Virágot, tapsolni kezdett. Majd nem sokkal később meglátott engem is.
     – Renáta, mi a fenét csinálsz? – üvöltötte.
     – Itt a bot! – lihegtem, közben szúró oldalamat fogtam.
     – Mi? Mivan? – rázta a fejét hitetlenül. Virág közben megérkezett mellé.
     – Fuss! – bólintott, aztán lerogyott a fűbe.
     – Mégis hogyan? Virág, annyira sötét vagy, hogy félelmetes! Add már azt ide – rántotta ki a kezemből a botot, mikor odaértem, aztán ész nélkül elrohant. Én lehuppantam Virág mellé a fűbe, hanyatt feküdtem, és azon tanakodtam, kiugrik-e a szívem vagy csak úgy érzem.
     – Mi baja? – kérdezte Virág értetlenül.
     – A bo-tot. Hoz-nod kel-lett vol-na – lihegtem kissé szaggatottan.
     – Ó! Ja! – szomorodott el Virág.

249-250. oldal, Október 12., hétfő (Ciceró, 2010)

csillagka P>!

Mi mosolyogva hallgattuk a sztoriját, aztán amikor befordultunk a sarkon (ezáltal Korponay látóterébe kerültünk), futni kezdtünk. Ez egy szakállas csel, és persze minden tesitanár tudja, hogy csak akkor kezdünk futni, amikor lát, máskülönben már rég odaértünk volna, de mindegy, még mindig beválik.

255. oldal, November 19., szerda (Ciceró, 2010)

Anó P>!

Máday éppen feltápászkodott a földről (egy végzős lány szoknyáját mérte le a vonalzójával), és összehúzott szemöldökkel felénk fordult.
– Felmayer, azonnal tedd le a telefont!
– De ez belső hívás! CTU! – magyarázta Dave, az ig. helyettes azonban megrázta a fejét.
– Engem az sem érdekel, ha CIA! Ez egy iskola, tedd le a telefont! – közölte könyörtelenül, aztán átnézett rajtam, és a többiekhez szólt. – Virág, vedd le a halálfejes kendőd, a házirend tiltja! Zsolt, vagy elteszed az uzsonnád, vagy én teszem el! – hadarta. – Pósa, te pedig kezdj valamit a hajaddal, mert ha így folytatod, átrakatlak tornaórán Korponay tanárnőhöz – szólt rá Ricsire is, jelezve, hogy az állig érő haja nem túl „fiús”.

197. oldal, Március 20., péntek (Ciceró, 2010)

Beus96>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

     – Kösz, Gondossal nekünk volt óránk utánatok – magyarázta Kata. Jaj. Igen, általában a viselkedésünk az egész iskolára és valamennyi tanulóra kihat.
     – Velem meg Korponay üvöltött – panaszolta Karcsi.
     – Miért, Potter, a lányokkal tesizel? – röhögte ki Zsolti, nem értve, hogy Karcsinak mi köze van a lányok tanárához.
     – Nem, csak akkor tornázom velük, ha a fiúk fociznak. Idén már három szemüvegem is eltört.
     – Miért nem veszed le a hemüd, ha focizol? – fordult felé Ricsi.
     – Azt nem lehet. A múltkor úgy játszottam, és rúgtam egy gólt.
     – És azzal mi a gond? – kérdezte Cortez, aki a kanapén mellettem ült, és azzal szórakozott, hogy alulról lökdöste a könyvem, kissé megnehezítve az olvasást. ☺
     – Hogy szemüveg nélkül nem látok, és a saját csapatomnak rúgtam – közölte, és a sztorijáért megkapta az „epic fail” jelzőt a srácoktól.

377-378. oldal, Március 30., péntek, 8/1. (Ciceró, 2013)

vadnarancs P>!

     – Akkor háromra nekifutsz, dobbantasz, és átugrod, érkezésnél tompítasz – utasított a tanárnő.
     – Hogyne – koncentráltam, mert ez így nem tűnt annyira bonyolultnak.
    A fiúk akkor hagyták abba a focizást és fordultak mindannyian felém, amikor beakadt a lábam a szekrénybe, aminek következtében óriásit borultam. És ha ez még nem lenne elég, rám esett az egész.
     – Istenem, neked a Jackassben lenne a helyed – emelt le rólam Kinga egy zsámolyt.

46. oldal, Január 19., szerda (Ciceró, 2012)

Kapcsolódó szócikkek: Korponay Andrea · Rentai Renáta · Szatmáry Kinga
Csil>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

     – Hagyjon már békén maga is! – üvöltötte Dina a haját tépve. Korponay rezzenéstelen arccal meredt rá, végül komoran felénk fordult.
     – Tudnom kéne, hogy mi történt itt?
     – Tanárnő, elnézést, nem úgy értette – vettem azonnal védelmembe Dinát, mert hirtelen úgy éreztem, ha kirúgják, életem végéig lelkiismeret-furdalásom lesz, amiért felfedte ál-énjét az álbarátjának, akiről kiderült, hogy Zsolti, aki miután megtudta, hogy az Dina, kitörölte Barney-t. Világos, mint a nap.

300. oldal, Március 13., kedd, 8/1. (Ciceró, 2013)

Kapcsolódó szócikkek: Edina (Dina) · Korponay Andrea · Nagy Zsolt · Rentai Renáta
3 hozzászólás
chibizso>!

A fiúk szokás szerint fociztak az udvaron. Persze, ez jellemző is, ők játszadoznak meg rugdossák a labdát, mi meg rohangálunk az iskola körül, miközben a tanárnő a stopperóráját nyomkodja.

232. oldal, November 5., szerda (Ciceró, 2010)

Kapcsolódó szócikkek: Korponay Andrea
5 hozzászólás