kórház helyszín
Idézetek
Hirtelen belém nyilallt, amit korábban már gyakran sejtettem, de amiről eszembe sem jutott volna, hogy a saját kórházi tartózkodásomra is érvényes lehet: hogy szabadtéri, kertes kórházakra van szükség, falun, erdőn, mint azok az úgynevezett Kis Nővérotthonok, amelyekben New York állam vidékies tájain dolgoztam: nem erődök kellenek, nem is intézetek, hanem valódi otthonok – és talán kórházfalvak.
198. oldal
A kórház egy szar hely. Elveszi az ember életkedvét.
El sem tudom képzelni, hogy valaki itt akarjon lenni.
137. oldal
A kórházba meghalni járnak az emberek, Ove ezzel tisztában van. És Ove szerint bőven elég, hogy mindenért fizetni kell, amíg az ember él. De az, hogy még akkor is fizetni kell a parkolásért, amikor az ember meghalni igyekszik, az Ove szerint már tényleg túlzás.
120. oldal
A mentőhelikopter, néztem, leszállt
a sebészet előtt az őszi liget
közepére; lázban égő, haragos
robotfejű angyal. Minden zúg. A csend
a földben lakik, s ami fölöte van,
fák, ablakok, léptek, mind morajlik. Egy
férfi vagy nő, zöld köpenyben, tolt egy múlt
századbeli kerekesszéket, benne,
félrebicsaklott fejjel, ott ült a múlt,
nem mozdult, csak rázkódott, ahogy tolták –
az úton szél futott át –,
s nem tudtam hirtelen, a helikopter
elhozta vagy elviszi épp a halált.
12. oldal, A helikopter
Egy kórháznál álltunk meg először, ahol életemben először rendesen megvizsgáltak. Annyira furcsa volt, hogy milyen modern készülékekkel dolgoznak. De a legkülönösebbnek azt tartottam, amikor megkértek, hogy pisiljek egy műanyag pohárba. Micsoda? Fogalmam sem volt, hogy csináljam. És olyan csodás poharat adtak hozzá, hogy nem is akartam ilyesmire elhasználni…
235. oldal
Pak Janmi: Élni akartam 95% Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé
A kórházi gyakorlatban az a borzasztó, annak az emlékezete, hogy a gyógyintézetek, vélhetően szándéktalanul, minden jó akarat ellenére, felkínálják a hatalmaknak a szent ember módszertanát. Vigyáz rád, ápol és gyógyít. De közben nem marad az emberből semmi, csak a teste. Homo sacer.
103. oldal
Szilasi László: Luther kutyái 87% Oligodendroglioma WHO Grade II
Minden reggel, ha lemegyek a kórházba, felbecsülhetetlen kiváltságnak érzem, hogy most, mikor annyi embernek kötelessége fájdalmat okozni, öldökölni, nekem megengedtetett, hogy jót tegyek az emberekkel, és emberéleteket menthetek meg. Ez az érzés legyőz bennem minden fáradtságot.
298. oldal Az őserdő peremén - 1914 karácsonya
Egy ápolónő lépett David hordágyához, és megfogta a csuklóját. – Hogy vagyunk, hogy vagyunk? – kérdezte. – Látom, csúnya vágást szereztünk a fejünkre. Hm, a pulzusunk normális, de nem valami erős. Mi a nevünk?
– David A. Reednek hívnak bennünket – mondta David. – Nagyon örülnénk, ha orvost hívna.
Az ápolónő eleresztette David csuklóját. – Igazán? És miért olyan csípős a nyelvünk?
– Igazán sajnáljuk, hogy elragadtattuk magunkat – mentegetőzött David. – Ide hallgasson, kisasszony, beszélhetnénk… beszélhetnék egy orvossal? Lehet, hogy agyrázkódásom van, vagy koponyatörésem. Borzasztóan fáj a fejem.
– Nem hinném, hogy feladatunk a kórmegállapítás – mondta a nő. – Kivéve persze, ha orvosok vagyunk. Azok vagyunk?
– Nem, nem vagyunk azok. Nem fekhetnénk egyszerűen csak ágyba, hogy ott várjuk meg az orvost?
– Epés. Nagyon epés. Van egy ügyeletes urológusunk, egy orr-fül-gégészünk és egy belgyógyászunk. Melyiket óhajtja?
[…]
– Hányni fogunk – mondta David.
33-34. oldal