könyv tárgy
A könyv (nyomtatott papírkönyv) az UNESCO meghatározása szerint: Olyan, szövegből és ábrából álló, fizikai (papír) információhordozójú, nem periodikus (irodalmi vagy szakmai célú) publikáció, amely 49 vagy több oldalból áll, terjedelmi szempontból a borítót nem számítva.[1][2][3] A könyv nyomdaipari sokszorosítással előállított tömegtermék.
Emellett könyvnek nevezik nagyobb lélegzetű művek egyes önmagukban is zárt részeit, különösen ha egy kötetben jelennek meg. Ez különösen régebbi művek esetén használatos, amelyek eredetileg könyvtekercsre íródtak, és több könyvtekercs alkotta a teljes művet. Erre példák szent iratok, a Biblia, az Aeneis és több történelemmel foglalkozó mű az ókorból és a középkorból.
A könyv kultúrtermék, aminek feltétele az írástudás elterjedése és az írott nyelv fejlődése. Kommunikációs eszközként való használata feltételez írástudást, írói kompetenciát, továbbá nyomdatechnika rendelkezésre állását.[4]
Az elektronikusan tárolt könyvszövegeket digitális könyveknek vagy e-könyveknek nevezik. Egy másik modern változat a hangoskönyv.
Idézetek
Szegény volt, akár a templom egere. Kis kamrában éldegélt, a kályha és a tüzifa közötti zugban húzódott meg, mécses fényénél dolgozott, és társai támogatása nélkül azt sem tudta volna, miből teremtse elő a könyveket, vagy néha a fehérneműt és a ruhát.
Ajándékot nem fogadott el, mivel nem tudta viszonozni. Ezért tanítványokat szereztek neki, disszertációkat rendeltek nála és fehérneművel, ruhával, ritkán pénzzel, legtöbbször pedig könyvekkel fizették, amelyekből eképpen már több halmozódott fel, mint tüzifából.
Az ebédnél mérgesen, komoran pillantgatott mindenkire, Verára azonban egyetlenegyszer sem nézett, sőt nem is válaszolt arra a megjegyzésére, hogy „ma nagy a hőség”.
Rajszkij úgy érezte, már gyűlöli a lányt, vagy megveti. Határozottan még nem állapította meg, de beismerte, hogy ellenséges érzés lappang benne.
Ez az érzése különösen fokozódott két nappal ezelőtt, amikor Geothe-, Byron-, Heine-kötetekkel meg egy angol regénnyel a hóna alatt ellátogatott Verához a régi házba és letelepedett melléje, az ablak elé.
Vera csodálkozva nézte, ahogyan Rajszkij szétrakja a könyveket az asztalon és maga is kényelmesen elhelyezkedik.
– Mit csinál? – kérdezte kíváncsian.
– Ime – felelte Rajszkij, s a könyvekre mutatott: – „tovaszállunk a költészet szárnyain”; olvasunk, ábrándozunk, felröppenünk a költőkkel…
Vera vidám nevetésre fakadt.
– Mindjárt jön egy leány: blúzokat szabunk – közölte. – Az asztalon és a székeken szétterítjük a vásznat és „elröppenek” vele a rőfök és hüvelykek birodalmába…
Azt mondják, a regényen keresztül kerülhetünk legközelebb a varázslathoz.
Felejtsék el a kalapokat meg a nyulakat: elég kinyitni egy könyvet, és egy egész világ ugrik elő belőle. Mindegy, hogy ebben a világban sárkányok, viktoriánus árvák vagy varázslók élnek-e: a lényeg, hogy azonnal valahol máshol találjuk magunkat, és valaki mássá változunk.
Transzportálódunk.
Na, a tankönyvekre ez nem igaz.
Nyissanak csak ki egy emelt szintű fizikakönyvet vagy egy biológiai feladatgyűjteményt – és nem fog történni semmi. Olvasgassák a periódusos rendszert: észreveszik, hogy ugyanazok az emberek maradtak, és pont ugyanott vannak, ahol eddig voltak.
De ha a történetek olyanok, mint a kalapok, akkor a tankönyvek a varázspálcák, amelyeknek a segítségével át lehet változtatni dolgokat. Mert minél többet tudunk és minél többet tanulunk, annál jobban megnyílik előttünk az igazi élet.
A fák már nemcsak egyszerűen fák lesznek: hanem klorofillpigmenteket tartalmazó sejtek összessége, amelyek a fénynek csak a kék és a vörös hullámhosszát használják.
Az eper már nem számít többé bogyós termésnek, a banán és a görögdinnye viszont igen.
A kréta nemcsak egyszerűen kréta lesz a szemünkben, hanem planktonok trillióinak mikroszkopikus csontvázfosszíliája.
Minden egyes tény után, lépésről lépésre kibomlik előttünk a világ: valahogy úgy, ahogyan Rin origamimadarai készültek, csak épp fordítva.
És akkor rádöbbennek majd, hogy a világon minden varázslatos.
28. fejezet
Ainsley levett a polcról egy kötetet, és lapozgatni kezdte. Amikor meglátta, milyen könyvet tart a kezében, céklavörös lett. Cameronnak nevetést kellett elfojtania, miközben az asszony Gustave Courbet festményére meredt, amelyen a szemérmetlenül meztelen alakok érdekes pózban ölelkeztek. […]
Mivel nem talált benne semmit, a helyére tette, és óvatosan levett egy másikat, amely nagyjából ugyanolyan volt, mint az előző.
– Maga… ilyen könyveket olvas?
– Persze. Gyűjtöm őket.
– Ez franciául van.
– Maga nem olvas franciául? Isabella azt mondta, együtt jártak a finom hölgyek akadémiájára.
– Tanultam franciát, de kétlem, hogy ezek a szavak szerepeltek volna az olvasókönyvünkben.
Bizonyos könyvek olvasását korhatárhoz kellene kötni, különben nem értjük vagy félreértjük őket. Így van ez a filmekkel is. Címkét kellene rájuk ragasztani: aki még nem élt át elég dolgot az életben, ne olvassa, és ne nézze meg.
204-205. oldal
165. oldal, Árulások
Ursula K. Le Guin: Valós és valótlan II. 92% Az űr odakint, a világ idebent
Egyfelől kislány, aki babázott fenn a padláson, másfelől meg olyan, mint valami tudós asszonyság, bújja a könyveket, németül is olvas, akár a vízfolyás. Csak azt csodálom, hogy Gyuri, aki kinevette eddig a kékharisnyákat, egy szót sem szólt, amikor látta, mennyit olvas Vilma.
Kertész Erzsébet: Vilma doktorasszony 95% Az első magyar orvosnő életregénye
[…] hallgatólagosan elfogadták azt is, hogy Gábor tájékozott, többet tud, mint ők, mert újságot járat, és mindenféle könyveket olvas. Igaz, titkon lenézték ezért kissé, úgy gondolták, valami nincsen egészen rendben vele, különben nem töltené ilyen haszontalansággal az idejét, ami ráadásul pénzbe is kerül.
227. oldal