kontroll fogalom
Idézetek
A trauma, a szorongás, a depresszió kulcskérdése, mindig a kontroll. A kontroll elvesztése életünk meghatározó eseményei fölött tehetetlenséget, kétségbeesést, reménytelenséget, passzivitást és megadást szül. A kontroll megszerzése pedig autonómiát és küzdelmet jelent.
Szendi Gábor: Kudarcok, csalódások, traumák (295.o.) · Szendi Gábor
Bagdy Emőke – Csernus Imre – Czeizel Endre – Daubner Béla – Feldmár András – Kádár Annamária – Kígyós Éva – Pál Ferenc – Popper Péter – Ranschburg Jenő – Szendi Gábor: Belső utakon 84% A Nyitott Akadémia válogatott előadásai önismeretről, sorsról és szabadságról
Vagy emlékeztetik rá, hogy nem megfelelő hangot ütött meg egy helyzetben, miközben ő jogosnak gondolja, hogy bármikor nyíltan és tapintatlanul kritikus legyen, mert ő „végtelenül őszinte ember”. Igaz, hogy fordítva meg ugyanezt elfogadhatatlannak véli, hiszen „méltóság is van a világon”. Illetve, mert amúgy is neki van igaza, nem az őt kritizálónak. A nárcisztikus a lelke mélyén gyakran akkor is erőszakos, ha ezt nem látjuk, mert nem előnyös kimutatnia. De erőltetheti a véleményét, a nézeteit, elhallgattathatja egy vitában a vele egyet nem értőket, vagy kényszeríthet másokat, hogy a dolgok úgy alakuljanak, ahogyan számára kedvező. Tehát dominanciára törekszik, érvényesíti az akaratát, zsarnokoskodik. Az antiszociális spektrum, vagyis a szélsőség felé hajló nárcisztikus a megfélemlítéssel az elismerést, a csodálatot valósággal ki akarja csikarni. Például a vezető olyan légkört teremt, amiben mindenki tudja, hogy pórul jár, ha nem bólogat, vagy ha nem zengi a dicsőségét. Míg a spektrumon még arrébb elhelyezkedő úgynevezett pszichopata — ahogyan említettem — már nem annyira a csodálatot hajszolja, hanem pusztán kontrollálni akarja a helyzetet, hogy az ő hasznát szolgálja. A nárcisztikus a képének él, a pszichopata az érdekeinek.
75. oldal
A félelem kontrollálásának legjobb módja nem az, ha elrejtőzünk a dolgok elől, amelyektől félünk, hanem az, ha felkészülünk rájuk, egyenesen szembenézünk velük, felelősséget vállalunk saját biztonságunkért, s megteremtjük azokat az eszközöket és azt a tudást, amelyekre bármilyen elénk kerülő helyzetben szükségünk lehet. A lényeg az önbizalom, a személyes erő és az önállóság.
Bevezetés: nehezebb megállni - A 9/11 utáni világ
A narcisztikus, mivel titokban aggódik, hogy leértékelhető és elhagyható, a kapcsolataiban gyakran azt a stratégiát választja, hogy rombolni kezdi a másik önérzetét. Így a másik fölé kerül, és azt reméli, hogy ezzel bebiztosítja a felsőbbrendűségét. A másik meggyengítésével csökkenteni próbálja az elhagyhatóságának és a leértékelhetőségének a nehézségét. A “partner”, akinek igyekszik megtörni a szabadságérzetét és az önbecsülését, hogy ő kontrollban maradjon, lehet egyetlen ember, lehet egy család, de lehet egy nagyobb közösség is.
71. oldal A prototípus
A narcisztikus kis lépésekben igájába tudja hajtani az óvatlan társat. Mivel sokszor olyasmit kér, vagy olyasmire érzékeny, ami azért valamennyire indokolható és érthető, elindul egy folyamat, amelynek során a hozzá kapcsolódó személy azt érzi, hogy 'ez még belefér', 'ez sem olyan nagy áldozat' és hogy 'ez a nehézség' vagy 'ez a pici, meglepő árulás még elviselhető'. […] A probléma a következő. Minél tovább engedi haladni a társ a nárcisztikust a kontroll megszerzésének útján, annál inkább csapdába kerül. Ha vissza akar hódítani már átengedett területeket, az komoly kockázattal jár, mert elromlik a hangulat, fagyos lesz a légkör. Ha megengedi, hogy ebbe az irányba menjenek a dolgok, egyre csak csökkenni fog a saját mozgástere, és végül a saját elbizonytalanodása miatt értékelődhet le a másik szemében.
233. oldal
Egy konkrét betegség sajátos tünete, például a fájdalom, a légszomj vagy a remegés nem egyszerű tünetként van jelen a tapasztaló számára, hanem a tapasztalatszerzés, a világ és az önmegélés állandó horizontjává válik, amely folyamatosan határokat szab, korlátoz. A mindennapok a romlás elleni küzdelemről, vagy az állapot fenntartásáért birtokolt kontrollról szólnak. A betegség fenomenológiáját és az orvos-beteg kapcsolatot kutató másik filozófusnő, Kay Toombs, aki maga is sclerosis multiplexxel él, beszámol arról a tapasztalatról, hogy a napi rutincselekvések kivitelezéséhez nem csupán megfeszített fizikai erőkifejtésre van szükség, hanem óriási akaraterőre, lelkierőre is. Nehéz mindennap, újra és újra igent mondani a kihívásokra, amelyeket saját teste állít az ember elé. A szerző „egzisztenciális fáradtságnak” hívja a lelki fáradtságot, amelyet a folytonos erőkifejtés előidéz (Toombs, 2001, 39.).
41-42. oldal, 2. Veszteségek és a szenvedés lélektana (L'Harmattan, 2018)
Pintér Judit Nóra: A krónikus betegségek lélektana Válság és megújulás
A valódi elhárító mechanizmusok olyan, szinte reflexszerű mentális viselkedési formák, amelyeket akkor alkalmazunk, ha meg akarjuk magunkat védeni valamilyen mentális fájdalomtól. […] … az énvédő mechanizmusok olyan viselkedésformák, amelyeket az emberek azért alkalmaznak, hogy énképüket megvédjék a szorongástól… […] A hagyományos iskolák szerint az emberek szükségképpen bűntudatot, szégyent vagy szorongást éreznek, ha valami rosszat követnek el. Továbbá úgy tartják, hogy az elhárító mechanizmusoknak nevezett automatikus viselkedésformákkal az emberek az énképüket fenyegető veszéllyel szemben védik magukat. Végül megállapításuk szerint az emberek tudattalanul teszik mindezt.
Az emberi viselkedés és személyiség hagyományos modelljei azonban nem segítenek a karakterzavaros egyének megértésében. Amikor ők általában elhárító mechanizmusnak tartott viselkedést tanúsítanak, elsősorban nem azért tesznek így, hogy az érzelmi fájdalom, bűntudat és szégyenérzet ellen védekezzenek. Nem is azért, hogy elkerüljék egy rettegett esemény bekövetkezését. A karakterzavaros egyének elsősorban azért viselkednek így, hogy valamilyen kívánatos esemény ténylegesen bekövetkezzen, hogy másokat manipulálhassanak és irányítsanak… […] Ezeket a viselkedésformákat eszközként használják… Ezenfelül javarészt tudatosan cselekszenek így, még ha gyakori alkalmazásuk szinte automatikussá teszi is ezeket a viselkedésformákat. Tehát sok olyan viselkedésformát, amelyet hagyományosan elhárító mechanizmusként értelmezünk, felelősségkerülő magatartásnak, valamint manipulációs és kontrolltaktikának kell tekintenünk, amikor azokat karakterzavaros egyének alkalmazzák.
157. oldal, IX. fejezet - A manipulatív és kontrolláló taktikák felismerése
George Simon: Báránybőrben 74% A nyílt agressziótól a manipulációig
Bárkinek, aki vesét ad, rendszeresen kell kontrollra járnia a műtét után. A legtöbb központban azt javasolják a vesedonornak, hogy hátralévő életében évente egyszer menjen el egy nefrológushoz. Egyes bizonyítékok arra utalnak, hogy a vesedonorok átlagosan tovább élnek – azt senki sem tudja, mi lehet ennek az oka. Elképzelhető magyarázat, hogy azért, mert jobban „odafigyelnek magukra”, miután elvesztették egy szervüket.
151. oldal, 12. Élődonoros transzplantáció (SpringMed, 2015)