Konrád Marcell személy
Idézetek
Konrád Marcell még egyszer végigolvasta az általa fabrikált verset, amit a költői szabadság jegyében megkímélt a nagybetűktől.
Így sokkal jobban tetszett neki.
te vagy nekem
szivárvány, vagy valami más,
egy fájdalmas szívdobbanás,
fény az éjjeli sötétben,
vágy a szerelem ölében,
te vagy nekem.
bájos arc a víz tükrében,
kedves dallam a zenében,
egy fojtó, forró lélegzet,
csendben lopakodó végzet,
te vagy nekem.
szívemhez simuló lélek,
bennem ébredő új élet,
ereimben pulzáló vér,
simogató tavaszi szél,
te vagy nekem.
szűnni nem akaró érzés,
válasz nélkül maradt kérdés,
egy ki nem mondott vallomás,
délibáb, vagy valami más,
te vagy nekem.
Miután újra és újra elolvasta alkotását, a verset a levelező üres oldalára másolta, a tárgymezőbe beírta, hogy „Egy megkésett vallomás”, majd elküldte ezt is a lánynak. Végezetül összecsukta a notebookot, és arcán szelíd mosollyal, valamint Szofi nevével az ajkán elaludt.
267-268. oldal
Valahol út közben elrontottuk mi férfiak és nők, ha már csak nagyon kevesen értik, hogy igazán magasan szárnyalni csak akkor lehet, ha önzetlenül és őszintén adunk oda mindent. A lelkünket is.
Végül Te azt kérdezted: „De ugye Te nem akarsz tőlem semmit?”
Én pedig azt válaszoltam: „Nem akarok.”
Hogy hazudtam-e? Igen is meg nem is. Mert…
Nem akarok semmit, és mégis mindent szeretnék, ami Te vagy!
Nem akarom elvenni a szabadságod, de azt szeretném, hogy velem együtt szárnyalj!
Nem kérek semmit, de szeretném neked megmutatni, hogy mi van a felhőkön túl!
Nem kérem, hogy gondolj rám, de hagyom, hogy Te bennem élj!
Nem kérem, hogy ölelj, de vágyom rá, hogy hosszú éjszakákon a karjaim közt halj meg, és szüless mindig újjá!
450-451. oldal
Megtapasztaltam, hogy igenis létezik olyan sorsszerű találkozás, amit a lelkek már előre lebeszéltek. Már tudom, hogy létezik olyan, hogy lelki társ.
449. oldal
Szeretek mindent, ami velünk történik és hozzád köt.
450. oldal
– Emlékszel, amikor először találkoztunk, a parkban a padon ülve azt kérdezted, hogy szoktam-e időnként csak úgy csillagokat nézni. És én elmeséltem, hogy gyerekkoromban apukámmal is gyakran néztük őket. Az jutott eszembe, hogy most keressünk egy csillagot magunknak.
– Egy csillagot magunknak?
– Igen. Ami csak a miénk. Kettőnké. És ha nem vagyunk együtt, de felnézünk a nyári égboltra, akkor arról a csillagról mindig tudjuk, hogy bárhogy is alakul az életünk, van köztünk egy láthatatlan kötelék, ami összeköt minket.
– Ez jó ötlet. Lesz egy csillagunk!
114. oldal
Soha egy másodpercre sem fordult meg a fejében olyan gondolat, hogy nem fog sikerülni. A legkilátástalanabb időkben is mindig azzal biztatta magát, hogy pirkadat előtt van mindig a legsötétebb.
125-126. oldal
– Kettős mércét érzek mindig a szavaitokban. A tiedben épp úgy, mint a többi Istenfélő emberében. Azon gondolkodtál már, ha Isten szabad akaratot adott neked, akkor hogyan lehet minden Isten terve szerint? Ha viszont minden Isten terve szerint alakul, akkor meg hogyan lehetne szabad akaratod? Szóval miért van az, ha valami szarság van, például háború, éhezés, vagy csontrákos gyerekek, akkor az mindig az ember szabad akarata szerint történik, mondjátok. Ha valami viszont tuti jól megy, az meg már Istennek köszönhető? Soha nem éreztél ezekben visszásságokat? Minden rosszindulat nélkül, kíváncsiságból kérdezem.
229-230. oldal
Megtanulta régen, hogy csak a szépet lássa mindenben, és a jóra koncentráljon. Teljesebb és tartalmasabb életet élt, mert tudta, csak azok az események lesznek részei a saját valóságának, amiket ő maga beenged. A rossz dolgokat pedig tudatosan kizárta, a boldogságot pedig soha nem másoktól várta, csakis magában kereste.
348. oldal
Örülök, hogy vagy, és hogy ismerhettelek, mert jobb hely a világ, hogy Te benne élsz.
451. oldal